Véget ért az Arany-emlékév

Egyéb

Az 1817. március 2-án született Arany János tiszteletére az Országgyűlés és a Magyar Tudományos Akadémia Arany-emlékévet hirdetett, melynek programjai a 2018-as esztendőben is folytatódnak. A négymilliárd forintos keretből megvalósuló programsorozat koordinálására Arany János Emlékbizottság alakult, melynek elnöki tisztét Áder János látta el.

 


arany_janos_1_600x400.png
Fotó: MTI/Lakatos Péter

Valóságos társadalmi mozgalom alakult ki az Arany János Emlékévben: fiatalok, idősek, iskolák, színházak, múzeumok mind-mind remek ötletekkel álltak elő, hogyan lehetne Arany Jánosról megemlékezni ? tekintett vissza a centenáriumi rendezvényekre az M1 aktuális csatorna március 2-ai adásában Áder János köztársasági elnök.

 

Múzeum is megújult az emlékév keretében

Az emlékév gazdag programjából az államfő három fontos elemet ? a nagyszalontai Csonkatorony rekonstrukcióját, a költőnek tíz évig otthont adó nagykőrösi múzeum felújítását, valamint a Petőfi Irodalmi Múzeum által szervezett eseménysorozatot ? emelte ki. Nagyszalontán, a költő szülővárosában egy évvel ezelőtt még igen rossz állapotban állt a Csonkatorony: az épületben nem volt fűtés, sem korszerű kiállítótér, de felújításra szorult a bútoroktól a kéziratokig az ott bemutatott Arany-relikviák jelentős része is ? idézte fel Áder János. Kiemelte, hogy ezt a munkát az elmúlt egy év alatt szinte teljes egészében sikerült elvégezni, a felújítás befejeződött és egy új, sokkal izgalmasabb kiállítótér jött létre; restaurálás céljából pedig ? a román hatóságok engedélyével ? Magyarországra szállították az Arany-relikviák jelentős részét.

Nem kevés munkát adott az emlékbizottságnak, hogy rengeteg javaslat, ötlet, kérés érkezett az ország különböző pontjairól azzal kapcsolatban, hogy meg szeretnének emlékezni Arany Jánosról. A pályázati szempont itt egyedül a minőség volt, hogy Arany Jánoshoz méltó kiállítások, színpadi produkciók, egyéb programok valósuljanak meg ? hangsúlyozta az államfő.


arany_gala_600x388.png
Áder János és felesége, Herczegh Anita, Vashegyi György, valamint Radványi Barna ésHuzella Péter, a Kaláka együttes tagjai beszélgetnek az Arany 201 gálaesten.Fotó: MTI/ Szigetváry Zsolt

Lemez és animációs film is megidézi Arany művészetét

A köztársasági elnök értékelése szerint a programkínálat rendkívül sokszínű volt: az Örkény Színház, a Pesti Magyar Színház, a Nemzeti Színház és még számos intézmény, együttes emlékezett meg verses estekkel Arany Jánosról. Áder János megjegyezte, hogy Arany János maga is szerzett zenét, dalai közül néhány fenn is maradt: innen származott az ötlet, hogy a költő verseit, balladáit mai zenekarok zenésítsék meg és ezeket a felvételeket külön lemezen is kiadják.

A Toldi történetéből animációs film is készül egymilliárd forintos forrásból. Ez a munka nem fejeződik be az emlékév zárásáig, ám a támogatás odaítélésénél ennél fontosabb szempont volt, hogy a legjobb magyar rajzfilmes hagyományoknak megfelelő színvonalú rajzfilm jöjjön lére a Toldiból ? hangsúlyozta Áder János, aki azt is elárulta, hogy a munka két verzióban is megvalósul, így tizenkét részes sorozatként és egészestés filmként is látható lesz.

 

Kihirdették az irodalmi pályázat nyerteseit

Szintén március 2-án hirdette ki az Arany János-emlékévre kiírt vers- és novellapályázatának eredményeit a Magyar Írószövetség Budapesten. A vers kategóriában az első helyezett Simon Adri, a második Kiss Judit Ágnes, a harmadik helyezett Zsille Gábor lett. A novella kategóriában a zsűri Csík Mónika pályamunkáját ítélte a legjobbnak, a második helyezett Décsy Eszter lett, a harmadik helyet Nagy Koppány Zsolt szerezte meg alkotásával.

Arany_Janos_1914
Arany János családja körében, 1863 körül
Fotó: Wikipédia

Mindkét kategória első helyezettjei 300-300 ezer, a második díjjal kitüntetettek 200-200 ezer, míg a harmadik helyezettek 100-100 ezer forint pénzjutalomban részesültek. A pályázatra 12 novella és 20 vers érkezett, az alkotásokat Rózsássy Barbara József Attila-díjas költő, Erős Kinga kritikus, szerkesztő és Szentmártoni János, a szervezet elnöke bírálta el.

A 45. életévüket még be nem töltött alkotók részére kiírt pályázat célja a magyar irodalom egyik legnagyobb alkotója, Arany János megidézése volt hommage, pastiche vagy egyéb lírai műfajban, illetve fordulatos novellákban. A pályázatra a Magyar Írószövetség, a Szépírók Társasága, a Fiatal Írók Szövetsége, a József Attila Kör, az Erdélyi Magyar Írók Ligája, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága és a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság tagjai küldhettek be munkákat, tematikai megkötés nélkül.

 

Gálakoncertet tartottak a Pesti Vigadóban

Gálakoncertet is rendeztek március 2-án este az Arany-emlékév keretében a Pesti Vigadóban. Az Arany 201 című est házigazdája a Kaláka együttes volt, fellépői olyan művészek, akik közreműködtek a bicentenáriumi évben. ?Arany János 201. születésnapja alkalmából ismét alkalmunk nyílik arra, hogy az emlékév meghirdetése óta már sokadik alkalommal megidézhessük a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alakját? ? hangsúlyozta köszöntő beszédében Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke.


arany_est_600x374.png
Fotó: MTI/ Szigetváry Zsolt

Gryllus Dániel, a Kaláka vezetője arról beszélt, hogy az Arany-emlékév ugyan lezárul, de a költőre irányuló reflektorfény megmarad. Mint mondta, ahogy egy évvel ezelőtt az Erkel Színházban, az emlékév nyitóeseményén A walesi bárdokat adták elő a fellépő művészek többféle módon, szavalva, énekelve, nagyzenekari feldolgozással, az Arany 201 című est is ezzel indult ? a Kaláka előadásában.

A műsorban négy zenekart is láthatott a közönség, a Kaláka mellett a Nana Vortex, a Hungarian FolkEmbassy, valamint Kováts Kriszta és a Fool Moon is fellépett. Színpadra lépett Bacsa Ildikó és Hegedűs D. Géza, Szabó T. Anna és Lackfi János, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Zsuráfszky Zoltán koreográfiájával mutatta be A walesi bárdokat, a műsoron szereplő Arany-költeményeket Cakó Ferenc homokanimációi illusztrálták élőben. A közönség ízelítőt kapott Jankovics Marcell készülő Toldi rajzfilmjéből is.

Koppenhágától Tokióig vitték nagy költőnk hírét

A Kaláka együttes (Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Radványi Balázs, Becze Gábor) a 2017-es Arany János-emlékév alkalmából számos helyen turnézott világszerte. A zenekar Arany-estjével ellátogatott a szomszédos országok magyarlakta településeire, többek közt Királyhelmecre, Zentára, Marosvásárhelyre, Kolozsvárra és Élesdre, de járt Oslóban, Koppenhágában, Tokióban, Szöulban, Ausztráliában, Amerikában, Németországban és Indiában is.

 

A gálaesten jelen volt Áder János köztársasági elnök, az Arany János Emlékbizottság elnöke, Herczeg Anita, az államfő felesége, Schmitt Pál volt köztársasági elnök, Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság elnöke és Stumpf István, az Alkotmánybíróság tagja is.

Forrás: MTI