Nem furcsa a hosszú diplomáciai szolgálat után egy kulturális tartalmakkal foglalkozó intézményt vezetni?

Nem nagyon, mivel a diplomácia világában mindig is nagy jelentősége volt a kultúrának. Nagykövetként és a külügyi vezetőként számos fontos kulturális program felelőse, illetve megvalósítója voltam. A kiállítás szervezés fontos része a tartalmi diplomáciának. Írásaim többnyire történeti vagy külpolitikai munkák, de írtam jó pár esszét is, amelyek a Magyar Napló-ban jelentek meg. Mindig is volt kapcsolatom a magyar írótársadalomhoz. Baráti körömben pedig mindig voltak képzőművészek. Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy Balog Zoltán miniszter úr megbízott a MANK vezetésével. Igyekezni fogok, hogy a rám bízott intézményt szakszerűen vezessem, figyeljek a vidéki Magyarország értékeire is, s intézményünk az egyetemes és a magyar értékek erősítését szolgálja. Higgyék el, ez legalább annyira érdekes, mint a diplomáciai szolgálat.

A MANK új főigazgatójaként melyek a legfontosabb célkitűzései, azok az irányvonalak, amiket követni szeretne?

Az alapvető célkitűzések ? az elődömhöz képest ? nem változnak, továbbra is az alkotóművészetet és az alkotóművészeket szeretnénk szolgálni, ezért tartom fontosnak az alkotóművészeti ösztöndíjpályázatokat. Az elmúlt években zajló munkák egy részének most érik be a gyümölcse pl. a Szigligeti, illetve a Zsennyei Alkotóházak rekonstrukciós munkálatainak végeztével. Ez lehetővé teszi, hogy életünket ne csupán építkezések kössék le, hanem a tartalmi kérdések világában is helyünk legyen. Az a célom, hogy a művészvilág tájékozódjon mindazokról a lehetőségekről, amelyeket kínálunk nekik és használja is azokat. Ezt a Magyar Mecénás Program keretében támogatjuk. Azt szeretném, hogy szülessen minél több elismerésre érdemes alkotás, s ismertek legyenek azok alkotói is a szélesebb közönség körében.

Decemberben átadták a Szigligeti és a Zsennyei Alkotóházakat. Mikor vehetik birtokba őket a művészek, és mit kell tennie annak, aki szeretne ott alkotni?

Az Alkotóházak március 1-én nyitnak, és ahogyan eddig is, azok vehetik igénybe kedvezményesen az Alkotóházak szolgáltatásait, akik a Magyar Mecénás Programhoz csatlakoztak. Nekik az adott Alkotóháznál kell bejelentkezniük és a foglaltság függvényében vehetik igénybe a szolgáltatásokat.


A művészeken kívül mások is megszállhatnak az alkotóházakban? Az ?átlagember? hogyan profitál ezeknek a házaknak a megújulásából?

A házak elsősorban az alkotóművészek szolgálatában működnek. Kivételes esetekben csoportos rendezvények keretében tervezünk nyitni a ?civilek? irányába, de a ház kihasználtságának nagy részét az alkotóművészek veszik majd igénybe.

A ?profit? az ?átlagember? számára közvetett, mindannyian profitálhatunk azokból a művészi alkotásokból a későbbiekben, amelyek az Alkotóházakban születnek majd meg.


Milyen kiállításokat terveznek idén a MANK Galériában Szentendrén?

Havonta új kiállításokkal szeretnénk jelentkezni, ezzel is támogatva az alkotóművészek ismertté válását, áprilisig már betelt a naptár.

Milyen képzőművészeti alkotások kerültek az idők során a MANK tulajdonába? Ezeket tudják hasznosítani?

Az idei lesz az első év, amikor a Szentendrei Régi Művésztelepen alkotó művészek az éves munkájukat bemutatják. Ebből, ahogyan azt a műtermek pályáztatásakor meghatároztuk, egy, a MANK által felkért szakértői csoport fog kiválasztani minden művésztől 1-1 munkát, amelyek egyébként a MANK tulajdonába kerülnek. A jövőben ezeket díjmentesen biztosítjuk más kiállítóhelyek számára, illetve mi is szerepeltetjük azokat a Galéria kiállításai közt.


zsennye1_550x366.png
A megújult Zsennyei Alkotóház

Milyen szolgáltatásokat kínál a Magyar Mecénás Program (MMP) a művésztársadalom számára, és mi a módja annak, ha valaki szeretne belépni?

A szolgáltatások köre meglehetősen széles: egyéni és csoportos műtermek bérlési lehetősége (pályázaton keresztül zajlik), az alkotóházakban kedvezményes szállás és vendéglátás igénybevétele, kiállítóterek biztosítása. Az MMP-hez lehet egyénileg és társadalmi szervezeten keresztül is csatlakozni, a részletes információkat a honlapunkon találják meg az érdeklődők, ahonnan letölthető a belépési nyilatkozat is.

A MANK fiatal alkotóművészeket támogató ösztöndíjakat és pályázatokat is bonyolít. Melyek ezek? Tervezik, hogy a jövőben még jobban népszerűsítsék őket?

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. a 2015-es évre az alábbi ösztöndíj pályázatokat hirdeti meg fiatal, alkotó és előadó művészek számára. A 12 állami ösztöndíjról, és a pályázati kiírások részleteiről a MANK oldalán található részletes tájékoztató.


Tervezik a MANK profilbővítését?

Úgy gondolom, hogy a jelenlegi feladatainkat kell egy szinttel magasabban ellátnunk, és a nagyközönség számára is ismertté tennünk. Mindemellett az alkotóművészek továbbra is az elsődleges célközönségünk, tehát nekik kell megfelelő munkakörülményeket, kiállítási lehetőségeket, ismertséget szereznünk. Segítenünk kell őket abban, hogy művészetüket, alkotásaikat határainkon kívül is megismerjék.