Liam Neeson AFP.jpg

Új Csupasz pisztoly-film készül Liam Neeson főszereplésével

Frank Drebin újra akcióba lendül: a Paramount filmstúdióban újraforgatják a Csupasz pisztoly című kultfilmet, ezúttal Liam Neeson főszereplésével.

Az eredeti filmvígjátékban, amely 1988-ban került a mozikba, Leslie Nielsen alakította a kétbalkezes Drebin hadnagyot. A siker nyomán két további folyatás készült a produkcióhoz: 1991-ben a Csupasz pisztoly 2 és 1/2, majd 1994-ben a Csupasz pisztoly 33 1/3 – Az utolsó merénylet. A 2025 júliusában bemutatkozó remake rendezője Akiva Schaffer lesz. A forgatókönyvön Dan Gregor és Doug Man dolgozik.

Nielsen 84 éves korában, 2010-ben hunyt el. A színész a Csupasz pisztoly-filmek előtt főleg drámai szerepeket játszott. „Lassan leesett nekem, hogy az elmúlt 35 évben a karakteremmel ellenkező szerepekre választottak ki. De most végre azt csinálom, amit tényleg akartam" – mesélte egyszer a váltásról.

A 72 éves Liam Neeson, akit az utóbbi években számos akciófilmben láthatott a közönség, jelenleg az imdb.com mozis adatbázis szerint a Thug és a Cold Storage című thrilleren dolgozik, és négy további filmje van előkészületben, köztük a Csupasz pisztoly.

Ez is érdekelheti

Oscar-díj: Michelle Pfeiffer, Zendaya, Brendan Fraser és Al Pacino is díjat ad át

Az amerikai filmakadémia díjátadó ceremóniáját március 10-én (magyar idő szerint hétfőre virradóra) rendezik meg a Los Angeles-i Dolby Színházban.

Wim Wenders tökéletlen idillje

A komorebi japán kifejezés a fa lombkoronáján átszűrődő napfényre, amely tulajdonképpen maga a kiegyezéssel teli béke és megelégedés. Legalábbis Wim Wenders legújabb, Tökéletes napok című filmje szerint, mely a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában debütált, és két díjat is elhozott.

Férj, feleség, nagyvászon – Nyolc film a házasságról

Tolsztoj szerint ahány boldogtalan család, annyiféle boldogtalanság – hasonlóan nagy a merítés a házasság esetében is. Íme nyolc film, ami férj és feleség viszonyának legkülönfélébb variációit és aspektusait mutatja be a mohó birtoklásvágytól az akadályt nem ismerő szerelmen át az idősek makacs ragaszkodásáig.

Újra pilótasisakot vesz Tom Cruise

A Top Gun harmadik részén dolgozik a 61 éves amerikai színész, aki jelenleg a Mission Impossible legújabb részét forgatja.