Imre Zoltán Program

Zárul az L1-est(ek) IZP-módra sorozat

Szeptember 13–14-én zárul az L1-est(ek) IZP-módra sorozat, amit az L1 Független Művészek Közhasznú Egyesület szervezett az utóbbi években. Idén is a Jurányi Ház fogadja be a programokat, velük együttműködésben hozzák létre az esteket.

Láthatóvá tenni egy generációt – Pataki András az Imre Zoltán-programról

Sikerrel zárult Szegeden az Imre Zoltán Kortárs Táncfesztivál, ahol az Imre Zoltán-program (IZP) nyertes alkotásaiból mutattak be tizenkettőt. A program öt éve jött létre abból a célból, hogy segítsen a pályakezdő koreográfusoknak műveik elkészítésében, bemutatásában és forgalmazásában. Pataki András, a Szegedi Kortárs Balett igazgatója, egyben az IZP-kuratórium elnöke vezetője pozitívan értékelte a fesztivált.

Jubilál a Budapest Táncfesztivál

Bemutatókkal, különleges produkciókkal, Angelin Preljocaj együttesének fellépésével immár 20. alkalommal rendezik meg a Budapest Táncfesztivált február 27. és március 11. között.

Tér - fa - ló

Zene-idő-tér-matéria misztériumában alkot Mádi László, a Közép-Európa Táncszínház művésze. Koreografál, zenét ír, fest, és persze táncol. Legutóbb egy szóló darabbal aratott nagy sikert társulata bemutatóján, ahol egy gumikötéllel kötözte körbe a nézőteret, erőteljes hanghatások és éles fények kíséretében. Most az Imre Zoltán Program (IZP) keretében Térfaló címmel saját munkáját mutatta be.

Új generáció feltörekvőben

Imre Zoltán Program (IZP) számokban: 40 táncszínházi nevelési előadás 15 helyszínen 1200 gyermek részvételével, 54 táncelőadás 13 helyen. Emellett konferenciasorozatok, rendezvények, versenyek, szakmai fórumok, külföldi stúdiumok, digitális portfóliók, tréning-, és próbalehetőségek. A hazai táncszakma legújítóbb kezdeményezéséről Pataki András kuratóriumvezetőt, táncművészt, a Szegedi Kortárs Balett igazgatóját kérdeztük.

Koncertek és kiállítások a fesztiválon

A Zempléni Fesztivál idén hatvan programmal és 37 helyszínnel várja a közönséget számos zempléni településen augusztus 10. és 19. között. A tíznapos rendezvénysorozaton a komolyzene és a jazz mellett nagy hangsúlyt kapnak a társművészetek is, így a tánc és a képzőművészet is szerepel a fesztivál 2018-as repertoárjában.

Enigma

Hogyan változtatja meg életünket a letisztult kommunikáció hiánya? Hogyan befolyásolják ösztöneink a kapott üzenetek kódolását? Hogyan tudjuk elnyomni ösztöneinket? Hogyan tudjuk áttörni a magunk köré húzott kódfalat? Hogyan befolyásolja mindennapjainkat a kommunikációs színtér torzulása? Van-e kódja az emberi létezésnek? E kérdésekre keres válaszokat Katonka Zoltán koreográfus legújabb előadása, az Enigma, melynek fotóspróbáján jártunk. Részletek a cikkben, további képek pedig a GALÉRIA rovatunkban találhatóak!

Mit kínál az Imre Zoltán Program?

Kilenc táncbemutatót és két konferenciát is kínál az érdeklődőknek májusban a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) által életre hívott Imre Zoltán Program (IZP). A kollégium vezetője, Pataki András, a Szegedi Kortárs Balett igazgatója korábban úgy fogalmazott a Kultúra.hu-nak: „ez a program beindítja a művészek fantáziáját és azt eredményezi, hogy a táncművészet területén műfaji megkötés nélkül elindul a pezsgés”.

Még pályázhatnak a táncművészek

Pályakezdő táncművészek, előadóművészek pályázhatnak november 16-ig az Imre Zoltán Program Ideiglenes Kollégiumánál összesen 115 milliós keretösszegű támogatására. Az Imre Zoltán Program célja, hogy segítse a fiatal, pályakezdő alkotók bemutatkozását – hangsúlyozta Lőrinczy György, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke a programról tartott október 25-ei tájékoztatón.

Lehetőséget adni a fiataloknak

„Úgy vélem, jól fogjuk dinamizálni ezt a területet, és megkönnyítjük a fiatal generáció szakmába való integrálódását” – fogalmazta meg az Imre Zoltán Program kapcsán Pataki András, a Szegedi Kortárs Balett igazgatója, akivel többek között a program kidolgozásáról és jövőjéről beszélgettünk. Arról, mit is kapnak a programtól a táncművészek.

Program a táncművészekért

Új táncművészeti programot indít a Nemzeti Kulturális Alap a magyarországi hivatásos táncművészet fiatal alkotói, koreográfusai és előadóművészei számára. Az Imre Zoltán Programra 2017-ben 100 millió forint keretösszeg áll rendelkezésre – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere január 20-án.