shutterstock_2140346279_16.jpg

Tűzvész pusztított egy ókori romvárosban Törökországban

Tűzvész pusztított egy törökországi ókori romvárosban a Dardanellákhoz közel, az Égei-tenger partján fekvő Asszoszban.

Asszosz kilencven százaléka leégett – közölte Mesut Bayram, Ayvacik városnegyed polgármestere szerdán a Halk televízióban. Az egykori kikötővárost az időszámításunk előtti 8. században alapították a Dardanellák partján fekvő Canakkale törökországi tartományban.

Sérültekről nem érkeztek jelentések. Mesut Bayram elmondta, hogy hat helikopter, két repülőgép és harminc-negyven teherautó vett részt az oltásban. A tűzoltók teljesen körülzárták a szomszédos Behram városát, ahonnan a lakosok egy részét a rendőrség kimenekítette, a tűzoltó helikopterek és repülőgépek pedig a szomszédos bozótosban pusztító erdőtüzet igyekeztek megfékezni. A tüzet feltehetően egy eldobott égő cigarettacsikk vagy az út szélére ledobott vizesüveg okozhatta.

A Canakkale városától mintegy 85 kilométerre fekvő Asszosz népszerű turisztikai nevezetesség, az ókorban számos filozófus és tudós – közöttük Arisztotelész – járt itt. A romváros egyik legjelentősebb nevezetessége Pallasz Athénének, a bölcsesség istennőjének a temploma, Anatólia egyik legrégebbi dór stílusú temploma. A rómaiak később négyezer nézőt befogadó óriási színházat építettek a városban.

Ez is érdekelheti

Hét dal, amelyet elővennénk, ha bekopogtatna a világvége

Összegyűjtöttük, szerintünk mely dalok szólnának legjobban – vagy épp melyek váltanák ki a legnagyobb szorongást – egy ránk köszöntő apokalipszis háttérzenéjeként.

Tíz film, amely bebizonyítja, hogy az ember (szinte) mindent túlél

Bear Grylls vizeletivási tippjei a vadonban vagy a McGyvertől eltanult sufnitrükkök? Ezek a filmek bemutatják, hogyan lehet életben maradni a Marson vagy éppen elveszve az Andokban.

Vulkánkitörések, földrengések, természeti katasztrófák

És mégis mozog a Föld – Természeti katasztrófák nyomában címmel rendeznek természetbúvár-szakkört május 23-án az MNMKK Természettudományi Múzeumban, ahol az emberiséget ért legnagyobb vulkánkitörésekről, földrengésekről, illetve az emberiség előtti legnagyobb természeti katasztrófákról hallható majd előadás.

Mi vezetett a Lusitania óriásgőzös katasztrófájához?

Száztíz éve, 1915. május 7-én süllyesztette el egy német tengeralattjáró az ír partok közelében a brit Lusitania óriásgőzöst. Az eset hatalmas felháborodást váltott ki az első világháborúban akkor még semleges Egyesült Államokban, mert a csaknem 1200 áldozat közül minden tizedik amerikai állampolgár volt. Az incidensnek az 1917-es amerikai hadba lépésben is jelentős szerepe volt.