A közelgő őszi melankólia tökéletes ellenszereként megérkezett a Napban című újdonságuk, mely izgatott lüktetéssel hív táncba, miközben a mulandóságot állítja szembe a végtelennel. A dalhoz a Cannes-t is megjárt Szelestey Bianka rendezésével forgattak látványos klipet, többek között egy lyukkamera segítségével.
A műfajok játszóterén szabadon kísérletező zenekar 2017-ben jazzkvartettként indult, majd 2019 júniusában lett teljes Girincsi Fruzsina (ének), Takács Dániel (gitár), Sárosi Áron (basszusgitár) és Telek Attila (dob) négyeseként. Több single és egy EP után áprilisban jelentették meg első, White Canvas című nagylemezüket, és máris gőzerővel dolgoznak az új zenéken: „Rengeteg munkánk és erőnk volt a White Canvas-ben, de ahogy a Napban című dalunk is robog előre, úgy robogunk mi is. Ez a dal egy kicsit más a nagylemezhez képest, mindenképp elmondható róla, hogy valami újnak a kezdete” – árulta el Attila.
A Napban megszületése igazi ihletett pillanat volt Fruzsi számára. A kezdeti zongora-ének verzió szinte kigurult belőle, ezt színezte tovább egy elektronikus alappal, majd a fiúk teremtették meg az igazi „Napban-érzést” a ritmikusan eltolt gitárral, a dobbal és a basszus szintetizátorral. Utóbbi izgalmas új íz a zenekar boszorkánykonyháján, és újdonságnak számít a magyar nyelv is. A tavasszal megjelent albumon már helyet kapott pár magyar szerzemény, de Fruzsi mostanra szokott bele igazán az ezzel járó „meztelenségbe”: „Olyan érzés, mintha a bőröm alá látna a hallgatóság. Mégis, az utóbbi időben azt vettem észre, hogy egyre szabadabbnak érzem magam ebben az őszinte közegben, és sokkal közelebb tudok kerülni a közönséghez. Azáltal, hogy én megnyílok, ők is megnyílnak előttem.”
A perpētuum dalaiban egyszerre van jelen egyfajta szembenézés a saját mélységeinkkel és a bizakodás felemelő érzése is. Ez alól a Napban sem kivétel. Azt a lüktető érzést testesíti meg, ami visz előre, és szenvedélyes, mantraszerű szövegét hallva az ember óhatatlanul hozzákapcsolódik. Fruzsina így foglalta össze a dal esszenciáját: „A létezésünk egy ősi formáját szerettem volna reflektorfénybe hozni, amikor még az archetípusok, a természet képei határozták meg az életünket. Az volt a célom, hogy a különböző metaforák segítségével a mulandóságot állítsam szembe a végtelennel. Megjelennek benne fontos szimbólumok, mint a Nap, a szív, a fény, a láng vagy az árnyék. A Napban egy intenzív lebegés a létezésünk körül, ahol a tünékenység végtelenjében táncolva elveszhetünk egymásban.”
A dal különleges videóklippel debütál, melyet egy premier előtti vetítésen már el lehetett csípni a zenekar és az Alas! közös estéjén a Három Hollóban. A rendező Szelestey Bianka volt, aki idén Hajszálrepedés című kisfilmjével egyedüliként képviselte Magyarországot a 75. cannes-i fesztiválon. A klipben a mondanivalót egészen absztrakt módon támasztja alá és egészíti ki a titokzatos látványvilág: „A videóklip a fény-árnyék kapcsolatát boncolgatja. Amiről azt hisszük, hogy meghatároz, hogy láthatóvá tesz bennünket, az valójában eltüntet, láthatatlanná teszi a valódi énünket. A kétnapos forgatáson a fény-árnyék kapcsolatával kísérleteztünk, és ezt a kísérletezést erősítette a lyukkamera használata is.”
A perpētuum korábban a Babel Laureate World-Jazz Verseny nyerteseként bemutatkozhatott Hollandiában is, ahova a tervek szerint még idén visszatérnek egy újabb turné erejéig. Emellett dolgoznak egy új kislemezen, és egyéb meglepetésekkel is készülnek. Legközelebb október 28-án, Budapesten, a Király utcai K11-ben lehet velük élőben találkozni.
Fotó: Komróczki Dia
