Orfeo Zenekar

Régizenei koncertek az V. Haydneum Őszi Fesztiválon

A régizenejátszás nagyjaival várja a közönséget csütörtöktől négy napig az V. Haydneum Őszi Fesztivál Budapesten

Mozarttal indul a Filharmónia Magyarország Unikum bérlete

Mozart-művekkel kezdődik a Filharmónia Magyarország Unikum bérlete november 21-én a Zeneakadémián.

Klasszikus zenei szervezettel kötött megállapodást a kormány

Tizenegy nemzeti minősítésű klasszikus zenei szervezettel kötött megállapodást a kormány a következő öt évre – jelentette be a kultúráért és innovációért felelős miniszter hétfőn Gödöllőn.

Bereczék apa-fiú meséit is hallhatják a régizene rajongói

Augusztus 30. és szeptember 7. között Fertődön, az Esterházy-kastélyban várja a régizene szerelmeseit a II. Haydneum Eszterháza Fesztivál. A történelmi atmoszféra mellett a nagy műgonddal szerkesztett program, valamint hazai és nemzetközi művészek garantálják a zenei élményeket.

Haydn és Mozart Eszterházára költözik

Idén nyáron is Eszterházára invitálja a közönséget a Haydneum – Magyar Régizenei Központ, ahol július 19. és augusztus 25. között hat hétvégén magas színvonalú, korhű hangszeres régizenei hangversenyeket rendeznek.

Magyar mesterek és világhírű szólisták a 40. Régi Zenei Napokon

A korhű muzsikálás magyar mesterei és világhírű szólistái többek között Johann Sebastian Bach és Dietrich Buxtehude remekműveivel várják az érdeklődőket június 29. és július 6. között a 40. Régi Zenei Napokon Vácott; az egyhetes rendezvénysorozaton mesterkurzusok is lesznek.

A friss Kossuth-díjas Vashegyi György mottója a minőség

Nemzetközileg is jelentős karmesteri tevékenységét, a régizene műfajának hazai tolmácsolásában egyedülálló művészi munkáját, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar alapító vezetőjeként végzett értékteremtő tevékenységét, valamint a művészeti közéletben végzett meghatározó munkáját Kossuth-díjjal ismerték el. Ebből az alkalomból kérdeztük.

A Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar a Cziffra 100 programjában

A Haydneum – Magyar Régizenei Központ és a Cziffra György-emlékév közös koncertje megtölti a szürke telet szépséggel, franciás bájjal és szerelemmel január 26-án a Zeneakadémián.

„Eleinte bizonyára könnyű lesz gólokat rúgni” – Beszélgetés Vashegyi Györggyel

A karmester több mint húsz éve dolgozta ki a magyar régizenei központ alapításának tervét. Idén megalakult a Haydneum – Magyar Régizenei Központ, amely az együttesek és művészek támogatásán túl zenetudományi kutatásokkal foglalkozik majd. A könyvtárak mélyén rejlő elfeledett kincsekről, üres kapukról és arról is beszélgettünk, hogy a jelenleg a Magyar Művészeti Akadémia elnökeként tevékenykedő karnagy milyen feladatokat vállal az évi másfél milliárd forintos költségvetéssel gazdálkodó központ működésében.

Élő közvetítésben az Orfeo Zenekar

Élő közvetítésben hallhatjuk a 30 éves zenekar koncertjét január 19-én 19.30-tól a Zeneakadémia Online Koncerttermében, FB oldalán, YouTube csatornáján, valamint az Orfeo Zenekar FB oldalán.

Heti menü – melegen ajánljuk (11.19–25.)

Kulturális online programajánlónk a hétre.

Az évad végéig zárva tart a Müpa

A járványügyi helyzet miatt az évad végéig zárva tart a Müpa, azonban hamarosan megkezdődik a jegyértékesítés a 2020/2021-es szezon egyes előadásaira és koncertjeire.

Elfeledett opera újkori bemutatója Pécsen

Csaknem háromszáz év után csendül fel először Joseph Bodin de Boismortier Ámor utazásai című operája szeptember 21-én Pécsen.