Több mint száztízezren vettek részt idén az erdélyi Vibe Fesztiválon

Program

Több mint száztízezren vettek részt az elmúlt hétvégén Erdély legnagyobb magyar zenei fesztiválján, a marosvásárhelyi Vibe Fesztiválon – közölték hétfőn az MTI-vel a szervezők.

Hangulat a Vibe Fesztiválon. Fotó: Gábos Albin
Hangulat a Vibe Fesztiválon

Közleményükben azt írták, hogy a hétfőn reggel zárult fesztivál öt napján 112 600 részvevő fordult meg, így a Marosvásárhelyen és a szomszédos Marosszentgyörgyön tartott zenei rendezvény idén is tartotta növekedési ütemét.

„A számok azt mutatják, hogy a Vibe továbbra is növekvő pályán van, hiszen évről évre egyre nagyobb érdeklődést vált ki” – idézte a közlemény Rés Konrád Gergely főszervezőt, aki szerint a fesztiválozók az öt nap alatt nagyszerű produkciókat láthattak, a legnagyobb érdeklődés Jason Derulo amerikai énekes és zeneszerző szombati koncertjét övezte.

A színpadon a Parno Graszt. Fotó: Gábos Albin
A színpadon a Parno Graszt

A hatodik alkalommal megszervezett Vibe-ot új helyszínen tartották, amely lehetővé tette, hogy a fesztiválváros összefüggő térben épüljön fel, a különböző színpadok és rendezvényhelyszínek elérhető közelségben legyenek egymáshoz.

Az öt nap alatt a résztvevők 120 színpadi produkciót láthattak, a Vibe Koli X BCR-ben 68, a Fashion Cornerben 27 meghívott tartott előadást vagy műhelyfoglalkozást.

A Jakab Csaba Band is fellépett. Fotó: Gábos Albin
A Jakab Csaba Band is fellépett

Idén először vissza lehetett váltani a helyszínen az újrahasznosítható hulladékot, összesen 5450 italcsomagolást gyűjtöttek össze. Szintén újdonság volt, hogy a marosvásárhelyi Víkendtelep és a koncerthelyszín között elektromos biciklit lehetett bérelni, közel ezren éltek a lehetőséggel.

A Vibe Fesztivál következő kiadását 2025. július 3–6. között tartják.

Fotók: Gábos Albin