Vagyont érő Gerhard Richter-festmény lappangott egy francia kisváros önkormányzatánál

Egyéb

Több tízmillió euróért kelhet el Gerhard Richter német absztrakt festő egy képe, amelyet harminc éve vásárolt 100 ezer akkori francia frankért (15 240 euróért) egy Lyon környéki francia kisváros önkormányzata.

Az Abstraktes Bild 630-2 című, 82×67 cm-es festmény, amely 1987-ben készült, hosszú éveken át nem igazán keltette fel senki figyelmet a Saint-Priest nevű munkásvárosban, míg hírét nem vették, hogy 2015-ben egy londoni árverésen 30,4 millió fontért (mai árfolyamon 13 milliárd forintért), élő művész esetében addig soha nem látott összegért kelt el ugyanezen festő egy másik, Abstraktes Bild Nr. 599 című műve.

Bár a 89 éves Richter akkori rekordját azóta Jeff Koons és David Hockney is megdöntötte, a német művész továbbra is a földkerekség egyik legdrágább alkotója, és a város önkormányzata most úgy döntött, hogy talán érdemes árverésre bocsátani a birtokukban lévő elfeledett, egy leltár alkalmával előkerült Richter-művet.

Franciaországban az 1960-as években André
Malraux regényíró és művészetteoretikus kezdeményezte kulturális miniszterként,
majd az 1980-as években utódja, Jack Lang terjesztette ki a programot, amelyben
kortárs műalkotások vásárlására, saját kölcsön-műgyűjtemények, úgynevezett
artotékák összeállítására ösztönözték az önkormányzatokat.

Saint-Priest élt a lehetőséggel, és a városatyák évről évre felkeresték a párizsi galériákat, hogy beszerezzenek egy-egy kortárs műalkotást a külön e célra rendelkezésre álló alapból, hogy az artotékából az iparváros lakosai, szervezetei is kölcsönvehessenek műveket. Más képekkel ellentétben Gerhard Richter festményét soha nem kölcsönözték ki magánszemélynek, a képet csak az önkormányzat épületében állították ki – mondta el Gilles Gascon polgármester a Le Progres című lapnak.

Mióta megtudták, hogy milyen értékes mű van a
birtokukban, a festményt egy bank széfjében őrzik, és a polgármester szerint a
legjobb helye egy múzeumban vagy műgyűjtőnél lenne.

Az önkormányzat további nyolc, kevésbé értékes olyan festmény elárverezését is tervezi, amelyet még az 1980-as években vásároltak.

A polgármester azt ígérte, hogy a bevételt újra befektetik a kultúrába.

A Saint-Priest-i városi artotékában mintegy 1000 műalkotás szerepel. Franciaország-szerte több tucat önkormányzat halmozott fel saját művészeti gyűjteményt a kortárs kultúra népszerűsítése céljából.

A nyitóképen a mű egy részlete.