Hobo Blues Band
Szomjas György a popkultúrán is mély nyomot hagyott
Beleástuk magunkat a ma 85 éve született filmrendező életművének rock and roll és népzenei vetületébe.
Minden idők legjobb magyar rocklemezei
13+1-es szubjektív összeállításunkban a magyar rocktörténet legjobb lemezeit vesszük számba.
Hobo nyolcvanévesen is megállíthatatlan
A ma nyolcvanéves Hobo a blues hazai népszerűsítésében és színházi vonalon is roppant aktív maradt.
Vér a törvénykönyvben – 40 éves a HBB Vadászat című albuma
Negyven éve jelent meg a Hobo Blues Band Vadászat című albuma, borítóján egy piros és egy fekete szarvassal, egy élő és egy lelőtt vaddal; ugyanez a hátoldalon már fordítva látható. Talán élet és halál körforgására utal, de az igazi talányokkal csak akkor szembesülünk, ha meghallgatjuk a lemezt.
Rossz vér, nehéz sors, briliáns hang
„Együtt, együtt, mindig együtt” – énekli Deák Bill Gyula idén negyvenéves első szólólemezén. Pár hónappal később boltokba került a korszakos Vadászat is, majd Bill és Hobo útjai szétváltak. Csak a sor folytatása bizonyult igaznak, az, hogy „nyomjuk a bluest, és majd lesz valahogy”.
Előbb születtem, mint az első magyar alkotmány
Tóth János Rudolf olyan világot fed fel történeteivel, ahol a rock és a blues a reményt erősítette: annak a reményét, hogy a szabadságvágy egyszer majd bizonyossággá alakul át. Nemrég átvehette az Artisjus előadóművészi díját.
A kutya elveszett, de hosszú évek után hazatalált
Több mint negyven évvel a Kopaszkutya című Szomjas György-mozi 1981-es bemutatója és húsz évvel a CD-kiadás után végre vinilen is megjelent a film zenéje, amely eredetileg a Hobo Blues Band kettes albuma lett volna. A lemez merészsége, társadalomkritikus arcéle egyedülálló a magyar rock and roll történetében.
Rossz vér – Deák Bill Gyula 75 éve tíz dalban
A napokban ünepelte 75. születésnapját Deák Bill Gyula, s ez alkalomból november 18-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet a bluesénekes. Ennek apropóján idézzük fel – a teljesség igénye nélkül – néhány örökzölddel és zenei csemegével pályájának fontos mozzanatait.
A HBB Kopaszkutya lemezét 30 év után újra kiadták
Harminc évvel az eredeti kiadás után, technikailag korszerűsített formában újra megjelent a Kopaszkutya című film zenéje, amelyen a Hobo Blues Band dalai hallhatók.
Megpihennek szárnyaid ‒ Emlékezés két dalban
Póka Egon a ’70-es évek elején a Metro, később a Hobo Blues Band tagja volt. Szappanos György mások mellett Tátrai Tiborral, Babos Gyulával, Katona Klárival, majd saját zenekarában játszott. A Megpihennek szárnyaid című filmben a két basszusgitárosra emlékeznek a zenésztársak és a tanítványok.
Elhunyt Póka Egon, a HBB és a P. Mobil egykori tagja
Elhunyt Póka Egon Máté Péter-díjas zenész. A Hobo Blues Band, a P. Mobil, majd a Póka Egon Experience basszusgitárosa, zeneszerzője 68 éves volt.