Soha nem utaztam még ilyen sokat ? gondoltam, miközben a HÉV-en zötykölődtem a Filatorigát felé. A Sziget felé. De ha még pontosabb akarok lenni, akkor a SEEED-koncert felé. Hét órakor még mindig csak a K-hídon jártam, szinte már futottam, semmi esetre sem szerettem volna lekésni azt a koncertet, amelyet az egész Sziget alatt vártam. Nagyszínpados, legalább levegő lesz, ha meg is sülök ? futott át az agyamon, miközben masíroztam a cél felé. Időben érkeztem, és majdnem az első sorba sikerült állnom ? végre valami jó is ebben a napban.
A dobon, a színpadi háttéren SEEED-felirat virított, a közönség tapsolt: csak kezdődne már!
Pontban fél nyolckor bejöttek a zenészek és a SEEED egyik E-je, Demba Nabé zöld zakóban és nadrágban, majd törökülésben leült a színpadra. Mikor megszólalt a dob és a basszus, a színpadhoz közel állva úgy éreztem, hogy a dobok ütemére ver a szívem is. Pár pillanat telt csak el, és bejött a hiányzó ?EE?: Frank Dellé és Peter Fox ? fekete zakóban, nadrágban, laza eleganciával. Az alapokat továbbra is szolgáltatta a dob és a basszusgitár, ők pedig felvéve a ritmust mint egy profi tánccsoport követték lábukkal az ütemet. A zene hirtelen elhalkult, majd elkezdődött az egy órás ?Don?t worry, be happy?-életérzés. Betöltötték a teret, felválta szökkentek a színpad egyik sarkából a másikba ügyelve arra, hogy minden rajongójuk jól lássa őket ? miközben folyamatosan tartották a kapcsolatot a közönséggel a ?Make some noise!? elcsépelt frázisát szerencsére mellőzve. A számok között egy perc szünet sem volt, nem akadt meg a ritmusfolyam, ívesen követte egyik akkord a másikat. Önmagukban is hatalmas show-t csináltak, ám meglepetésként egy négy főből álló dobos csapatot hoztak magukkal, akik szürke öltönyben bemasíroztak, mialatt szenzációs dob-gyakorlatot mutattak be. A vérükben van a zene. Habár nem tudtam megállni, hogy ne táncoljak, annyira magukkal ragadtak, legszívesebben mégis csak álltam és csodáltam volna a zsenialitásukat.
A három énekes azzal is próbálta fokozni a hangulatot, hogy megtáncoltatta a népes hallgatóságot: ígérték, hogy nem lesz nehéz a koreográfia, ám azért egy két lábtaposást nekem is át kellett élnem, de mit sem számított ez, amikor mint egy hatalmas tánckar, egy ritmusra hullámzott a Sziget fesztiválközönsége.
Sorra jöttek az ismert számok, a közönség pedig az énekesesekkel együtt skandálta a szöveget ? függetlenül attól, hogy angol vagy német dal volt. A német reggae-együttesként számon tartott SEEED koncertrepertoárjából természetesen nem maradhatott ki a leghíresebb Augenbling, a Molotov, a Music Monks, a Dickes B, a You & I vagy a Wonderful Life, és persze kevésbé játszott dalokat is előadtak.
Tik-tak-tik-tak ? ketyegett megállíthatatlanul és egyre hangosabban a koncert végét jelző képzeletbeli óra. Az nem lehet, hogy ne jöjjenek vissza ráadást adni ? gondoltam, és reménykedtem benne, hogy talán egy-két SEEED-számot még hallhatok tőlük ? élőben. Nem tévedtem. A srácok egy-két perces pihenő után és szűnni nem akaró tapsvihar közepette visszatértek a színpadra a legtökéletesebb zárást adva koncertjüknek. Demba, Frank és Peter ugyanis utolsó számnak a Beautiful című számot választotta, a refrént pedig ? úgy éreztem, hogy ? nekem és minden rajongójuknak éneklik: Everything is beautiful when I am with you/ Since you love me even more I?m a miserable fool?
A koncert után a közönség megindult a végtelenbe: ki a következő koncertre, ki inni, ki harapni valamit, vagy csak hűsölni a Sziget Beach-re és a locsolóautók közelébe, néhányan pedig az egész napos kintlét után a kijárat felé vették az irányt. Hasonlóan döntöttem én is, és miközben a K-hídon sétáltam, vissza-visszaidéztem az elmúlt koncert élményeit ? egészen addig, amíg a mögöttem beszélgető fiatalokra nem lettem figyelmes. ?Képzeld, van itt egy francia tolókocsis srác, akit vagy százszor kidobtak a szekusok, de mindig visszajött. Karszalag nem volt rajta, nem tudni, miért, vagy levágták, vagy nem is volt, mindegy, a lényeg, hogy állandóan visszagurult, a biztonságiak meg szépen kitették. Ja, és állati agresszív volt, harapott meg dobálta a szekusokat. Aztán, amikor már tizedszerre tolták ki, kipattant a tolókocsiból, valamit hümmögött franciául és elment? ? mesélte egyik a másiknak.
Miközben hallgattam a történetet, eszembe jutott, hogy ez a francia idegen előttem is többször elgurult a fesztivál elmúlt pár napján, a fiatalokat hallva pedig arra gondoltam ? kissé elmosolyodva ?, hogy ők és én sem utoljára láttuk a furcsa francia fiút.
