Több száz palacknyi értékes görög és külföldi bort, valamint más szeszesitalt találtak a restaurátorok az egykori görög királyi család Athéntól északra, Tatoiban álló nyári palotájának felújítási munkálatai közben.

Az 1974-ben a trónjáról eltávolított görög király palotájában eddig több mint 4000 palackot találtak: többek között egy üveg whiskyt II. Erzsébet brit királynő 1952. február 6-i trónra lépésének idejéből, valamint a 19. századból származó Château Margaux, Château de Vincennes és Château Rothschild borokat.

A tatoi nyári palotát és a körülötte lévő nagy erdőt múzeumként és kirándulóhelyként szeretnék újra megnyitni a közönség előtt, jelenleg a terület fejlesztése folyik.

Sok görög sohasem bocsátotta meg az utolsó görög királynak, az 1964-ben trónra lépő II. Konstantinnak, hogy az 1967-es katonai puccsot követően − a vérontás elkerülésére hivatkozva − jóváhagyta egy katonai kormány megalakulását az országban.

A demokrácia helyreállítása után 1974 decemberében Görögországban megszűnt a monarchia. A most 81 éves Konstantint megfosztották trónjától, és csak az Emberi Jogok Európai Bíróságának 2000-ben hozott döntése után kapott kártérítést javai kisajátításáért. Az elmúlt 15 évben a görög állam és Konstantin viszonya fokozatosan javult. Az egykori király, akinek a Peloponnészoszi-félszigeten van egy villája, az év több hónapját otthon tölti.

Nyitókép: Tatoi borok. Forrás: athina984.gr