Tudtunk egy nyelvet beszélni

Egyéb

karatunde2Az előadás egyik különlegessége maga a rendező: Chris Rolls öt hétre érkezett Nagy-Britanniából, hogy színpadra állítsa a művet. Milyen volt vele dolgozni? Mennyiben jelentett kihívást egy más kultúrából érkező rendező elképzeléseit megvalósítani?

Éppen ez adta a munka különleges ízét: a két teljesen más kultúra találkozása. Voltak nyelvi nehézségek, de a saját nyelv, amelyet ki kellett dolgozni az előadáshoz, egészen könnyen jött. Nem mindegyikünk beszél tökéletes angolsággal, de azt vettük észre, hogy két hét elteltével már mindenki érti a másikat. Mi egyre többet beszéltünk angolul, de ami még érdekesebb volt, hogy a harmadik hét végére Chris már egész jól megértette magát magyarul.


Tapasztalt-e a társulat kifejezett módszert, látásmódot, amely a brit színházi kultúrából eredhetett? Észrevehet-e hasonlót az előadásban a magyar néző?

Amikor beszélgettünk próbákon kívül is, éreztük, hogy a színházi ízlésünk hasonló: ugyanazokat a dolgokat tartottuk általában jónak és rossznak. Ebből a szempontból is tudtunk egy nyelvet beszélni. Számomra nagyon vonzó ötlet volt, hogy Chris modernizálta, aktualizálta a történetet, amelyet a mában játszunk, tulajdonképpen a maffia világát megjelenítve. Sean Crowley pedig egyszerű elemekből egy olyan erős hangulatú világot álmodott a darab köré, amelyhez öröm volt alkalmazkodni.

Shakespeare darabjai minden társulatban, minden évadban műsoron futnak szerte a világban: érheti még meglepetés egy-egy feldolgozás kapcsán a nézőt?

Shakespeare örökérvényű, bármennyire elcsépelt szó is ez vele kapcsolatban. Örök emberi értékeket és értéktelenségeket fogalmazott meg. A tapasztalat azt mutatja, hogy közelebb tudtuk hozni a ma emberéhez a történetet azzal, hogy modernizáltuk. Sok idősebb nézőt szíven ütött a darab, mert felfedezték a maguk gondjait Lear helyzetében, a saját gyerekeikkel való problémákra tudták vonatkoztatni az előadást. A fordítás, amelyet használtunk ? Mészöly Dezső fordítása ? bár kortárs, de nem a legmodernebb. Chris ezt egy érdekes kísérletnek szánta: annak a próbája, hogy teljesen modern miliőben, modern gesztusokkal kísérve, hogyan él meg egy veretesebb szöveg.


Színészként vagy nézőként jelent-e ez nagyobb kihívást?

Se a színészek, se a nézők részéről nem volt ellenállás. Bennem sem kérdőjeleződött meg, hogy működik-e majd az elképzelés. Van például egy sorom a szövegben: ?Válassz kíséretet, s aztán - nyeregbe!?, amely a modern környezetben hathatott volna furcsán, mégsem hökkent meg ezen senki. Elég csak egy idézőjeles jelentést keresni, és máris van helye az előadásban.

Ön Lear egyik lányát, Gonerilt alakítja. Hogyan viszonyult ehhez a romlott karakterhez? Változott a szerephez való viszonya a karakterben való elmélyedés során?

Soha nem tudom azt mondani egy szerepre, hogy nem szeretem, akkor sem, ha gonosz. Érdekel, hogy miért számító, mit akar elérni, mi a fontos neki? Ha ebből a szemszögből nézem, akkor Gonerilnek is járhat felmentés. Általában így próbálom szemlélni a szerepeket, ezért meg is tudom szeretni. Érdekes meglátni a pontokat, ahol el tud csúszni egy ember élete a rossz döntései által.

A próbafolyamat során fordul-e korábbi emlékekhez más feldolgozásokról, vagy próbálja kerülni, hogy más alakítást is lásson?

Inkább függetlenedem ezektől, szeretek magamból dolgozni. Arra van szükségem, hogy az éljen bennem, amit én, illetve a rendező lát a történetben és a szerepben. Nem volna szerencsés, ha befolyásolna egy másik feldolgozás: esetleg nem tudnék szabadulni a képtől, vagy arra görcsölnék rá, hogy azokat hibákat, amelyeket mások elkövettek, nehogy megismételjem.


Idén megkapta a Jászai-díjat: az elismerés adott-e új lendületet, hozott-e nagyobb lelkesedést, másfajta terveket?

Nagy megtiszteltetés ért, hogy megkaphattam, de nem gondolok többet, vagy mást magamról. Az ember ilyenkor visszatekint, sorra veszi az éveket, az alakításokat és érik megdöbbenések. Érdekes, hogy a díj kapcsán jöttem rá: van múltam a színészi pályán. Azonban nem változtam tőle, és nem is akarok.

Széles-Horváth Anna