Hogyan kezdődött a program?
2017 elején még Balog Zoltán úr, az emberi erőforrások minisztere jelentette be a létrejöttét, majd 1 év alatt állt fel a kollégiumi háttér, született meg a részletes tematika, biztosították az első pályázati évben kiosztandó 100 millió forintot. A program sikerét igazolja, hogy azóta harmadszor szavazza meg a kulturális alap bizottsága ezt az évente odaítélhető összeget. Tudni kell, hogy az Imre Zoltán Program ideiglenes kollégium, amit az NKA bizottsága jóváhagyásával hoztak létre, tehát nem a hagyományos kollégiumi felosztásba tartozik. Három évre kaptuk a megbízatásunkat.
Hol tart az IZP ma?
Épp most írjuk ki a 2019-es tavaszi pályázatot. 2017 késő őszén volt az első döntés azokról a programokról, amelyek 2018-ban valósultak meg, úgyhogy most a tavalyi évről tudunk összegzést adni. A múlt évben már két pályázatot írtunk ki, kettébontva a 100 millió forintot: tavaszra egy nagyobb, őszre egy kisebb összeggel. A számok magukért beszélnek. Minden területen, amit a pályázati kiírásban megfogalmaztunk, érkeztek be pályamunkák. Az IZP lényegét két alappillérben határoztuk meg.
Az egyik a pályakezdő fiatalok támogatása, szakmába való integrálása, ismertségük növelése.
A másik pillér a közönségbázis szélesítése a Emellett szerveztünk konferenciákat is, amelyek egyfajta tudásátadást céloztak meg, mind a táncszínházi nevelési program keretén belül, mind az új fiatal pályakezdők számára. Nekik egy olyan plusztudást próbáltunk elérhetővé tenni, ami az ő alkotói pályájukon nagy segítség lehet. Így is fogalmaztuk meg ezeket a konferenciákat, hogy az alkotás és a gyártás, valamint a forgalmazás összefüggéseit kutató témájú találkozók.
Manapság minden a virtuális térben zajlik és külön szakmává vált az ilyen típusú megjelenések kezelése. Ehhez is nyújt segítséget a program?
Igen, az alkotók népszerűsítését digitális portfolió készítése altéma szolgálja. Valóban nélkülözhetetlen, hogy mindenki nagyon korszerű anyaggal legyen jelen, tudja magát megmutatni az online felületeken. Ilyen jellegű támogatásaink is voltak.
Külföldre is el lehetett jutni a nyertes alkotóknak?
Főleg külföldön eltöltött, úgynevezett rezidenciaprogramokat támogattunk, amelyek szintén szélesebb, nemzetközi mércével mérhető tudás megismerését célozták meg. Egy-egy ilyen stúdium szolgált azokhoz a produkciókhoz, amelyek pályakezdő kategóriában nyertek támogatást. Ezeket az ismereteket a koreográfusok megszülető műveikben tudják felhasználni.
Milyen kategóriákat jelöltek meg az alkotók számára egyébként?
Az abszolút pályakezdő az egyik azoknak, akik még a darabjaikat nem juttatták el a közönség elé. A másik a szintén pályájuk elején lévő koreográfusoknak, alkotóknak szól, akik ugyan készítettek már műveket a publikum számára, de ezek csak kis számban tudtak megjelenni. Az ő biztatásukra, felkarolásukra, ismertebbé tételükre is írtunk ki pályázatot.
Ebben azt garantáltuk, hogy ezek az előadások a bemutatón kívül - aminek a helyszínét a Nemzeti Táncszínház biztosította, és biztosítja a mai napig különböző helyszíneken -, biztosítunk vidéki játszást négy alkalommal, és egy külföldi megjelenést. Nem engedjük el a frissen megszülető darabokat a semmibe, hanem eljuttatjuk a közönséghez. Az adott helyen ez plusz közönségszervezést igényel, hiszen a még nem ismert alkotók munkái nagyobb figyelemfelkeltést igényelnek.
Mi lesz a folytatása az IZP-nek?
Meglehetősen komplex rendszerbe próbáltuk belegondolni ezt a fajta pályázati struktúrát, és nagyon sikeresnek ítéljük meg ezt az egy évet, amiről összegzésünk van. Azt gondolom, hogy a későbbiekben is érdemes energiát fektetni rá, és bízunk benne, hogy az NKA bizottsága is látja ennek eredményét, folyamatosan megítéli ezt a támogatást, és tovább engedi 3 évnél a programot. Az első lépésen vagyunk túl, hosszú távra terveznünk.
Hogyan fogadta a közönség a fővárosban és azon kívül ezeket az újító táncelőadásokat?
Fontos alapkoncepció volt, hogy a friss alkotásokat eleinte ne olyan közegben próbáljuk megismertetni, ahol magával a táncművészettel sem találkoztak sokat. Meghívásos pályázat keretében kerestünk meg olyan vidéki színházakat, ahol a tánc nem idegen, ahol komoly előélete van a mozgásművészetnek. Győrben a Vaskakas Bábszínház, Miskolcon a Miskolci Nemzeti Színház, Kaposváron a Csiky Gergely Színház, Szegeden pedig a Szegedi Nemzeti Színház a partnerünk.
Erre az esztendőre már úgy szeretnénk a vidéki megjelenéseket biztosítani, hogy mellé egy tematikus napot is szervezzünk. A program ne csak egy esti táncelőadás legyen, hanem aznap az iskolákban fel tudjuk hívni a figyelmet, el tudjuk magyarázni a táncszínházi nevelési program eszköztárával, hogy mi a tánc. Előkészítjük az estét, amikor már egy kész előadást kapnak. Be tudnak pillantani az alkotás folyamatába, kapnak egy előkészítő magyarázatot. Jó esetben az előadás után még el is tudnak beszélgetni magáról a darabról is. Mindez csak lépésről lépésre megy. A közönséget ugyanúgy meg kell nyerni, mint ahogy helyzetbe kell hozni a fiatal alkotókat. Ennek a programnak ez a célja, hogy egy új generáció kapjon lehetőséget a táncművészet területén való megjelenésre.
