Azonnal hatállyal felmondott hétfőn a Bécsi Szimfonikusok kolumbiai származású zeneigazgatója, Andrés Orozco-Estrada, mert nem jött ki a zenekar főigazgatójával.

A 44 éves karmester az ügynöksége útján tudatta, hogy távozásának okai a zenekar intendánsával kialakult régóta tartó és leküzdhetetlen nézeteltérések, amelyeket többszöri kísérlet ellenére sem sikerült kiküszöbölni. A közlemény szerint a dirigens és a zenekar nem látott többé közös művészi alapot a hosszabb távú együttműködéshez.

A zenekar közleménye szerint a vezető karmester valójában azért távozott, mert szerződését nem hosszabbították meg a 2024/25-ös évadon túl. Erről a zenekar tagjai szavaztak március végén, és a német főigazgató, Jan Nast és a városi tanács kulturális tanácsnoka csak az ő döntésüket hajtotta végre. Az intendáns vitatta, hogy léteznének az Orozco-Estrada által emlegetett nézeteltérések, és azt mondta, rendkívül sajnálják, hogy távozik a karmester, akivel szívesen dolgoztak volna együtt szerződése lejártáig, és akivel közösen máris nagyszerű projekteket fejlesztettek és terveztek.

A főigazgató szerint valójában a maestro és a zenészek között nem működött a kémia. Egy vezető karmester és a zenészek együttműködése általában „nagy szerelemmel” kezdődik, de a dpa-nak nyilatkozó Nast szerint kétséges, hogy Orozco-Estrada és a Bécsi Szimfonikusok között létrejött-e valaha is ez a pillanat.

Orozco-Estrada a 2021/22-es évadtól töltötte be a szimfonikusok vezető karmesterének tisztségét. A Bécsi Szimfonikusokat 2019. október 1. óta a német Jan Nast vezeti főigazgatóként. 

A kolumbiai karmester a szimfonikusok 16. zeneigazgatója volt, de már korábban is dolgozott a zenekarral, amelynél 2006-ban debütált karmesterként. Bécset már új otthonának tartja.

„Orozco-Estrada generációja egyik vezető nemzetközi karmestere. Különleges módon összeköt minket az a cél, hogy a bécsi zenei kultúrát friss és felvilágosult módon továbbfejlesszük” – mondta Johannes Beubert, a szimfonikusok intendánsa, amikor 2018-ban bejelentette a karmester szerződtetését. Thomas Schindl ütős, a zenekar elnöke korunk egyik legizgalmasabb, legsokoldalúbb és leginspirálóbb karmesterének nevezte annak idején zeneigazgatót.

Andrés Orozco-Estrada 1977. december 14-én született a kolumbiai Medellinben. 1997-ben tanulni érkezett Bécsbe, tanulmányai lezárása után pedig hamar tapasztalatot szerzett nagyzenekarok vezetésében: 2005 és 2009 között állt a grazi Recreation zenekar élén, majd 2009-től átvette az alsó-ausztriai Tonkünstler Orchester vezetését.

Nemzetközi karrierje 2014-ben indult el, amikor a 37 éves karmester a Frankfurti Rádió Szimfonikus Zenekara és a Houstoni Szimfonikus Zenekar zeneigazgatója lett. A Budapesti Fesztiválzenekar március végi közleménye szerint az új évadban Orozco-Estrada először vezényli a BFZ-t.

Nyitókép: Andrés Orozco-Estrada. Fotó: Werner Kmetisch