Űrhajózási történelmet írt a SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalatnak a Földre szombaton visszaérkezett Crew Dragon űrhajójának 42 éves amatőr űrhajósa, aki a Földtől több száz kilométeres magasságban, a súlytalanság állapotában ukulelén játszott.

Chris Sembroski, a Lockheed Martin vállalat munkatársa, az amerikai légierő veteránja játszott a hawaii gitárnak is nevezett négyhúros hangszeren, amikor a Crew Dragon kizárólag amatőr űrhajósókból álló személyzete a YouTube-on keresztül tízperces előadást-bemutatót sugárzott a Földre arról, milyen is az élet az űrkapszulában.

Sembroski az élményt ahhoz hasonlította, mintha egy barátjával utazna egy teherautóban, akitől még ha akarna sem lehet elválni. Az űrkapszula ugyanis négy négyzetméter alapterületű és nyolc méter magas. Törzsrészéhez, amelyen az űrhajósok kabinja elhelyezkedett, a legénységnek nem volt hozzáférése.

A Crew Dragonra elhelyeztek egy átlátszó üvegből álló megfigyelő kupolát, amelyen keresztül folyamatosan láthatták a világűrt. A kupola mellett kapott helyet az űrkapszula mellékhelyisége. Hayley Arceneaux, a legénység másik tagja a Netflixnek készülő dokumentumfilmben erről csupán annyit mondott, hogy a fürdőszoba a plafonon van. „A szó szoros értelemben ez egy panel, amelyet lehúzunk, és ott van egy nyílás. A világűrben nincs tótágas” – mondta.

A misszió célja adatokat gyűjteni arról, miként hat a világűr környezete a teljesen amatőr személyzetre. Egész úton mérték a legénység pulzusát, a véroxigénszintjüket, megfigyelték alvásukat és azt, miként reagál szervezetük a sugárzásra.

Sembroski ukuleléjét a Földre visszatérve elárverezik, és a bevételt a memphisi kórházra fordítják.

A Crew Dragon amerikai keleti idő szerint szombat este 7 órakor szállt le, nem messze Floridától. A visszatérés automatizált volt, csakúgy, mint az egész repülés.

Kizárólag amatőr űrhajósokból álló személyzettel űrhajó most első alkalommal járt Föld körüli pályán. A Crew Dragont, amely egy Dragon 2 osztályú űrhajó, egy Falcon 9-es hordozórakétával szerdán délután indították útnak a floridai Kennedy űrrepülőtérről. Majd 580 kilométeres magasságban, vagyis a Nemzetközi Űrállomás (ISS) keringési pályájánál magasabban, nagyjából 30 ezer kilométer óránkénti sebességgel száguldva másfél óránként kerülte meg a Földet.

Nyitókép forrása: NASA