Így kell véletlenül elvarázsolni egy moziteremnyi embert

Film

Egy színes, szeretettel teli világ, ahol a nap szinte mindig süt: a Véletlenül írtam egy könyvet című családi film pontosan azt adja, amire télen mindannyian vágyunk.

Úgy tűnik, idén télen igazán ki vagyunk éhezve a napfényes, vidám magyar feelgood filmekre, nagyot megy a mozikban a Futni mentem és a Hogyan tudnék élni nélküled? is. Most pedig itt a következő trónbitorló, a Lakos Nóra rendezte Véletlenül írtam egy könyvet, ami családi filmként talán még többeket be fog rántani. Jó esélyekkel indul, hiszen alapját a holland Annet Huizing nagy sikerű Hogyan írtam véletlenül egy könyvet? című kötete adja, amely tizenkét nyelven, köztük magyarul is megjelent már. 

Mégis némi fenntartással ültem be a sajtóvetítésre, hiszen a tinédzseres fejlődéstörténetek közül nekem az örök etalon az Adrien Mole-sorozat, amit felnőttként is akárhányszor meg tudnék nézni – meg el tudnék olvasni. A brit kamaszfiúhoz hasonlóan a Véletlenül-film főhőse is ír naplót, és írói álmokat dédelget, ahogy a családi bonyodalmak sem hiányoznak az életéből. De itt véget is érnek az egyezések, hiszen a szarkasztikus, szorongó, depresszióra hajlamos Mole-lal ellentétben a Demeter Villő által alakított tizenkét-tizenhárom éves Nina mosolygós, lelkes, élettel teli kamaszlány, akire mintha mindig sütne a nap.

Annak ellenére így van ez, hogy édesanyja korán elhunyt és egyáltalán nem emlékszik rá. A film – és az íródó könyv – egyik történetszála is ekörül bonyolódik: összeállítani magában egy anyaképet az innen-onnan felszedegetett morzsákból, hogy aztán elfogadhassa azt a nőt, aki belép az apja és így az ő és öccse életébe is.

A kis, háromtagú család egyébként irigylésre méltóan szeretetteli és jómódú életet él: Buda zöldövezeti részén, tágas, bohém lakásban, komolyabb korlátok és konfliktusok nélkül. A Mátray László által alakított apa már-már irritálóan jó fej, például a film egy pontján ő ragaszkodik ahhoz, hogy lánya később érjen haza a buliból, mint ahogy Nina megígéri neki. A pár évvel fiatalabb, bűvésztrükkökkel büszkélkedő öcsike is csak mérsékelten idegesítő, és alig-alig zavar vizet a lány történetében.

Aminek szövésében egy meseszerű villában lakó híres írónő, Lídia segíti. A csodálatos Zsurzs Kati által megformált karakter mintha egy macskás jó boszorkány lenne, aki bon mot-kal teletűzdelt tanácsaival terelgeti Ninát az íróvá válás útján. A stylistok és berendezők az egész film látványvilágáért nagy tapsot érdemelnek, de a legihletettebb munkát kétségkívül Lídia környezetének megformálásakor végezték. A könyvekkel teletömött, kaotikus, ugyanakkor végtelenül otthonos lakásánál már csak a vadregényes kertje varázslatosabb, ahol a pergola alatt nemcsak gyógynövények száradnak, de igazi életbölcsességek is szárba szökkennek.

Lídia ugyanis nemcsak írni, de élni is tanítja Ninát, aki amellett, hogy kutatja az anyja emlékét, kamasz lány is, aki iskolába jár, edz, futóversenyeken indul, megjön az első menstruációja, és egy helyes fiú is elkezd legyeskedni körülötte. Meg persze ott van apja új barátnője, a Rujder Vivien által megformált Detti. A  melegszívű, nyitott nő valójában meg sem próbál pótanyává válni, ennek ellenére Nina nem akarja, hogy megszokott családi rendszere felbomoljon miatta.

Bár az írónő arra is megtanítja a lányt, hogy egy történet mit sem ér valódi konfliktus nélkül, a Véletlenülben nemigen találunk ilyet, hiszen a Nina-Detti közötti bonyodalomnál is elég egyértelmű a végkifejlet, ahogy a fiúzós szál sem tartogat váratlan fordulatokat.

Ha hibát kellene keresni a filmben, talán az lenne, hogy ebben a színes-szagos világban mindenki a legjobb arcát mutatja, így a karakterek kissé egysíkúak maradnak. Nem találkozunk szigorú apával, veszekedő testvérrel, keménykezű edzővel, sőt még a karót nyelt nagynéni (Tenki Réka) is meglepően kedvelhető figura. A legjobb barátnővel sem alakul ki konfliktus – hiába vetélytársak a futópályán –, és elmaradnak a tinilányok közötti szokásos csörték. Bár számos ismert színész és zenész – például a Bagossy Brothers, Gryllus Dorka, Mucsi Zoltán – felbukkan kisebb szerepekben, alig kapnak teret a kibontakozásra. Kivétel talán Stefanovics Angéla iskolai portása, aki pár perces jelenetével egyértelműen ellopja a show-t.

Az összes többit viszont Nina uralja, alig-alig van olyan pillanat, amikor a kamera nem rá fókuszálna. Az első főszerepét játszó Demeter Villőn egyáltalán nem látszik a megilletődés, játszi könnyedséggel viszi a vállán a történetét, amiből – és ezt spoilermentesen le lehet írni – a végén csak összejön a könyv.

Bár a vetítés előtt figyelmeztettek minket, hogy érdemes lesz papírzsepit készíteni, és valóban akadt néhány érzelmes, megható pillanat, a Véletlenül írtam egy könyvet mégis elsősorban egy könnyed, szívderítő feelgood film. Olyan történet, amely után a néző derűsebben tekint a világra. Nem törekszik mély drámai hatásokra vagy sorsfordító konfliktusokra, és épp ebben rejlik az ereje: az emberi kapcsolatokat és a szeretet erejét ünnepli. Egy olyan moziélmény, amely biztosan mosolyt csal az arcokra – mert néha épp csak ennyire van szükség.

A Véletlenül írtam egy könyvet január 16-tól látható a mozikban a JUNO11 Distribution és az Emberi Jogi és Kulturális Alapítvány forgalmazásában.

Fotók: JUNO11 Pictures