D__YT20241219007.jpg

Több mint százhatvan program valósult meg a magyar–török kulturális évadban

A magyar–török kulturális évad keretében Magyarország több mint 160 kulturális, összművészeti és tudományos programot valósított meg Törökország 17 városában, mintegy hatvan intézmény részvételével – hangsúlyozta Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a program budapesti zárórendezvényén mondott beszédében csütörtökön a Nemzeti Színházban.

A miniszter kiemelte: bár a kulturális évad véget ért, a kapcsolat a két ország között nem szakad meg, hiszen 2025-ben egy innovációs évet indít közösen Magyarország és Törökország.

Hoppál Péter, az évad lebonyolításáért felelős kormánybiztos úgy fogalmazott: minden idők legnagyobb és legsikeresebb kulturális évadát valósították meg a szervezők. Azt mondta, Magyarország Európa közepén is büszke ázsiai kulturális gyökereire, amelyekből számos pillanatot tudott felvillantani az évad, valamint felidézhették a két nemzet honfoglalás előtti kapcsolatát is az évadban közreműködő művészek, programok, intézmények segítségével.

A programsorozat egyik legnagyobb eredménye volt, hogy sikerült megteremteni a magyar kultúra láthatóságát Törökországban, továbbá megalapozta a két ország kultúrán túlmutató gazdasági és politikai együttműködéseit is – hangsúlyozta a kormánybiztos.

Gülşen Karanis Ekşioğlu, Törökország budapesti nagykövete felidézte, hogy az eseménysorozatot ünnepélyesen lezáró gálaműsort december 12-én tartották Ankarában, ahol magyar és török művészek közös produkcióját láthatta a közönség. Az eseményen részt vett Sulyok Tamás köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Hankó Balázs és Hoppál Péter is, a vendéglátó Törökországot pedig Recep Tayyip Erdoğan elnök és Mehmet Nuri Ersoy kulturális és turisztikai miniszter is képviselte.

A nagykövet hangsúlyozta: az évad kiemelt célja volt, hogy az utóbbi évek politikai kapcsolataiban elért dinamizmus hatással legyen az emberek közti kapcsolatokra is, és a kulturális értékek erejével új barátságokat építsen a két nemzet között. „Büszkén mondhatom, hogy a kulturális év minden tekintetben nagyon sikeres és eredményes volt” – hangsúlyozta.

A nagykövet kifejtette, hogy Magyarország 14 különböző városában 110 eseményt rendezett meg Törökország, mintegy ezer török művész, kézműves, akadémikus, író és szakértő részvételével. A programokon több mint egymillió magyar néző, látogató vett részt. Emellett, mint mondta, az évad hatásai a turizmus élénkülésében már most láthatók, hiszen az első tíz hónapban 15 százalékos növekedést tapasztaltak a Magyarországra látogató török turisták számában.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója úgy fogalmazott: a kulturális évad során hidak képződtek a két ország között, olyan kapcsolatok születtek, olyan projektek tervezése és szervezése kezdődött el, ami hosszú évekre vagy akár évtizedekre fogja meghatározni a török–magyar kulturális kapcsolatok alakulását.

A program végén az együttműködő intézmények elismerő oklevelet vehettek át Hankó Balázstól és Hoppál Pétertől.

Ez is érdekelheti

Törökországban a kortárs magyar festészet

Megnyílt A kép világa – a festmény frissítése címmel a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kiállítása az ankarai Doğan Taşdelen Kortárs Művészeti Központban április 2-án. A kiállítás három generáció huszonnégy művészének munkáin keresztül nyújt szűkített, egyben reprezentatív keresztmetszetet a magyar kortárs festészetről.

Magas szintű állami részvétel mellett zajlott a magyar-török kulturális évadot lezáró gálaműsor Ankarában

Nagyszabású gálaműsorral zárult a magyar–török kulturális évad Ankarában. Az ünnepélyes záróeseményen részt vett Sulyok Tamás és Recep Tayyip Erdogan köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök, valamint mindkét ország részéről több magas rangú politikai, kulturális és gazdasági szereplő.