A királynő halálának 200. évfordulója alkalmából, 1993-ban született történeti kutatások a forradalom felesleges áldozataként értékelték újra Marie Antoinette szerepét. A korábban Oscar-díjjal jutalmazott Sofia Coppola filmje azonban eltávolodott a histórikus elbeszéléstől, amikor a szexuális szabadosságokat a forradalom előzményeként vitte színre. A királynét alapjában véve művelt, önálló és példamutató anyaként ábrázolta, akinek kicsapongásai személyiségének elnyomott részeiből vezethetők le.
A jövő hónapban várható filmpremier előtt egy brit történész élesen bírálta a Coppola-filmben rögzített képet. A Leeds-i Egyetem professzora, Simon Burrows Blackmail, scandal and revolution: London's French libellistes, 1758-92 (Zsarolás, botrány, forradalom: francia pamfletek Londonból, 1758-1792) című új könyvében közölt kutatási eredményeire hivatkozva azt állítja, Mária Terézia lányának szexuális kicsapongásai és szabados élete lényegében semmi összefüggést nem mutat a forradalom kitörésével.
A kutató mindazon bizonyítékokat felsorakoztatja, amelyek szerint a királynő mindkét nemmel folytatott kicsapongásait bemutató pamfletek csak a forradalom után kerültek nyilvánosságra, s ezért annak kitörésében semmiféle szerepük nem lehetett. A pikáns történeteket részletező pamfleteket többnyire egyébként Londonban nyomták, s az egyik szerint például Marie Antoinette sógorával, Artois grófjával is szexuális kapcsolatra lépett. A királynő leszbikusságáról szóló történeteket De La Motte grófnő terjesztette el, aki gyakori érintkezéseiket naplójában is megörökítette. Mindezzel valójában csupán egy nyaklánc megszerzése érdekében zsarolta a királynőt - állítja a történész. A fékezhetetlen szexuális kicsapongásba feledkező királynőről utólag kreált történetek persze komolytalanok ahhoz képest, amit az 1793-as tárgyaláson vádlói ténylegesen állítottak a fogságban élő ex-királynéról, miszerint a börtönben még fiával is fajtalankodott.
A pamfletek az eddigi elképzelésekkel ellentétben sosem jutottak el a lakossághoz. Az éber királyi ügynökök még a nyomdában vagy a terjesztőknél felvásárolták, elkobozták, majd a Bastille-ban zárták el a királyné orgiáit megörökítő történetek sokszorosított változatait, így a Bastille elfoglalásáig nem is kerülhettek nyilvánosságra.
A történészi rekonstrukció szerint nem igazolható a királynő pamfletekben rögzített szexuális szabadossága, s Burrows szerint egyáltalán nincs rá bizonyíték, hogy a királynőnek szeretői lettek volna. Axel von Fersen svéd diplomatához fűződő kapcsolata pedig inkább érzelmi, mint testi lehetett. Fersen kérdésében azonban még a szaktörténészek is megosztottak, ugyanis a diplomata többször is élete kockáztatásával próbálta kiszabadítani Marie Antoinette-et. A királynéről írt és a film alapjául szolgáló 2001-es életrajz szerzője, Antonia Fraser szerint a svéd diplomata minden bizonnyal testi kapcsolatot is folytatott a királynéval. A többség azonban továbbra is elég szkeptikus az ügyben.
A francia Marie Antoinette Társaságot megdöbbentette az alkotás, mert szóvivőjük szerint hosszú éveken keresztül igyekeztek lerombolni a közvélemény által vallott mítoszt, a legfrissebb történeti kutatásokkal is alátámasztva, hogy "a királyné korántsem az a felelőtlen és ostoba nő volt, aki kenyér helyett kaláccsal etette volna a néptömegeket. A filmben pedig mit látunk? Egyfolytában kalácsot eszik." Nem meglepő, ha a film hatására úgy értékelik, ki kell terjeszteniük a társaság ismeretterjesztő munkát.
A francia sajtóban szintén kritizálták az alkotót. Elsőként a cannes-i tudósítások fütyülték ki szinte egyöntetűen a filmet. A Le Monde filmkritikusát felháborította, hogy "a fiatal lány partiról partira járva pezsgőzik, ópiumot szív, férfiakkal hancúrozik és férfinyereggel lovagol". A film főszereplője, Kirsten Dunst nyilatkozata szerint sokan - köztük történészek - túlságosan szigorúan értékelik a filmet: "inkább csak egy múltbéli életérzésről, mint történelmi tényekről van szó, így a nézők ne várjanak filmszínházi remeket, sem pedig oktatási célú Marie Antoinette-életrajzot."
