Újabb egy évig Joy Harjo lesz az Egyesült Államok koszorús költője, miután harmadszor is kitüntették a megtisztelő címmel.
A washingtoni Kongresszusi Könyvtár csütörtökön jelentette be az indián származású, 69 éves Harjo kinevezését újabb egy évre jövő szeptembertől.

Ebből az alkalomból Harjo bejelentette, hogy elindított egy online projektet, amely az amerikai indián költőket ünnepli országszerte.

„Ez egy erőt próbáló év volt az ország és a földünk számára. A költészet kapukat nyitott az öröm, a bánat és a megértés irányába a zűrzavar és a járvány közepette” – fogalmazott közleményében, egyben megköszönve kinevezését a harmadik terminusra, amely lehetővé teszi projektje elindítását és az indián költészet megismertetését a közösségekkel.

„Amerika története az őslakosok jelenlétével, gondolataival, szavaival kezdődik. A költészet a szavak fonalából áll, amely összefon és összekapcsol minket” – írta.

Az 1951 májusában született Harjót, aki az Egyesült Államok több államában, szétszórtan élő, rokon indián népcsoportokból álló krik törzsszövetség tagja, 2019-ben nevezték ki először koszorús költővé, majd újabb egy évre meghosszabbították megbízatását.

Ő az Egyesült Államok 23. koszorús költője és egyben az első indián származású író, akit kitüntettek az 1936-ban létrehozott címmel.

Harjo előtt hárman – Tracy K. Smith, Natasha Tretheway és Robert Pinsk – tölthették be három évig a koszorús költő megtisztelő megbízatását.

Joy Harjo Living Nations, Living Words (Élő nemzetségek, élő szavak) című  internetes projektjében 47 kortárs költőt mutat be egy digitális térképen, amely elvezet az írók felolvasásának audiofelvételeihez, verseik megvitatásához.

Nyitókép: Joy Harjo, forrás: Wikipedia