Több száz év az Óbudai Múzeumban

Egyéb

Alacsony látogatói szám mellett nyitott meg június 22-én délután a Múzeumok Éjszakáján az Óbudai Múzeum. A fiatal, 2010-ben nyitott tárlat a térség történelmét mutatja be igen látványos módon: az érdeklődők megnézhetik, hogy nézett ki eredetileg a tárlatnak is helyet adó Zichy-kastély, elolvashatják, ahhoz miként kapcsolódott Mária Terézia, megtudhatják, hogy a panellakások fellegvárában, Békásmegyerben miként is nézett ki egy korabeli szoba a 70-es, 80-as években.

 

?Akkor jönnek, ha neves fellépő érkezik hozzánk. A megnyitón például Marót Viki énekelt, akkor teli volt a park? ? meséli az egyik tárlatvezető. Most is zenés programmal várták az érdeklődőket, amikor a Kultúra.hu megérkezett délután 3 órakor, Gryllus Vilmos dalolta az ismert sorokat: ?bőrönd Ödön a köröndön??

 

Az ókortól kezdi a történelemórát a múzeum: a rómaik idején a főváros mai területén Békásmegyer volt a leglakottabb rész. Ekkor vertek gyökeret az első szőlőtőkék, melyek ma már inkább a környékre, az egykor sváb lakosú településekre jellemzőek. A honfoglalás után az Árpád fejedelem tulajdonába került terület a török hódoltság idején teljesen elnéptelenedett. Csak később, a Zichy-család megtelepedése idején vált újra lakottá a környék: a família dél-németországi lakosokat telepített le a közelben.

 

A környéken a 18-19. században jelentős szerepet kapott a kereskedelem: egyre több szatócsbolt jött létre, a Duna miatt pedig Hajógyárat építettek 1835-ben. Nagy változást jelentett továbbá Békásmegyer életében, hogy a II. világháborúban a lakóházak csaknem 70 százaléka részlegesen megrongálódott. A lakáshiány enyhítésére kezdődött el a panellakás-építési program: 30 év alatt 1980-ra 66 ezerről 122 ezerre nőtt a lakások száma ? a kiállítás azt is bemutatja, miként rendezték be szobáikat a korábban családi házakban lakók.