Negyedik alkalommal rendezi meg a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) a 360 Design Budapest rendezvénysorozatot, amely most először a formatervezők mellett az ipar- és képzőművészek alkotásait is bemutatja.

Közel 60 ismert és feltörekvő hazai, valamint regionális alkotó közel 170 tárgya és terméke, szakmai előadások, exkluzív tárlatvezetések és további izgalmas programok, side eventek várják az érdeklődőket október 17. és 22. között az Adria-palotában és fővárosszerte. A rendezvénysorozat kiemelt vendége a nemzetközi kortárs design egyik legnagyobb ikonja, Rossana Orlandi.

Az esemény fontos újítása, hogy a formatervezők mellett ipar- és képzőművészek is csatlakozhattak a kiállítók köréhez. Három kategóriában – Brand / Product, Collectible Design és Prototípusok / Digitális tervek – jelentkezhettek az alkotók, továbbá a rendezvény valamennyi elemében kiemelt szerepet kap a fiatal tehetségek bemutatkozása. Minden eddiginél nagyobb számban, összesen 70 pályázat érkezett az MDDÜ felhívására, akik közül 27-en feltörekvő tervezőként adták le jelentkezésüket. A szakmai zsűri választása alapján közel 60 alkotó több mint 160 alkotása lesz megtalálható a kiállításon, köztük 15 pályakezdő munkája, továbbá 10 regionális tervező és művész tárgya érkezik a helyszínre Ausztriából, Csehországból, Horvátországból, Lengyelországból és Ukrajnából.

Az Art Market Budapesttel harmadik alkalommal megvalósuló partnerség egyik leghangsúlyosabb eleme a közös szakmai nap, az Inside Art / Building on Art Hungary, amely ezúttal arra helyezi a hangsúlyt, hogy miként járul hozzá a kortárs művészet és design az ingatlanfejlesztések, -beruházások értékének és hasznosságának növeléséhez, a városkép és országimázs alakításához.

A 360 Design Budapest keretében mutatják be látványterveiket a design LAB curated by Rossana Orlandi gyártó és tervező párosai, akik 2024 január végéig valósítják meg termékötleteiket. A rendezvénysorozat kiemelt vendége, Rossana Orlandi a tervek bemutatását követően mentorként tart közvetlen beszélgetést, amelyre kifejezetten a művészeti pálya iránt érdeklődő feltörekvő tehetségeket várja.

A rendezvény hetének ideje alatt galériák, múzeumok, showroomok színesítik a kapcsolódó programok, ún. side eventek körét. Az új generációs 6:AM Glassworks olasz designnmárka csapata bemutatkozik a 360 Design Budapest kiállítóterében, de egy különleges szabadtéri pop-up eseményt is megvalósítanak. A korábbi évekbhez hasonlóan idén is exkluzív tárlatvezetéseken ismerhetik meg a kiállított tárgyakat az érdeklődők.

A 2023. október 17. és 22. között látogatható rendezvénysorozat mindenki számára ingyenes programjainak és kiállításának keretében a hazai és régiós design, valamint ipar- és képzőművészet széles spektrumát ismerhetik meg az érdeklődők.

A nyitóképen magyar tervezők munkái a 2023. április 17. és 23. között megrendezett Milan Design Weeken a Rossana Orlandi Galériában. Fotó: Magyar Divat & Design Ügynökség