Vár: a hagyomány - MESTERSÉGEK ÜNNEPE

Egyéb

Megkedveltem a Mesterségek Ünnepét. Már több mint húsz éve csupa olyan dolgot lehet itt látni, amihez sosem lenne kézügyességem, de türelmem sem. Ilyen például a csipkeverés vagy a gyöngyfűzés, a szövés, a kékfestés. Nézem a mesterembereket, akik készséggel mesélik el 8578-adszor is, hogy miként kell - mondjuk - az árnyalatokat megmintázni a libatojáson. Lelkesen ecsetelik, hogy a textilfesték és az ecet a legjobb színezék, és a töltőtollba illesztett heggyel pofonegyszerű a mintázás. Vagnerné Balla Erzsébet éppen egy portugál fiút próbál rábeszélni arra, hogy vigyen haza egyet ezekből a tojásokból, amelyeket a fiú vagy negyed órán át fotózgat. Ad ám hozzá dobozt is, így, ha nem ül rá, garantáltan hazaér az ajándékkal. A tojásfestő hölgy egyik büszkesége egyébként a kicsipkézett strucctojás. A belseje valamelyik gourmet-nál sült ki. Tojásfestőből nem egy érkezett, s marad augusztus 20-ig, ahogy báb- és késkészítőből, fazekasból, cipőgyártóból és - többek mellett - mézeskalácsárusból sem. A Népművészeti Egyesületek Szövetségének nyolcszáz mestere díszítette ünnepire fabódé-portálját, mutat ízelítőt munkájából.

 

Jó tempóban sétálva, úgy két óra kell ahhoz, hogy az ember végigkanyarogjon a vásáron. Ha valaki kivárja a sorát a hajfonásnál, beül korongozni, elbámulja a kosárfonókat, bőrözik a bütyköldében, babaruhát és -ágyneműt varr az inas kukkoldában, sző az inasképzőben vagy agyat mozgat a gondolkodó közben, az aznapra már ne szervezzen magának más programot. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy sor áll a tradicionális étkek, a kávézó és a mezei sörcsap előtt is. Egy a lényeg, tömött bukszával menjünk a terepre. És a gyereket is csak akkor vigyük magunkkal, ha van mit a tejbe aprítani. A másik opció, hogy a szóban forgó kölyök csecsemő, aki végigalussza a portyát. A kürtős kalácsot ugyanis hatszázas és ezer forintos kiszerelésben mérik, az üdítő 400-500 forint között mozog, a kávé háromszáznál indul. És annak se dőljünk be, hogy méltányos áron kínálnak bort és pálinkát. Ugyanezeket a palackokat a boltokban - alsó hangon - ötszáz forinttal olcsóbban megkapjuk. Ez, kérem, éttermi díjszabás. Az ételeké pedig a jól megszokott, égbe szökő fesztiválár.

 

De ne higgyék, hogy panaszkodom. Milyen jó meghallgatni a hintalovakat és kisszékeket is faragó mestert, aki a kétgyerekes családnak épp azt ecseteli, mindenkinek a saját keresztnevének kell megfelelnie. Ő például a jóskaságot teljesíti, jónak kell lennie. És tőle hallom azt a bölcsességet is, hogy a hintalovat inkább a lányok kedvelik. Mert a nők azok, akik szeretnek és tudnak egyensúlyozni - a férfiak között is. Újabb infomációval leszek több a vásár túlfelén, amikor megtudom, a lekváros bödönöket hajdanában felfújt, kimosott, kiszárított disznóhólyaggal fedték be, oda levegő nem ment be. Aztán elképzelni sem tudok jobbat a pici gyerekeknek, mint az Újvilág kertben Környei Alice babajátszója, amelyet nemes egyszerűséggel gyermek- és szülőpihentetőnek neveznek. Itt nemcsak mondókákat és énekeket lehet tanulni, mesékkel és angyalröptetéssel próbálkozni, hanem miniedényekkel főzőcskézni, hangszerekbe életet lehelni, babaruhát mosni, plédeken heverni. És kívánhat-e az ember annál viccesebbet, mint mikor a faemelvényes Korona Színházba öltönyös-nyakkendős úriember huppan a tömegbe, a Hrdza szlovák világzenei kavalkádot hallgatni. 

 

Áldottam a jó sorsomat, hogy kicsi a lakásom, így aztán nem vettem meg a kancsót mosdótállal, sütő- és főzőedényeket, a szarvasra emlékeztető kisszéket, a hatalmas faliszőnyeget. Azt sem bántam, hogy nem volt a méretemben a gyönyörű, kézzel varrott, zöld bőrcipőből, és már az unokahúgom sem játszik olyan babával, amelyet legszívesebben magamnak is megvásároltam volna... ha tudnám, hova pakolni.