Vass László cipészmester az egyik legjelentősebb műgyűjtő Magyarországon, mintegy 650 képzőművészeti alkotás van a birtokában. Kollekciójának első darabjait az 1970-es években vásárolta, első jelentős műtárgya egy Barcsay-festmény volt. Érdeklődésének fókuszában a konstruktív és geometrikus művek állnak. A magángyűjtemény a kilencvenes évek elejére kinőtte magát, 1996-ban Az én múzeumom címmel az Ernst Múzeumban volt a kollekció első nagy bemutatkozása, majd három évvel később a veszprémi Csikász Galériában láthatott a közönség a gyűjteményből egy szép válogatást. Ekkor merült fel, hogy a magángyűjtemény állandó bemutatóhelyet kapjon, ami 2003. június 7-én nyílt meg a veszprémi várnegyedben. A kétévente megújuló állandó kiállításon közel 150 művet tekinthetünk meg, most ezek közül mutatjuk a kedvenceinket.
A Barcsay-terem
Vass Lászlót szoros baráti és folyamatos szakmai kapcsolat fűzte Barcsayhoz. A festő volt az, aki útmutatásaival segítette és helyes irányba terelte a cipészmester gyűjtői tevékenységét, így tulajdonképpen Barcsay művei origónak is tekinthetők. Nem véletlen tehát, hogy az állandó kiállítás nyitánya egy Barcsay-terem, ahol a festőtanár kisméretű konstruktivista művei láthatók. Bár ez a tér teli van izgalmas alkotásokkal és remek nyitányát adja a kiállításnak, az én kedvencem mégis egy másik Barcsay-kép, ami jelenleg a kortárs hommage-okat felvonultató térben látható.
Barcsay Jenő: Ritmus, 1971.
Ez a kép azért kelti fel a figyelmet, mert eltér azoktól a munkáktól, amiket Barcsaytól általában ismerünk. Bár ez a kompozíció is egyszerű geometriai formákból építkezik, a festői nyelv Barcsay festészetének korai szakaszát idézi meg. A sötét tónusok komorrá teszik a művet, érezhető benne valamiféle fenyegetettség. A szigorú körvonalak ellágyítása és elmosása pedig sejtelmességet, misztikusságot kölcsönöz a képnek, ami így Bálint Endre szürreális, látomásos festményeivel némileg rokonítható. Sokkal érzelmesebb, expresszívebb ez a munka, mint amit Barcsaytól megszoktunk, ezért is vonzó.
A nemzetközi művek
A balra nyíló teremben főként nemzetközi alkotók munkái láthatók. Ez alól kivételt képez Csíky Tibor Rietveld-szék másolata, de mivel az is szorosan kötődik a weimari Bauhaus irányzathoz, ezért mégsem lóg ki ebből a sorból. A terem különlegessége, hogy számos Christo-tervet meg lehet itt tekinteni. A csomagolóművész négy metszete látható, például A lebegő kikötők terve, amit Christo és Jeanne Claude Bresciában valósított meg 2016-ban. A 70 000 négyzetméter aranyló sárga szövetből és nagy sűrűségű polietilén kockákból összeállított úszó dokkrendszer hullámzott az Iseo-tó felszínén. A látogatók tizenhat napon át e mű segítségével megtapasztalhatták a vízen járást. De ebben a teremben szerepel Richard Serra és Bernar Venet egy-egy fekete színfoltokból épülő kompozíciója, amelyek szépen rímelnek a térbe helyezett Venet-szobrokkal.
Frank Stella: Polárkoordináták 1., 1980.
Frank Stella Polárkoordináták litográfiasorozata olyan geometrikus kompozíciók sora, amelyek az alkotó Saskatchewan festményeit is jellemzi. A nyomatok alapját különféleképpen destruált és elforgatott négyszárnyú körvonalak adják, amelyek végül igen dinamikus kompozíciókat eredményeznek. De míg a Saskatchewan-festmények homogén, tiszta színfoltokból épülnek fel, addig a litográfiák hemzsegnek a robbanásszerű ráfestésektől, a lendületes firkáktól, így a képeken egy nyüzsgő, örvénylő és organikus struktúra jön létre. Az arany- és ezüstszínű részek, a különböző ráfestések, az olykor neonos árnyalatok vaddá és expresszívvé teszik ezt a képet.
Az átjáró
A további terekhez a Barcsay-teremből jobbra haladva lehet eljutni egy átjárón keresztül. Itt is szerepel négy munka, egy Hencze-, egy Hopp-Halász-, egy Fajó- és egy Deim-festmény, amelyeket élénk, vibráló színeik kapcsolnak egymáshoz. Kicsit zavaró, hogy a tér adottságaiból fakadóan nem lehet igazán közelről megszemlélni ezeket a műveket, de a színeik így is erőteljesen hatnak a befogadóra.
Deim Pál: Kinyílt tér, 2006.
Deim vörös színű festményén egy perspektivikusan megjelenített teret látunk, amelynek sarkában egy, a teret megnyitó fehér és több piros bábu áll szorosan egymás mellett. A befogadónak a kép láttán olyan érzete támad, mintha a térből éppen kiszakadna egy darab, és az lavinaszerűen folyna lefelé. A motívum önálló életre kelt, nem tudni, hol áll meg.
A szakrális tér
A következő teremnek, amelyben Konok Tamás és Deim Pál műveiből láthatunk válogatást, erős szakrális sugárzása van. A két Barcsay-tanítvány kisméretű munkái ikonosztázszerűen vannak a falakra installálva, így még intenzívebben láthatóvá válik azok líraisága. Konok a konstruktivizmus párizsi irányát képviselve játékos, festői műveket hozott létre, Deim képein pedig izgalmas feszültség teremtődik a figura és a tér, valamint az organikus forma és az ösztönös alakítás között. E képeket nézve a véges és a végtelen, az ember és a világ viszonya tematizálódik a befogadóban.
Konok Tamás: Orbis pictus, 2010.
Ez a nagyméretű, vörös színű festmény felületében is számos izgalmat kínál a szemnek: a szemcsés felszín játékossá teszi a művet, miközben egyfajta kozmikus érzetet is kelt. Az erre kerülő fehér vonalak, a fekete félkörös forma és az élénk sárga négyszög allegorikus jelentéssíkokat csempész a mértani formák dimenziói közé. A befogadóban e kompozíció hatására történetek képződnek.
Az Iparterv-generáció
A következő teremben az ipartervesek munkái láthatók, egy Nádler-triptichon, két Bak Imre-festmény, valamint Maurer Dórától is szerepel két igen impozáns munka. Bár ő sosem állított ki az Iparterv-tárlatokon, a generációnak ettől még meghatározó reprezentánsa. Egy falon pedig Korniss Dezső munkái szerepelnek, jelezve, hogy az alkotó hatása meghatározó volt a neoavantgárd művészek munkásságában.
Bak Imre: Idézetek II., 1982.
Nagyon kedvelem Bak Imrének ezt a korszakát, amelyben a geometrikus alapformákat úgy vegyíti egymással, hogy a megszülető kompozíció teli van játékossággal és narratívával. Az Idézetek fő motívuma egy robbanást idéző, éles szögekből álló forma, ami a pop-art humorát is megidézi. A pasztelles színek, az apró elemek könnyeddé és felszabadulttá teszik ezt a festményt.
Hommage à Barcsay
Ez a terem tisztelgés Barcsay Jenő munkássága előtt: a tanítványok egy-egy művel szerepelnek a térben. Egy részüket Barcsay akkoriban, harmincvalahány éve ténylegesen is felkérte az hommage-képek elkészítésére. E művészek akkor még fiatalok voltak, ma pedig már Magyarország jelentős művészei közé tartoznak.
Maurer Dóra: Töredék, Hommage à Barcsay, 1988.
Maurer Dóra Töredéke egy szeriális munka, amely két képmezőből áll. Az egyik táblán a festett színes sávok egymást elfedve, keresztezve, kitakarva jelennek meg, miközben felidézik a vásznak keretét, míg a másik elemen a fehér felület dominál. A mű egyszerre kérdőjelezi meg a klasszikus vászonképek érvényességét, a festmény határait, miközben érzékenyen kapcsolódik a konstruktivizmus hagyományához is.
A piros terem
A szűk folyosón most főként olyan munkák láthatók, amelyek esetében dominál a piros szín. Izgalmas felülete van Jacob Gasteiger I.2.2005. képének, ami felidézi bennünk az átgereblyézett földek esztétikáját, Klaus Jürgen Schoen festménye pedig a piros különféle árnyalatait egymás mellé helyezve igen érzéki és vibráló hatást vált ki a befogadóban.
Vera Molnar: Négyzetekből kiindulva – A/130111, 2011.
Vera Molnar a mágikus négyzet vizsgálatára tette fel egész pályáját. A geometrikus elemek arányainak, elrendezésének kismértékű megváltoztatásával ezen a munkán háromféle variációt jelenít meg, amelyek egymásból fejlődve alakultak ki. Az elforgatások élénk ritmust adnak a képnek, amit a vibráló vörös árnyalat csak felerősít.
Az op-art termek
Az állandó kiállítás két zárótermében olyan munkák szerepelnek, amelyek valamiképpen kötődnek az oparthoz. Vizuális játékokra épülő, tükrökkel vagy fénnyel operáló munkák láthatók itt, amelyek a nézőt is bevonják, interakcióra késztetik.
Adolf Luther: Glassobjekt, 1987.
Luther művészetének fontos témája volt a fény valóságként való láthatóvá tétele. Olyan munkákat hozott létre, amelyben a fény fizikailag is megtapasztalható. A hatvanas évektől tükrökkel és üvegekkel kezd el kísérletezni, amelyekben felfedezi a fény vizualizálásának anyagtalan elemét, és ezzel elszakad a hagyományos táblafestészettől. A mostani munkája homorú és domború tükrökből épül fel, amelyekben a néző tükröződik, ugyanakkor elemeire is hullik. A befogadó destruálása, majd rekonstrukciója történik meg a mű szemlélése során.
Fotó: Kultúra.hu/Bach Máté
