fortepan_268455.jpg

Újabb szempontokból vizsgálják Cseh Tamás életművét Pécsen

Helyzetjelentések – a Cseh Tamás-életmű megközelítési lehetőségei és hatásai címmel rendeznek interdiszciplináris konferenciát november 6-án és 7-én a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának (PTE BTK) épületében.

Az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum – Cseh Tamás Archívum és a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara, Irodalom- és Kultúratudományi Doktori Iskolája által szervezendő konferencia célja, hogy új szempontokból vizsgálja Cseh Tamás és szerzőtársai életművét, feltárva annak irodalmi, zenetörténeti és színháztörténeti vonatkozásait.

A konferencián elhangzó előadások a dalok, koncertszínházi előadások, visszatérő motívumok és műfaji kísérletek mentén közelítik meg az életművet, amely a magyar kultúra meghatározó fejezete – közölte a Petőfi Irodalmi Múzeum.

Kitértek arra is, hogy a konferencia első napjától a legnagyobb zenemegosztó platformokon online is elérhetővé válik a Cseh Tamás – Western dalok című album, amely 2024 májusában jelent meg bakeliten a Petőfi Irodalmi Múzeum – Cseh Tamás Archívum gondozásában, korábban soha nem hallott, az 1960-70-es évekből származó western témájú dalokból. A felvételek az archívum gyűjteményéből kerültek elő, eredetileg orsós szalagokon és magnókazettákon rejtőztek.

Emellett a konferencia első napjának záróeseménye különleges élményt kínál: a pécsi Apolló moziban levetítik Cseh Tamás 1985-ös pécsi, DoZSo-beli Jóslat-koncertjét, amely ritka archív felvételként idézi meg az énekes egyedülálló színpadi világát.

Ez is érdekelheti

Cseh Tamás úgy tartja össze a nemzetet, mint a Himnusz

Vannak a világban gyönyörű egybeesések. Egyik közülük épp aktuális, hiszen Cseh Tamás születésnapja és a magyar kultúrának szentelt nemzeti emléknapunk is január 22-i dátummal szerepel a naptárban.

Cseh Tamás tekintetéhez oda lehetett rendezni a világot

Vinylen jelentek meg a gitáros és dalszerző eddig kiadatlan, westerntematikára épülő archív felvételei.

A föld csak tűr, és mindent kibír – Cseh Tamás új lemezéről

Kulturális szenzáció Cseh Tamás Western dalok című albuma, amely kerek történetet mesél el elejétől a végéig.