Tűz pusztított a córdobai mecset-katedrálisban

Tűz ütött ki a világörökség részét képező, 1984 óta az UNESCO által védett dél-spanyolországi córdobai mecset-katedrálisban péntek este, amit egy seprőgép okozhatott, amely a műemlék belsejében lévő Almanzor-kápolnában állt – közölte szombaton újságírókkal a város polgármestere.

000_696Z94N.jpg
A córdobai mecset-katedrális a tűz után 2025. augusztus 9-én. Fotó: Jorge Guerrero/AFP

José María Bellido elmondta, hogy bár a tűz a műemlék több részét érintette, a városi tűzoltóság három egysége gyors beavatkozásának köszönhetően a lángokat sikerült eloltani, és „nem történt katasztrófa”. Az oltási munkálatokban részt vevő egyik tűzoltót hőguta miatt el kellett szállítani a helyszínről, állapotáról egyelőre nincs több információ. A polgármester kifejtette, hogy a három tűzoltóegység a templom külső részén, belsejében és a tetőn is dolgozott, ahol együttműködtek a helyszínen zajló felújítási munkálatokat végző munkásokkal, akik a tűz kitörésének hírére tértek vissza a mecset-katedrálishoz.

Demetrio Fernández nyugalmazott püspök az újságíróknak elmondta, hogy a tűz helyi idő szerint körülbelül este 9 óra 15 perckor keletkezett az Almanzor-belsőben, a Keresztelőkápolna és a Szentlélek-kápolna között. A lángok gyorsan átterjedtek a tetőre, ami riadalmat keltett a környéken. Fernández méltatta a tűzoltók munkáját, kiemelve, hogy „a tűz nagy erővel tört ki a műemlék belsejében, ezért a tűzoltók hatékony beavatkozásának döntő szerepe volt”.

Ez volt a harmadik tűzeset a több mint ezeréves mecset-katedrális történetében, a mostanit megelőzően 1910-ben és 2001-ben csaptak fel lángok a műemlék épületben.

Córdoba a mórok székhelye volt uralmuk idején, és ottani mecsetjük a legnagyobb és legimpozánsabb volt Európában. Eredetileg 785-ben épült, majd a 10. században több bővítésen esett át. A mór uralom alóli felszabadulás (reconquista) után a 13. században katolikus székesegyházzá alakították át. A katedrális Spanyolország egyik legismertebb látványossága, amelyet tavaly több mint kétmillióan látogattak meg. A tűz eloltása után szombaton ismét megnyitották az érdeklődők előtt.

Ez is érdekelheti

Lánglovagok, spekulánsok és füstbe ment városok

Az ókori vízipuskától a mai speciális bevetési egységekig hosszú út vezetett, de a tűz, mint ellenség, mit sem változott. A Tűzoltó Múzeumban jártunk.

Hamarosan újra megnyitnak a Notre-Dame tornyai

A párizsi Notre-Dame-székesegyháznak a 2019. évi tűzvészben megrongálódott tornyait az eredeti tervnek megfelelően a nyáron megnyitják a látogatók előtt, noha váratlanul újabb munkák merültek fel a déli tornyon, amelyeket azonban addig el tudnak végezni.

Drágul a műalkotások biztosítása

A Los Angeles-i erdőtüzekben komoly művészeti alkotások pusztultak el – köztük Schönberg hagyatékának egy része –, a biztosítók pedig igyekeznek majd csökkenteni a kockázatvállalásukat.

A Grammy szervezőinek nem akadály a Los Angeles-i tűzvész

Több koncert és albumbemutató marad el, a legnagyobb zenei díjátadót viszont a jelenlegi tervek szerint megtartják február 2-án.