Húszéves kora körül alapította a Purcell Kórust, majd nem sokkal később az Orfeo Zenekart. Mi indította erre?
Mind a két együttesnél az volt a kiindulópont, hogy olyan zeneműveket szerettem volna előadni, amelyeket Magyarországon egyáltalán nem vagy csak nagyon ritkán játszanak. 18 éves koromban részt vettem John Eliot Gardiner mesterkurzusán. Az ő londoni Monteverdi Kórusa volt számomra a fő inspiráció, ezért alapítottam meg húszévesen a Purcell Kórust. Aztán hamarosan rájöttünk, hogy zenekarra is szükség lesz, így született meg az Orfeo Zenekar 1991-ben, egy évvel a kórus után. Azóta, több mint harminc éve szimbiózisban dolgoznak.
Az Orfeo Zenekar milyen hangszereken játszott?
Talán három-négy év után váltottunk kizárólag korabeli hangszerekre. Modern hangszerekkel indultunk, elsőrendűen a művekre és az előadásmódra koncentráltunk – akkoriban nem is volt lehetőségünk régi hangszereket beszerezni. Az hosszú folyamat, évtizedekig tartott, és tart ma is, mert a korabeli hangszerek és a megfelelő kópiák beszerzése soha véget nem érő munka.
Mi volt nehezebb? Az alapítás vagy a fenntartás és a fejlesztés?
Életben maradni volt nagyon nehéz. Ez a két együttes legalább huszonöt évig lényegében állami támogatás nélkül működött. Annak idején összeszámoltam, hogy 2000 és 2010 között, tehát tíz év alatt összesen sem kaptunk százmillió forint „külső” támogatást (beleértve ebbe az NKA-t, a Visegrádi Alapot és minden egyéb pályázatot). Az volt igazán komoly próbatétel, hogy így fennmaradjunk és még fejlődjünk is. A roppant sanyarú anyagi helyzet rákényszerített bennünket, hogy csak minőségi produktumot adjunk ki a kezünkből, hiszen kizárólag ezáltal kaphattunk újabb felkéréseket. Azaz mindig jól kellett énekelni és játszani. 2018 óta van érdemleges állami támogatásunk. Ez nagy dolog, hálásak is vagyunk érte. Újabb nagy lépcsőfok volt 2021-ben a Haydneum – Magyar Régizenei Központ megalakulása, amelynek a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar a rezidens együttesei.
A Haydneum terve mikor született meg, és mennyi előkészítő munkát tett bele?
Az 1990-es évek második felére vált számomra világossá, hogy Magyarországon szükség lesz egy, az állam által komolyan támogatott régizenei intézményre. Nagyon egyszerű a képlet: a rendszerváltozás pillanatában létrejött parlamenti demokrácia nagyon jó dolog volt, ám akkor rendkívül forráshiányos időszak kezdődött a magyar kultúrában. Több-kevesebb sikerrel azok a struktúrák éltek tovább a magyar klasszikus zenei életben, amelyek előtte is megvoltak. Fontos, hogy 1990 előtt nálunk nem volt a régizenének biztos állami finanszírozása, míg például Csehszlovákiában létezett a korabeli hangszereket megszólaltató Musica Aeterna zenekar, amely a Pozsonyi Filharmónia részeként főállású régizenei együttes volt, és a rendszerváltozás után évtizedekig sikeresen működött tovább.
Mint mondtam, 1990-től forráshiányos évek jöttek, és ha belegondolunk, az elmúlt harminc évben a magyar komolyzenei életben nem sok jelentős strukturális változás történt. A kilencvenes évek második felére már jól látszott: ahhoz, hogy a magyar régizenejátszás és -kutatás érdemben előre tudjon lépni, rendszeres állami támogatásra lesz szükség. Először 1998-ban írtam le egy állami régizenei központ tervezetét (akkor még nem neveztem Haydneumnak), és küldtem el az akkori kulturális minisztériumnak. Utána 22 éven át újra meg újra átírtam, csiszoltam és változtattam a tervezetet, és egyaránt eljuttattam jobb- és baloldali kormányoknak, hátha lesz lehetőség a megvalósítására. Végül 2020-ban kaptunk zöld utat, így 2021-ben alakulhatott meg a Haydneum – Magyar Régizenei Központ. Szerintem kétségbevonhatatlan büszkesége Magyarországnak, hogy éppen a Covid és az azzal járó gazdasági válság időszakában – amikor sok minden recsegett-ropogott Európában, a kulturális szférában különösen – volt erőnk a régizene számára új állami intézményt létrehozni.
Azok a nemzetközi kapcsolatok, amelyek a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar működése során szövődtek, hozzájárultak a Haydneum zökkenőmentes felépüléséhez?
A nemzetközi együttműködésekből rengeteget tanultunk. Ilyen szempontból az elmúlt 11–12 év megfizethetetlen tapasztalat volt számomra, elsősorban a francia partnereinknek köszönhetően. Ha a világban jelenleg működő hasonló intézmények közül valamire hasonlít az alapítványi formában működő Haydneum, az a francia Palazzetto Bru Zane Alapítvány; igaz, azt nem az állam, hanem francia magántőke hozta létre. Olaszországban, Velencében működik, és az elfeledett francia romantikus zenét kutatja. A Versailles-i Barokk Zenei Központtal – amely viszont francia állami intézmény –, valamint a Palazzettóval együttműködve az elmúlt 12 évben 19 teljes francia operát vettünk lemezre (ezek közül kettőt már a Nemzeti Filharmonikusokkal), a francia forradalomig tartó korszak műveinek bemutatásában és rögzítésében a Versailles-i Barokk Zenei Központ volt a partnerünk, a francia romantikusok világában pedig a Palazzetto. Mindegyik kooperáció roppant hasznosnak bizonyult: közelről láttuk, hogy mások hogyan csinálják, és a tőlük tanult, náluk már bevált legjobb gyakorlatokat igyekszünk most meghonosítani a magyar zenei kulturális örökség feltárásában és megismertetésében.
Hogyan alakul a Haydneum és Eszterháza kapcsolata?
Sok koncertet szervezünk Eszterházán is, amely különleges, kiemelten fontos helyszíne a Haydn-életműnek. Ott jelenleg olyan, véget nem érő rekonstrukciós folyamatot látunk – az egész Esterházy-birtok megújítását –, amelynek a forrásigénye is végtelen. Mi most azzal tudunk segíteni az Esterházy-kastélynak – amely magyar állami tulajdonban van, és az állam üzemelteti –, hogy minél több odaillő, magas színvonalú klasszikus zenei programot viszünk oda, s ezeket nemcsak megszervezzük és lebonyolítjuk, hanem finanszírozzuk is. Ezek az Esterházy-kastély esetében kiemelkedően fontosak, hiszen a kastély egész Európában páratlan jelentőségű, számomra talán csak Versailles-hoz hasonlítható. Ezt azért mondhatjuk joggal, mert Eszterháza történetében megvalósult a kivételesen jó ízlésű, széles látókörű és korlátlan anyagi erőforrásokkal rendelkező nagyvonalú mecénás, valamint a korszakosan alkotó zenei zseni évtizedekre szóló, nagyon sikeres együttműködése. Ami Versailles-ban XIV. Lajos és Lully párosa volt, az Eszterházán Esterházy „Fényes” Miklós hercegé és Joseph Haydné. A Haydneum nemcsak az itthoni Haydn-kultusz magas színvonalú ápolásának szükségességére hívja fel a figyelmet, hanem a magyar vonatkozású zenetörténeti repertoár kutatására is.
Az íróasztalomon itt most előttem fekszik Johann Georg Albrechtsberger Missa Dei Patrisának immár a Haydneum által készített kiadása, és ez csak egy a több száz, évszázadok óta előadatlan, hatalmas és fenséges misekompozíció közül, amelyek elsődleges forrása Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtár Esterházy zenei gyűjteményében van. Mindent összevéve már most látszik, hogy legalább ötvenévnyi koncertre elegendő, magas színvonalú és feltárandó repertoár vár ránk ott. A Haydneum és az Országos Széchényi Könyvtár együtt óriási léptékű katalogizáló-restauráló-digitalizáló munkát végez: azt hiszem, az együttműködésünk a magyar könyvtári digitalizáció úttörő projektje.
Az MMA elnöki posztját két cikluson át töltötte be. Honnan merített intézményvezetői tapasztalatot?
Karmesternek lenni, zenei együtteseket alapítani és menedzselni évtizedeken keresztül közpénztámogatás nélkül komoly feladat volt. A Magyar Művészeti Akadémia, egy alkotmányos köztestület elnökének lenni óriási kihívást, de teljesen másféle munkát jelentett. Az alkotmányos köztestületek – az MTA és az MMA – elnökei nem politikusok, de mint alkotmányos intézmények vezetői partnerei a mindenkori kormánynak: az MTA a tudomány, az MMA a művészet terén. Hatalmas megtiszteltetés volt az MMA elnökének lenni. 2023 novemberében, amikor lejárt a második elnöki ciklusom, nagy örömmel tértem vissza a szakmámba, váltam ismét „főállású” zenésszé. De az elnökségem alatt sem „akasztottam szögre” az elsődleges szakmámat, és ezt az akadémián is tudták. A döntésemet – volt, aki könnyebben, volt, aki nehezebben – mindenki elfogadta. Az életpályám e téren jelentősen különbözik elődömétől, Fekete György elnök úrétól, aki politikai szerepvállalással is járó, több évtizedes közéleti pálya után lett köztestületi elnök. Vele ellentétben én elnökségem hat éve alatt is folyamatosan dolgoztam karmesterként; elsősorban a Purcell Kórussal és az Orfeo Zenekarral, hiszen ezekért az általam alapított együttesekért felelős voltam és vagyok.
2023 novembere óta pedig a Nemzeti Filharmonikusok (NFZ) főzeneigazgatója is.
Az NFZ főzeneigazgatójának lenni újabb óriási megtiszteltetés: olyan, abszolút nem várt ajándék volt, amelyet a francia nagyromantikus operarepertoárnak köszönhetek. Egy 2021. decemberi, kiváló hangulatú közös munka: Félicien David Herculanum című romantikus operája magyarországi bemutatója nyomán kaptam meghívást a Kocsis Zoltán halála óta betöltetlen főzeneigazgatói pozícióra. Ezt 2022 novembere óta töltöm be. Áprilisban hirdetjük meg a 2024–25-ös szezonunkat, amely már a leginkább hasonlít majd arra, amelyet az együttesek (a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar) jövőjéről képzelek.
Merre veszik az irányt? Vagy mi a kulcsszó?
Elég egyszerű: szeretnék minél magasabb színvonalú produkciókat létrehozni. A kutatás ennek is fontos eleme, akárcsak a Haydneum esetében. 1998 és 2007 között aktív évtizedet tölthettem el Hungaroton-lemezek előkészítésével és felvételével. A Hungaroton akkori, „first recording” stratégiája irányított a kutatás felé. Eközben rájöttem, hogy mennyi feltáratlan dolog van: a kollégák jelentős része sem tudja, hogy milyen komoly felfedezetlen, értékes repertoár vesz bennünket körül, nemcsak a 16–18., hanem a 19–20. századból is. A Nemzeti Filharmonikusokkal készített első lemezünk a napokban jelenik meg: Massenet Werthere bariton verzióban (Werther szólamát ebben nem tenor énekli). A címszerepben Tassis Christoyannis, valamint Charlotte-ként Véronique Gens egészen elképesztőt alkottak – bízom benne, hogy a lemezünk sikert arat. Idén már fölvettük Lalótól az Ys királya című operát, jövőre Ambroise Thomas egyik operája következik, 2026-ban egy Delibes-mű.
Úgy vélem, olyan, nagy hagyományú szimfonikus zenekarok életében, mint az NFZ, különlegesen fontos, hogy rendszeresen találkozzanak általuk addig még sosem játszott művekkel. Velük egyébként a jövő szezontól kezdődően sok Bartók-kompozíciót is vezényelek majd. Mostanában sok, számomra új mű kerül a repertoáromba, hiszen bár a régizenei működésemmel párhuzamosan folyamatosan vezényeltem modern szimfonikus zenekarokat, mindig esetleges volt, hogy mikor milyen művek vezénylésére hívnak meg. Szívből remélem, hogy a magyar klasszikus zenei élet előbbre tud lépni a tehetségekkel és a forrásokkal való gazdálkodásban. Rengeteg javítanivaló akad a hatékonyságunkban, és ha a Nemzeti Filharmonikusokkal és a Haydneummal bármivel hozzájárulhatunk a gyógyulási folyamathoz, nem fogunk habozni.
Mindig, minden pozícióban ugyanaz volt a mottóm: minőség! Minél magasabb színvonalú produkciókat kell nyújtanunk, és minél több emberhez kell őket elvinnünk. Többek között ezért vezetek rádióműsort már ötödik éve a Bartók Rádióban, a napokban éppen a kétszázadik adást vettük föl. Azt is megtanultam – az akadémiai elnökségből is –, hogy egy vezető, legyen akármilyen nagy teherbírású, tehetséges és elhivatott, halálra van ítélve, ha nincsenek jó munkatársai. Rendkívül hálás vagyok a munkatársaimnak, elsősorban a Purcell Kórus, az Orfeo Zenekar, a Nemzeti Filharmonikusok és a Haydneum tagjainak, és nemcsak a muzsikusoknak, hanem a szervező és a gazdasági kollégáimnak is. Emberként pedig természetesen a Jóistennek, a szüleimnek és a családomnak tartozom köszönettel a rengeteg segítségért, és azért, hogy ilyen csodálatos életem lehet.
Fotók: Markovics Z. Kristóf / Kultúra.hu
