Úton lenni boldogság – road movie készült Hobóról

A több hónapos forgatás során a stáb elkísérte Hobót a 80. születésnapja alkalmából tartott Aréna-koncertjére, forgott a kamera a fellépésein, a vidéki és határon túli turnékörútján, megszólal benne a családja is. A cím a művész saját gondolatait idézi: „Hobo, azaz csavargó vagyok ma is, állandóan úton vagyok. Ahonnan én jöttem, nem jött senki. Az én utamon előttem nem járt senki. Ma sem tudom, hová tartok, de úton lenni boldogság, megérkezni halál.”

Csáky Attila, a film producere szerint ez az alkotás azért is fontos, mert mindenkinek szüksége van az üzenetére.

A mozifilm hosszúságú alkotás segít fogalmat alkotni arról, mennyi minden fűződik Hobo nevéhez az eltelt hatvan év alatt. Dalszövegek, versek, műfordítások, színdarabok, koncertek, albumok, több mint ezer József Attila-est, és ez még nem minden. Megjelenik a filmben a veszprémi vegyipari technikum és a róla elnevezett őrtorony éppúgy, mint az a koncerthelyszín, ahol először megpillantotta feleségét. Mesélnek róla a lányai, de feltűnik a képeken Baksa-Soós János vagy Charlie is, hiszen a film valójában maga is utazás, egy igazi road movie térben, időben, műfajok, határok nélkül, határokon át.

Csáky Attila számára a film egyik meghatározó eleme az a tény, hogy Földes László 1945. február 13-án született, azon a napon, amikor véget ért Budapest ostroma. Innen kezdték kibontani a dramaturgiát. Hobo életművén keresztül az újkori magyar kultúrtörténet és azon keresztül a magyar történelem is megelevenedett.

„Ő mindig reflektál a dalszövegeiben arra, ami éppen körülveszi, beszél a korról, a történelemről, így adottak a fordulópontok: 1945, 1956, 1968, 1989. Jelenünkben megjelenik a múlt, és mindezt aláfesti a blues.”

Indulnod kell

Arról, hogy megtudott-e valami újat Hobóról, miközben a film készült, egy irodalmi élményével felelt. Kamaszkorában olvasta Jack London Országúton című könyvét. Nagyon megragadt benne egy epizód, melynek hőse két híres csavargó, Vitorla Jack és Matróz Jack. A legendás vándorok valahogy mindig elkerülték egymást, végül már az egész rongyos hobótársadalom szurkolt azért, hogy végre összefussanak. Egy idő után ők is keresni kezdték egymást, a két csavargókirály jeleket hagyott  maga után az úton, végül úgy tűnt, hogy létre is jön a nagy találkozó. Pont ugyanabban az országrészben, sőt városban jártak, már úgy tűnt, egymás szemébe nézhetnek egy adott helyen és időben. Az egyikük előbb odaért, várt egy kicsit a másikra, majd egyszer csak gondolt egyet és ment tovább – mesélte a producer, majd elmondta, miért jutott mindez éppen most az eszébe.

„Sokáig nem értettem, hogy mi a fene ez az egész. Évekig készülnek valamire, ami majdnem sikerül is, de hirtelen az egyik úgy érzi, hogy mégis útra kel. Miért nem várta meg a másikat? Akkor értettem meg, amikor Hobóval dolgoztam, hogy van olyan, amikor egy vándor egyszer csak azt mondja, mennie kell. Abban a pillanatban nem törődik semmivel, nem néz hátra, ott tud hagyni bármit, mert hívja valami új, szólítja az Úr, vagy a szabadság, de érkezik a hívás. Ő is ennyire szabad.”

Aztán gyorsan hozzáfűzte, hogy Hobó „hobósága” már nagyon régen nem az otthontalanságról szól, hiszen több évtizede biztos menedéke a családja, hanem arról, hogy nem tapad meg se műfajoknál, se kulturális szegmenseknél, se támogatóknál.

– Maga mondja, hogy előtte nem jár senki ezen az úton, meg utána se – idézi Hobót, majd hozzáteszi: ő tényleg egyedül járja a saját útját, és az úton kívül talán a közönségéhez a leghűbb.  

Az őszinteség szabadsága 

Arra a kérdésre is válaszolt a producer, hogy milyen volt a munka egy ennyire öntörvényű művésszel. Akár az is benne lehetett volna a pakliban, hogy egy idő után föláll és otthagyja az egész forgatást.

„Az ötödik rendezővel fejeztük be a filmet, de mi nagyon jól kijöttünk egymással, talán éppen az őszintesége miatt. Ő is tudja magáról, hogy néha indulatos és tud nyers is lenni. Amikor megbeszéltük, hogy a film miatt el szeretnénk kísérni mindenhová, azt mondta, hogy ne róla készítsünk filmet, hanem arról, amit csinál. Mondtam, hogy ezt csak úgy tudjuk megoldani, ha mindig vele vagyunk, és dokumentáljuk, amit csinál. Megegyeztünk, hogy mi tesszük a dolgunkat, ő viszont azonnal szól, ha zavarunk. Pontosan tudta tehát, hogy mi is a munkánkat végezzük, a filmért dolgozunk, és ő is szólhat, ha valami nem jó. Ilyenkor azonnal tisztázzuk a helyzeteket. Talán épp ez a nagyon egyszerű és primer őszinteség hozott össze minket.”

A film egyik fontos üzenetét maga Hobo fogalmazza meg: „Nem akartam az öreg rock and roll sztár pozícióját megszerezni és mindenáron megtartani. Még mindig újat akarok.”

A film díszbemutatója után maga is elmondta, hogy nem könnyű vele, de örül, hogy belevágott: „Sok mindennel foglalkozom, színházzal, zenével, költészettel, de filmmel kevésbé, ez ismeretlen terület volt számomra, de végtelenül kedves, szolgálatkész és alkalmazkodó emberekkel találkoztam a forgatás időszaka alatt. Elég nehéz ember vagyok, mindennél fontosabbnak tartom a munkámat, amit a film készítői tudomásul vettek” - nyilatkozta az MTI-nek Hobo, aki szerint a film nyersen őszinte lett.

A film rendezője, Szederkényi Olga hasonlóképp érez: „A személyiségéhez igyekeztünk adaptálni a film mesélési módját. Szabályok nélkül utazunk egy öntörvényű művésszel koncertről fellépésre, fellépésről koncertre, közben beszélgetünk inspirációról, emlékekről, tragédiákról, munkáról – de sosem veszítjük el a humorérzékünket. Óriási szerencse, hogy a legintimebb gondolataiba és környezetébe is beengedett minket. Filmünk talán példa arra is, hogy mit tehet egy ember, ha kilóg a sorból.”