„Együtt, együtt, mindig együtt” – énekli Deák Bill Gyula idén negyvenéves első szólólemezén. Pár hónappal később boltokba került a korszakos Vadászat is, majd Bill és Hobo útjai szétváltak. Csak a sor folytatása bizonyult igaznak, az, hogy „nyomjuk a bluest, és majd lesz valahogy”.

Deák Bill Gyula Fortepan.jpg
Deák Bill Gyula a Hobo Blues Band koncertjén 1981-ben. Fotó: Gábor Viktor / Fortepan

Persze az sem mindegy, hogyan nyomják. Az 1984 tavaszán megjelent Rossz vér Szörényi Levente Utazása mellett talán a legjobb honi szólólemez. A Még élünk című 1983-as keltezésű HBB-album után ez volt a zenekar első komolyabb életjele – a Hobo Blues Band zenészeinek produkciója –, így sokan úgy érezték, az útkereső Még élünk után a zenekar újra magára talált, tele van energiával és kreatív impulzussal.

Igen, a Rossz vér nem Hobo Blues Band-album, annak ellenére nem az, hogy a dalok nagy részét – a Ne szeress engem! című Presser- és Sztevanovity-szerzeményen kívül – a HBB is játszhatta volna. Már csak azért is, mert az album két számában is énekel Földes László (A felszarvazottak balladája, Ez a helyzet), a szövegek nagy részét ő írta, a Közép-európai Hobo Blues III. című pedig „jogfolytonosan” Hobo Blues Band-dal, hiszen az előző két Közép-európai bluest az anyazenekar játszotta.

Bill a megalázottak és megszomorítottak hőse, nehéz sorsot cipelt, és ez a nehézségi erő a dalain is átszűrődött. Fájdalommal tele, mégis tisztán, szinte az Istennel perlekedve énekelt, ami egyedülálló a magyar poptörténelemben. A Rossz vér Deák Bill Gyula szólólemeze, Földes László úgymond rá írta a szövegvilágát, bizonyos szempontból néhány dal mégis az úgynevezett autofikció Hobo-féle iskolapéldája, azaz az életrajzi elemek keverednek a fikcióval. A Közép-európai Hobo Blues III. című dalszövegben („Láttam az apját, parancsra nevetett, / Parancsra aludt, és parancsra várt”) Földes László leginkább az egykori kommunista belügyminiszter-helyettes édesapjára utalhatott.

A Rossz vér a történetmesélés, a storytelling iskolapéldája is, a lemez egyik kulcsdala, a Közép-európai Hobo Blues III. és a Presser–Sztevanovity-féle Ne szeress engem! mellett az album legfontosabb felvétele.

Kiemelkedő még A felszarvazottak balladája című klasszikus rock and roll sláger, amelyet a mai napig játszanak a rádiók. Ez a dal is parádés történetmesélés, amely arról szól, hogy egy Fradi-győzelem és néhány konyak után az elbeszélő teherbe ejtette Margitot, és ezzel irányba állították, jött a házasság, a gürizés, majd a kocsmázás, és a kocsma körmagyarszerű vendégköre, a postás, a rendőr, a villanyszerelő…

Az album a három lassú kulcsdal mellett több kimondottan dinamikus számot is tartalmaz, ezek a Mindenem a tévé, a már említett A felszarvazottak balladája, az Őrülj meg, kicsi! és a Földessel közösen előadott ars poetica zsánerű dal, az Ez a helyzet („Nyomjuk a bluest, és majd lesz valahogy”).

A Mindenem a tévé a rádiózást tematizáló Szól a rádió című 1977-es LGT-dal ikerpárja. Mindkét felvételből kihallani az állampárti manipuláció kritikáját, az LGT-nél líraian, Bill dalában ironikus tónusban:

„Mindig csak őt nézem, ő is bámul engem, / Bízom benne nagyon, be nem csapna engem. / Megszabja pontosan, mit szabad tennem.”

A lemez hangszerelése (zenei rendező és hangmérnök: Kovács György) messze megelőzte a korát, a hangkép majd a kilencvenes években köszön vissza Charlie, a Tátrai Band és Cserháti Zsuzsa néhány dalában, így aztán ez azon kevés rendszerváltás előtti album egyike, amelyeknek egy jobb hangrendszeren hallgatva ma is élményszerű a soundjuk.

Vannak városi legendák, melyek szerint a tekintélyes bevételt produkáló István, a király sikere után a szerény énekesi honoráriumok miatt a Hungaroton szólólemez-megjelenésekkel akarta kompenzálni a közreműködőket. Így lett szólólemeze elsőként Billnek, majd jött Vikidál és Victor Máté (1985) szólómunkája és Nagy Feró Hamletje (1986). Ugyanakkor köztudott, hogy Bill már 1982 körül is kacérkodott a szólólemez gondolatával.

Az album világteremtéséhez Bachmann Gábor kiváló tasakterve is hozzájárult. Nem mellesleg ő tervezte a pár hónap múlva, 1984 augusztusában publikált Vadászatot is, így bár két eltérő szemléletű albumról van szó, a Rossz vér bizonyos vonatkozásaiban az opus magnum, a Vadászat felé gravitál, ráadásul utóbbinak is Kovács György volt a hangmérnöke. A borítón  stilizált gyárat látunk, a bal alsó sarokban Bill portréjával. Ebben a képzeletbeli gyárban ugyanúgy három műszakban ment a termelés, ahogy a rock and roll iparágban is, de itt szerencsére máig egyedi gyártású, kiváló bluesokat állítanak elő.

Deák Bill Gyula: Rossz vér, Hungaroton / Start (1984), 7 szám, 38 perc