vattay.jpg

Vattay Dénes népművelő kapta a Magyar Művészeti Akadémia Kováts Flórián-emlékérmét

Vattay Dénes a zalaszentgróti művelődési ház alapítója és építője, melyet 1993-ig vezetett. Kultúraközvetítő tevékenységét a helyi értékek, a regionális közösségek szolgálata iránti elköteleződés jellemzi.

Vattay Dénes népművelőként támogatta a zalai színjátszómozgalmat, a művelődési házak országos szakmamegújító programját is. Több évtizedes szakmai tevékenységét nívós képzőművészeti kiállítások, színházi és zenei programok fémjelzik. Ifjúsági bérletben kínálta a fiatal rajongóknak Zalaszentgróton a Metró, az Omega, az LGT zenekarok koncertjeit. Olyan sportolókat és művészeket láttak vendégül, mint a kenus Wichmann Tamás vagy az öttusa-világbajnok Balczó András, a csodálatos Mensáros László, Bessenyei Ferenc, Psota Irén, Ruttkai Éva, Latinovits Zoltán, Darvas Iván.

Szerteágazó közösségi tevékenységeit, a helyi újság szerkesztését, a közösségi programszervezést, az ifjúsági önkormányzatok segítését, a francia–magyar nemzetközi kapcsolatok építését, a kistérségi együttműködések kialakítását mindig a párbeszédteremtés motiválja. Ezt a célt szolgálta a Közösségszolgálat Alapítvány nyugat-dunántúli irodájának vezetőjeként s az alapítvány fejlesztő szakembereként is – méltatták a kitüntetett népművelőt az elismerés átadásakor.

 

 

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – október 29.

Ma a Budapest International Film Festival (BIFF) keretében látható, november 12-től pedig országosan vetítik Nemes László új filmjét a francia ellenállás legendás alakjáról, kültéri tablókiállítás nyílt Jankovics Marcell tiszteletére a Magyar Művészeti Akadémia irodaháza előtt, kihirdették a Pár perc kortárs nevű rövidfilmpályázat győzteseit – hírösszefoglalónk.

Hírmozaik – október 7.

Az A kategóriás tallinni filmfesztivál versenyprogramjában mutatják be először Hartung Attila új filmjét, ismét Turi Attilát választották meg az MMA elnöki posztjára, megkötés nélkül várják a művészeket az Art Wall Café’ pályázatra, egy francia kultúrattasé segítette a magyar képzőművészeket a Rákosi-korban – hírösszefoglalónk.

Hírmozaik – október 6.

Ferenc pápa naplófeljegyzései a Frankfurti Könyvvásáron, az MMA tárlata az Art Market Budapesten, Dance the District – Köztánc a Millenáris Parkban, új alkotással bővült a szegedi Móra-múzeum „Drága barátom, Picasso” című kiállítása.

Hírmozaik – október 1.

Sopotnik Zoltán a tatabányai Család- és Gyermekjóléti Központnak adományozza a Csáth Géza-díjjal járó pénzjutalmat, átadták a Magyar Művészeti Akadémia tagozati díjait, negyvenöt filmmel várja a közönséget a III. Budapest International Film Festival – hírösszefoglalónk.