Több száz millió forint a vallásos könnyűzene támogatására

Kultpol

A kormány több száz millió forintot juttat pályázat útján a vallásos könnyűzene képviselőinek hangszerbeszerzésre és -felújításra – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

„A most megnyílt pályázati felületen keresztül százmillió forint fog jutni kezdő hangszereseknek, 300 millió a keretösszeg a profi zenészeknek, százmillió pedig a határon túli magyaroknak új hangszerek vásárlására. Folytatódik a templomi orgonák és más hangszerek felújítási programja, erre is százmillió forintot biztosít a kormány" – mondta Fekete Péter a sajtótájékoztatón.

A hangszeres támogatásra vonatkozó információk az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő honlapján (emet.gov.hu) keresztül érhetők el, pályázni augusztus 10-ig lehet.

Fekete Péter emlékeztetett arra, hogy tavaly 600 millió forintos keretösszegre lehetett pályázni, de akkor nem egyéneknek, hanem az egyházi közösségek segítségével. Hozzátette: több mint ezer fiatal kezébe adtak hangszert, idén ezt a számot szeretnék megtöbbszörözni.

 „Nagy szükség van most a fiatalokra, művészekre, akik keresztény közösségeket szólítanak meg és hozzájárulnak ahhoz, hogy a pandémia nyugvópontján, az újjáéledéssel együtt ismét meginduljon a kulturális élet" – hangsúlyozta a kulturális államtitkár.

Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára kiemelte: a magyar keresztény vallásos könnyűzene az elmúlt időszakban felkerült a világtérképre, komoly sikereket ért el.

Megemlítette, hogy nemrég Pajor Tamás és a Bolyki Brothers a tízszeres Grammy-díjas amerikai Take 6 zenekarral dolgozott együtt egy dalon. Pat Barrett, a keresztény könnyűzene amerikai sztárja pedig egy nyilatkozatában méltatta a magyarországi folyamatokat.

A parlamenti államtitkár felidézte, hogy a keresztény könnyűzenének mintegy fél évszázados hagyományai vannak Magyarországon. A műfajnak hosszú utat kellett megtennie, míg a kezdeti illegalitást megélve, a rendszerváltás után kórusok alakultak a templomokban, országszerte számos találkozó zajlott le és zenekarok jöttek létre.

Rétvári Bence szólt a két évtizedes múltra visszatekintő Ez az a nap! rendezvénysorozatról, a legjobb előadókat és dalszerzőket elismerő Szikra-díj megalapításáról, és arról is, hogy a Puskás Arénába tervezett megnyitó esemény, amelyet a koronavírus-járvány miatt jövőre halasztottak, egy keresztény könnyűzenei koncert lett volna.

 „A kormány a templomi, vallási zenekarok támogatásával a közösségeket erősíti, másrészt a program mindenki számára nyitott, a dalok nem csak a misékre járóknak szólnak" – jegyezte meg Rétvári Bence.

Fotók: Kultúra.hu / Csákvári Zsigmomd