_FZ68303.jpg

A Nyugati pályaudvaron mutatják be a legfrissebb designújdonságokat

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) szervezésében ötödik alkalommal megvalósuló 360 Design Budapest kiállításon kétszáznál több designtárgyat és műalkotást láthatnak az érdeklődők.

Ötödik alkalommal nyitja meg a kapuit a Red Dot-díjas 360 Design Budapest kiállítás a nagyközönség számára. Az október 15. és 20. között megvalósuló, nemzetközi és hazai alkotók munkáit prezentáló designtárlat célja, hogy minél szélesebb körben megismertesse a közönséggel a design- és kreatívszektor értékeit és lehetőségeit, valamint 360 fokban bemutassa a magyar és nemzetközi tárgykultúra magas színvonalát és kulturális sokszínűségét, hagyományait. 

Az esemény nemcsak a kortárs magyar designmárkák, ipar- és képzőművészek közötti kapcsolatot erősíti, hanem találkozási lehetőséget, szakmai platformot is biztosít a különböző lokális és nemzetközi kreatíviparági szereplőknek, amely ezáltal a versenyképességet, kreatívipari ökoszisztéma alakulását segíti elő.

A kiállítás helyszíne a Nyugati pályaudvar: a helyszín kelet és nyugat összekapcsolásával a hazai és nemzetközi designszíntér találkozására, egyesülésére és átjárhatóságára, az ide készülő installáció pedig a tér indusztriális jellegére, rekonstrukciójára reflektál.

A kiállítás kurátori koncepciója a magyar iparművészet és design kulturális mélységeit emeli ki, rámutatva, hogy a diszciplínák az évszázadok során a nemzeti identitás központi alappilléreivé váltak. A 360 Design Budapest bemutatja, hogyan öltenek új formát a szecesszió és az art deco gazdag esztétikai hagyományai a kortárs tervezők alkotásaiban, miközben a fenntarthatóság jegyében a körforgásos gazdaság és a tartós megoldások is előtérbe kerülnek.

Az MDDÜ három kiállítási kategóriában – Brand Product, Collectible Design, valamint Prototípusok és/vagy Digitális tervek – hirdetett pályázatot feltörekvő alkotók, formatervezők, ipar- és képzőművész hallgatók számára. A felhívásra minden korábbi évet meghaladó pályamű, több mint 90 munka érkezett be, amelyből egy szakmai bírálóbizottság választotta ki a legkiemelkedőbb tárgyakat a kiállítási koncepcióba. Az MDDÜ külön jelentkezést biztosított a feltörekvő alkotók, formatervezők és művészek számára, amelynek eredményeképpen idén közel 30 fiatal tehetség munkája debütálhat a 360 Design Budapest kiállításon.

Kapcsolatépítést ösztönző találkozóra várják a szakmai közösséget, emellett helyszíni beszélgetésekkel és exkluzív tárlatvezetésekkel készülnek a látogatóknak, amelyek során Vitáris Iván és Schoblocher Barbara zeneművészeti megközelítésből, míg Nemes Márton és Tombor Zoltán képzőművészeti fókuszból mutatják be a sokszínű tárlatot. A tárlatvezetők sorához Szamosi Zsófia színésznő és Keller Adél tiktokker is csatlakozik.  

Részletek az eseményről itt.

Ez is érdekelheti

Ötletes magyarok, avagy a T-Modelltől a Rubik-kockáig

70 éve, 1955. december 4-én hunyt el Galamb József magyar mérnök, a Ford T-modell megalkotója, aki óriási hatással volt a világ autógyártására és magára a mobilizációra.

A csend formája – Református design és építészet a 21. században

A modern designban a skandináv letisztultságot vagy a japán vabi-szabi esztétikát ünnepeljük – miközben a Kárpát-medence református templomai évszázadok óta hasonló vizuális nyelvet beszélnek. A felesleg elhagyása, az anyag természetes szépsége, a fény szerepe mind a lényegre irányulás gesztusai. A mai designerek számára ez a letisztult hagyomány inspiráló párhuzam a kortárs minimalizmushoz.

Világhírű tárgyakkal gazdagodott a budapesti Breuer Marcell-gyűjtemény

A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ amerikai magántulajdonból szerzett korábban a világhírű magyar-amerikai építész, Breuer Marcell tulajdonában lévő tárgyakat.

Mit adhatnak nekünk az apák, ha nem éppen a szigort?

Nevet, mintát, sokszor szakmát is adtak egykor az atyák – de ez javarészt a múlt; a modern szerepük jóval összetettebb.