Tóth Benedek Ernő versmondó nyerte az egész hétvégén át tartó 7. Nemzeti VERSenyt a Nemzeti Színházban.

Magyar Versmondók Egyesülete és a színház közös szervezésű programján nyolc hónapon át versengtek a jelentkezők, versmondással és megfilmesített versekkel. Az élő szuperdöntőt a helyszínen és a Facebookon is követhették a nézők.

A kétnapos, maratoni versmondás és a vetített versklipek hatalmas repertoárt kínáltak azoknak, akik követték a Nemzeti VERSeny élő döntőjét. Sokan választották az évfordulós költők közül Illyés Gyula és Nemes Nagy Ágnes verseit, de számos kortárs vers is elhangzott, sok esetben a nagyközönség számára kevésbé ismert költők remekei közül.

Az élőben látott produkciókat és a filmeket a Bakos-Kiss Gábor színművész, Barta Ágnes színművész, Lutter Imre előadóművész, költő, Szabó László kommunikációs szakember és Wiegmann Alfréd rendező alkotta zsűri értékelte.

Az abszolút győztes Tóth Benedek Ernő budapesti versenyző lett, aki Nemes Nagy Ágnes versének klipje mellett Szabó Lőrinc Ha itt maradt belőled egy sugár és Lázár Ervin A város megmentése című szerzeményét tolmácsolta.

A dobogó második fokára Horváth Péter lovasberényi, szintén visszatérő versenyző állhatott, aki Nemes Nagy Ágnes Ház a Marson című költeményét filmesítette meg, Gyóni Géza Csak egy éjszakára és Fövényi Sándor Hétköznapi lázadás című verseit mondta el.

A harmadik helyezett a 16 éves ceglédi Sallai Dóra lett, ugyancsak Nemes Nagy Ágnestől választva verset a klipjéhez. A Betegség című versfilm mellett Ady Endre Megöltem egy pillangót és Endrész Alíz A jobb oldali ajtó című versét hallhatta tőle a közönség.

Versklipjéért különdíjban részesült az első helyezett, Tóth Benedek Ernő, valamint két határon túli versenyző: Deák Gellért Gedeon (Szászrégen, Erdély) Ady Endre Emlékezés egy nyár-éjszakára és Galusz Áron (Zenta, Délvidék) Szabó Lőrinc Különbéke című versének feldolgozásáért. A versmondás különdíját vehette át Lázár Panna (Hévíz) és Sümeghy Laura (Szeged).

Nyitókép: Tóth Benedek Ernő, a 7. Nemzeti VERSeny győztese. Fotó: Eöri Szabó Zsolt