Az MDDÜ által elindított második dizájn START mentorprogram üzleti újratervezésben nyújtott szakmai támogatást az olyan feltörekvő dizájnmárkák képviselői számára, amelyek egyelőre még itthon szeretnének sikereket elérni és a hazai stabilitásuk megteremtéséhez igényelnek segítséget.

A mentorprogramban résztvevő formatervezők nívós díjakról, külföldi magazin megjelenésekről és kiemelkedő elismerésekről számoltak be, emellett pedig több gyártó-tervező páros esetében folytatódott a közös munka a kéthetes szakmai gyakorlatot követően is. A második dizájn START végéhez érve elindult a következő mentorprogramra való jelentkezés.

„A mentorprogramban résztvevő márkák egytől egyig kiemelkedő szakmai színvonalat képviselnek, ami a 2020-as évben elért eredményeikben is megmutatkozott. Díjakról, külföldi magazin megjelenésekről és egyéb kiemelkedő elismerésről számoltak be a program végeztével. A mentoráltak sikere tökéletesen példázza a program jelentőségét, hiszen a mentorprogram végeztével hazai stabilitást szerzett márkák teljes odaadással koncentrálhatnak jövőbeli céljaik megvalósítására” – mondta Bata-Jakab Zsófiát, a Magyar Divat & Design Ügynökség vezetőjét.

A pályázat útján jelentkező formatervezők közül öt ígéretes, egyedi koncepciót felvonultató tervezőt választott ki a szakmai zsűri. Köztük van a porcelántermékeket és lámpatesteket alkotó Andrási Edina, a fenntartható bútorairól ismert Kele Sára, az asztalosipari termékeket gyártó Kerekes Furniture, a moduláris akusztikai csempékkel dolgozó Temesi Apol és az esztergált fatermékekről híres Tompa László. A kiválasztott öt dizájner a szakmai mentoraikkal közösen építette ki márkája jövőképét.

Nyitókép forrása: designhet.hu