A nagyszabású és látványos produkciónak a Hősök tere ad otthont, amely a magyar történelem egy szimbolikus helyszíne. A szobrok, domborművek méltó kerete, egységbe foglalója a játéknak. Az Itt élned, halnod kell grandiózus történelmi utazás maradandó élményéről többek között 20 sztárénekes, 10 színész, 300 táncos, 100 statiszta, 40 lovas, 50 artista és 20 tűzzsonglőr gondoskodik.

 

sajtaj5

A főszereplők, vagyis Deák Bill Gyula, Varga Miklós, Vikidál Gyula ? akik így együtt csaknem 10 éve nem álltak egy színpadon ? mellett ott lesz többek között Csengeri Attila, Kalapács József, Hujber Ferenc, Makrai Pál, Fehér Nóra, Palcsó Tamás és Vadkerti Imre is. A színpadi show díszletét a Hősök tere teljes szoborcsoportja alkotja, amely előtt a Gabriel arkangyal obeliszkjét átölelő háromszintes monumentális színpadrendszer terül majd el.

 

Az Itt élned halnod kell című látványos történelmi utazás a honfoglalástól a rendszerváltozásig idézi meg a magyar történelmet, annak kiemelkedő nagy időszakait, eseményeit, amelyek rövidebb, hosszabb időre befolyásolták a magyarság életét. Három-négy perces dalok segítségével, egymás után idéződnek meg olyan történelmi korok, mint a honfoglalás, István király, László király vagy IV. Béla király kora, a tatárjárás, az Anjou-kor, a Dózsa-féle parasztháború, a mohácsi csatavesztés, az 1456-os Nándorfehérvári diadal, Mátyás király kora, a 150 éves török hódoltság, Buda visszavétele 1686-ban, a Rákóczi szabadságharc, a reformkor, az 1848-as forradalom, a kiegyezés időszaka, a századforduló, az első világháború, a két világháború közötti időszak, a második világégés, az 1956-os forradalom és szabadságharc, majd pedig az 1989?90-es rendszerváltozás.

 

sajtaj6

Bár hasonló címmel 31 évvel ezelőtt Koltay Gábor rendező ? emlékezetes sikerrel ? kísérletet tett egy ilyen átfogó zenemű előadására, hangsúlyozni kell, hogy a mostani egy vadonatúj zenemű, amely egy új, korszerű szövegkönyv alapján készül. Az alkotók szeretnék, ha a múltidézésen túl a produkció többről is szólna.

 

Az idei, 2016-os év nemcsak az 1956-os forradalom 60. évfordulója, hanem a Szózat születésének 180. évfordulója is.

 

Helyszín, időpont: Budapest, Hősök tere 2016. június 17. és 18.

Zenéjét szerezte: Koltay Gergely, Szűts István

Összeállította és rendezte: Koltay Gábor

Az Esztrád Színház bemutatója