Úgy gondolok ezekre a formákra, hogy erejükkel akár össze is roppanthatják az emberi testet

Szobrászként végeztél, most mégis a festészeti praxisod alapján ismernek a legtöbben. Hogyan jött ez a váltás?

Már gyerekként is vonzottak a tárgyak és az absztrakció, talán így alakult, hogy a Pécsi Tudományegyetem Képzőművészeti Karának szobrász szakára jelentkeztem. Evidens volt, hogy művészettel kell foglalkoznom. Az egyetem utolsó évében volt egy depresszívebb időszakom, ekkor nagyon sok tanulmányrajzot készítettem szénnel és fekete akrillal. A cél egyfajta saját belső világ feltérképezése volt. 

Megtetszett, hogy néhány óra alatt fel tudok dobni egy kompozíciót, és ideális volt a feszültségeim levezetéséhez. Vonzott a folyamat, ez a fajta nagyon ösztönös, intuitív alkotási mód, ezért fokozatosan egyre mélyebbre ástam magam a festészetben. Szeretek magamtól megtanulni vagy felfedezni dolgokat, és egy új technika elsajátítása mindig kihívást jelent számomra. Ezt a folyamatot nem váltásnak tekintem, inkább a lehetőségeim kiterjesztésének. Másfelől biztos, hogy a festés által szerzett tapasztalatok hatással lesznek majd a szobrászati tevékenységemre (amit jelenleg szüneteltetek, mivel a nagy szobrok helyigényesek).

Fluid, organikus formákat festesz, de mik ezek tulajdonképpen?

A formák a tanulmányrajzokból eredeztethető absztrakt alakzatok, amelyek különféle testrészek „összeollózásából” nagyrészt intuitív módon jönnek létre. Mostanában a női testre fókuszálok, ezekben a formákban felismerhetők bizonyos testrészek, hajlatok, nyílások. Ugyanakkor sokféle olvasatot megengednek, egyszerre ismerősek és idegenek, olykor rovar- vagy alienszerűek, máskor a barlangszerűségük válik hangsúlyosabbá. Igazából nem szeretném nagyon pontosan meghatározni, hogy mik ezek a formák, a néző szabad asszociáció mentén úgyis el tudja dönteni, hogy minek látja őket.

Hogyan építed fel ezeket a kompozíciókat?

Régen egy gyors skiccből, kvázi firkából indultam ki, most azonban készítek vázlatokat, amelyeken összehangolom a tónusokat, így a vásznon már kevesebb a mozgáslehetőség, tudatosabban komponálok, és a stílusom is sokat formálódott az elmúlt időszakban. Akrillal dolgozom, ami gyorsan szárad, így viszonylag jó tempóban tudom egymásra pakolni a rétegeket, felépíteni a kompozíciót.

Képeid a vibráló koloritról is felismerhetők. Hogyan választod ki a színeid?

A színeknél a tónusértékük a meghatározó. Háromféle színskálát használok, egy-egy spektrum általában öt színt tartalmaz, ezek közül választok az adott kompozícióhoz. Ezután pasztellkrétával vázolom fel a kompozíciót, majd vizes ecsettel kenem el. Így keletkezik a legvilágosabb réteg. Aztán erre pakolom fel a többi színt a világostól egészen a sötétig, így mélyül el és lesz fokozatosan egyre plasztikusabb a forma, miközben a legvilágosabb árnyalattól az élénksége is megmarad. Legvégül felkerülnek a reflexárnyalatok, amelyek színe megegyezik a homogén háttérrel, ami citromsárga, kobaltkék vagy türkiz, így tudok ráerősíteni a forma transzparenciájára. A telefonommal szoktam ellenőrizni, hogy megfelelő-e a kép tónusértéke: a mobilom B&W filtere segítségével ezt tökéletesen meg tudom állapítani.

Monokróm képeket is készítesz. Hogyan kapcsolódnak ezek a színes műveidhez?

A monokróm képek alanyai megegyeznek a színes képekéivel. A monokróm képek testeit is alapvetően színes formákként képzelem el, amelyek nem kapnak elég fényt, így szürkék vagy feketék.

Míg a színes festményeknél az egyes árnyalatok közötti kapcsolaton, a színérzeteken van a hangsúly, addig fekete-fehér munkák esetében a plasztikusság az, ami felerősödik, valamint ezeknél néha szenet is használok, így még puhább formákat tudok létrehozni. Mindkét iránnyal szívesen foglalkozom, hiszen másféle hatású műveket tudok az egyik vagy másik módszerrel létrehozni.

Hogyan kapcsolódik a festészeti praxisod a szobrászatodhoz?

Sokat gondolkodtam ezen. Szobraim a külső, ember által épített környezet elemeit mutatják fel, a festményeimen azonban egy belső világ, testrészek vagy szövetek jelennek meg. Ha így nézzük, a befelé vagy kifelé fókuszálás által az ember a közös pont.

Korábban beton kisplasztikákat készítettem, amelyek kapukat jelenítettek meg. Ezek áttörtek voltak, több rétegből épültek fel. A képeimen e nyílások szintén megjelennek. Ugyanakkor ezek már ismeretlen mélységbe vezetnek, barlangszerűek, többnyire sötétek és áthatolhatatlanok.

Szobrászként meghatározó az együttműködés, a birkózás az anyaggal, talán ezt a fajta gondolkodást viszem át a festészeti praxisomba is, mert nagyon szeretek kísérletezni az akril adta lehetőségekkel, igyekszem kitágítani a határait, a lehető legtöbbféleképpen használni az anyagomat.

Hogyan gondolkodsz a formáidról, ha a sérülékenység fogalma mentén közelítünk?

A formáim folytonos áramlásban, alakulásban, metamorfózisban levő alakok, kvázi élő szervezetek, érzékeny vagy lecsupaszított, zsigeri szövetek. Ha így nézzük őket, akkor sérülékenységük lehetséges, hiszen nincs egyfajta nyugvópontjuk, nem a stabilitás, hanem a fluidálás mentén lehet értelmezni őket. Nyitott formáknak hatnak, amelyek határtalanok és folytonosan formálódók. Ennek ellenére mindig úgy gondolok rájuk, hogy erősebbek az emberi testnél, akár össze is roppanthatják.

Nőművészeti szempontok szerint is olvashatjuk a képeket?

A nyílások megengednek egyfajta olvasatot, ugyanakkor nem feltétlenül szeretném ebbe az irányba terelni az értelmezést. Nem törekszem arra, hogy mindenáron a nőiesség asszociációját keltsem, vagy hogy erotikus töltetű képeket fessek, de ha ösztönösen ilyen típusú vízióim jönnek, akkor hagyom, hogy errefelé tereljem a kompozíciót. A nyílások inkább az abject fogalmát hívják be, hiszen kíváncsiságot ébresztenek, így vonzók, ugyanakkor ismeretlenségük folytán viszolygást szülnek vagy taszítanak.

Ha a nőművészet felől közelítenénk, akkor inkább az alakzatok formálhatósága teszi nőivé ezeket a formákat. A nők adaptálódási képességének, folytonos alakulásának is lehetnek a szimbólumai.

Kik azok a művészek, akiktől sokat tanultál?

Colin Foster volt a mesterem, bár érdekes volt látni, hogy az ő szobrászati gondolkodása épp komplementere az enyémnek, hiszen az én betonszobraim öntöttek, ő pedig egy vázra „mintázta” fel a betonplasztikáit. Illetve talán tőle származik a megalomániám, nem csak a szobrászatban. Budán Miklóstól sokat tanultam a betonról. A betonszeretete mindig meglepett, de ragályos is volt. Mészáros Gergő volt az alakrajztanárom, neki rengeteg olyan hozzászólása volt, vagy számos olyan feladatot adott, amivel ki tudott billenteni a komfortzónámból. Talán épp neki köszönhetem, hogy mertem elkezdeni festészettel foglalkozni.

Mit csináltál a Covid alatt?

Sok feladatot kaptunk, volt például, hogy alakrajzórán különböző zöldségeket ketté kellett vágni, egymástól távolabb helyezni a részeket, és a különböző formák között egy organikus kapcsolódási lehetőséget kellett megrajzolni. Talán épp ez inspirált később arra, hogy hasonló formavilágban kezdjek gondolkodni. Ezenkívül a beton diplomamunkám öntőformáját építettem a koliban, a szobatársam ágyán.

Mely művészeti stílus inspirál?

Eddig a gótikus építészet hatott rám leginkább, illetve a brutalizmus, de inkább a szobrászatban. A leginspirálóbbak és a legizgalmasabbak mégiscsak az aktuális művészeti trendek, a kortárs művészet, a környezetem.

Hol láthatjuk legközelebb a munkáidat?

Részt veszek a pécsi Lokart Képzőművészeti Biennálén, majd október 3-án nyílik az első önálló kiállításom a pécsi Nick Galériában, ami azért is izgalmas, mert bár túl vagyok több pécsi és budapesti csoportos tárlaton, korábban még nem volt egyéni bemutatkozásom, így ez mindenképp mérföldkő lesz.

Lehet művészeti karriert építeni Pécsről?

Pécs csodálatos hely, Nyírbátorról költöztem ide annak idején, és nagyon szeretek itt élni, viszont érzem a határait. Érződik, hogy fontos a budapesti jelenlét is, ha igazán benne szeretnék lenni a művészeti élet nyüzsgésében, ugyanakkor annyi minden fontos nekem Pécsben, hogy nem adnám fel az itteni életemet. Viszont fontos az is, hogy ne legyünk elszigetelődve, hogy levetkőzzük az elefántcsonttoronybeli létet, így lehet előrébb lépni.

Tagja vagy a pécsi EMEZEK csoportnak. Hogyan tudjátok segíteni egymást?

Az EMEZEK 2022-ben alakult Tállyán. Egy barátságon alapuló szellemi és alkotóközösségről van szó. Tagjai főként pécsi művészek, rajtam kívül Getto József, Nyári Flóra, Getto Márton, Sápi Márton, Menyhárt Marcell, Ódor Bence István, Fleisz Tamás, Sárkány Balázs, Fonyó Rebeka és Szondi Petra alkotja a csoportot. Sokféle alkotói hang van jelen benne, viszont a beszélgetéseinkkel, tanácsainkkal, javaslatainkkal nagyon jól tudjuk segíteni egymást. Budapesten már volt közös kiállításunk is.  

Fotók: Hegyi Júlia Lily / Kultúra.hu