Meséljetek a megismerkedésetekről!

Regián Réka Kata: A zenekar 2016 nyarán, eredetileg trióként alakult. A jelenlegi, végleges formáját 2017-ben nyerte el. Tihamér, Marci és jómagam a csíkszeredai Nagy István művészeti középiskolában találkoztunk először. Marcival nyolc évig osztálytársak voltunk, Tihamér eggyel fölöttünk járt, vele a líceumban ismerkedtünk meg. Szerettünk volna egy dobost is a csapatba, és nem is kellett sokat keresgélnünk vagy messzire mennünk, mert Tihamér elhívta a bátyját, Ossziánt.

Ki milyen szerepet tölt be a bandában?

Szereceán Tihamér: Mindenki ott segít, ahol tud, és ezért mindenki sajátjának érzi a dalokat. Az alkotási folyamatban átjárás van a szerepek között. Nem kötöttek, mégis mindenkinek megvan a feladata.

Kezdeném ott, hogy a menedzserünk Bodó István, emiatt a zenekarból senkinek sem kell menedzseri feladatokat betöltenie, ami rengeteg időt és energiát venne el a zenéléstől: többet, mint maga a zenélés. Szerencsések vagyunk, mert menedzser nélkül nem is működne vagy csak nagyon korlátozottan. Rékata a zenekar énekese, fuvolistája, frontembere, dívája, ebből adódóan nagyrészt ő határozza meg az arculatunkat. Főként a dallamalkotásban és a dalszövegek, versek dallamra illesztésében van nagy szerepe. Figyeli, hogyan tudja a zenekar kifejezni az érzéseit a zenében. Pozitív kisugárzása segít jókedvet varázsolni a munka során. Marci a zenekar billentyűse, zenei producere, a dalok keverője. Főleg a hangzásvilág alakításával és a hangszereléssel foglalkozik. A dalok az ő keze alatt nyerik el a végleges előtti formájukat. Ő teszi hozzájuk a produkciós elemeket, miután felvettük őket. Osszián a zenekarunk dobosa, rappere, sofőrje. Szerintem a műszakirajz-tudását alaposan felhasználja, amikor a zenekari furgonba kell bepakolni a cuccokat. Egyre jobban megy neki a „legózás” a hangszerekkel. Az alkotásban Rékatán kívül ő járul még hozzá az énekszólamok kialakításához, különösen a rapszövegeivel. És ha netán valaki beégne színpadon, akkor nem kell pánikolni, mivel tűzoltó is. Én vagyok a zenekar basszusgitárosa, basszusszintise, zenekarvezetője. A feladatom főként a menedzsmenttel való kommunikáció, a rövid távú tervek átbeszélése.

Kávézókban, fesztiválokon, rádióműsorokban, nemzetközi zenei tévéadásokban is találkozhattunk veletek. Kiemelnétek közülük néhányat? Hogyan épült egyik a másikra?

Bodó István: Organikusan épülnek egymásra a dolgok, és a fontosabb fellépéseknek majdnem mindig van előtörténetük. Például az első lemez kiadása és az ahhoz készült werkvideó hozta magával a JazzTM nagyszínpados, majd a Budapest Jazz Club-beli fellépést Barabás Lőrinc meghívására, akivel Temesváron találkozott a csapat. A SoundCam Production Friday Sessionjának felvétele pedig maga után vonta az A38-as előadást. A média-megjelenéseink mindig eseményekhez kötődnek, ahogy most az új lemez kapcsán is. Ennek köszönhetők az interjúk, a zenekari bemutató. Kidolgozott stratégia van mögöttük arra vonatkozóan, hogyan lépegessünk előre.

Milyen hatással voltak a fent említett események a stílus alakulására? Miért éppen fúziós jazz?

Lukács Márton Örs: Szerintem inkább a stílus volt meghatározó abban, hogy milyen eseményeken vehettünk részt, de azért minden nagyobb kaliberű projekt fejlődési folyamatot vonz magával a rákészülés révén. Az ezek során kapott támogatás, visszajelzés energiát, motivációt, megerősítést ad arról, ha jó irányba haladunk. Elég hamar elhatároztuk, hogy jazzsztenderdek helyett saját zenét fogunk írni és játszani. A fúziós jazz közös pont a zenekar tagjai számára, ezért azt választottuk iránynak, de most már inkább arról van szó, hogy rengeteg különböző stílus keveredik, amiket külön-külön hallgatunk, játszunk, és mind szeretünk. Nem határoljuk be túlságosan, hogy milyen műfajú dalokat írjunk, az ebből a fúzióból spontán alakul ki. Igyekszünk a jazz szabad és improvizatív jellegét megtartani.

Hogyan született meg az első nagylemez?

Szereceán Osszián: Először Rékata jött a Kipörgi magát című dallal, aztán úgy gondoltuk, hogy nem volna rossz, ha egy idő után a coverek helyett saját dalokkal jelennénk meg színpadon. Ezután elkezdtük egymás ötleteit összegyúrni, így lassacskán formát öltöttek a dalok. Alkotótábort is szerveztünk egy tanyán, távol a civilizációtól. Ott dolgoztuk ki a számokat, aztán lementünk Bukarestbe, és a Sysound stúdióban felvettük a lemez anyagát. Ezután következtek az utómunkálatok. Az albumot először online platformokon jelentettük meg 2019 tavaszán, aztán CD formájában is.

Miből építkezik a nemrég megjelent második nagylemez? Hogyan épültek be az első lemez tapasztalatai és a csapatot ért élmények?

Tihamér: Különféle zenék inspirálnak bennünket a dalaink megalkotására, és a személyes tapasztalatainkból is bőven merítünk. Van, hogy egy konkrét esemény ihlet bennünket zene vagy dalszöveg írására. Próbálunk nyitott szemmel járni a világban, így bárhol jöhet a stenk. Az első lemezzel ellentétben a másodikhoz már készítettünk demófelvételeket, így előre kipróbáltuk, hogy nagyjából hogyan szólnak a dalaink. Ennek révén még a stúdiózás előtt elkezdtük felvenni a dalokat, és kiderülhettek olyan dolgok, amiket alkotás közben nem feltétlen vettünk észre. A kérdéses részeket újraírtuk, aztán jöttek az újabb ötletek, amiket vagy felhasználtunk, vagy nem. A keverést Marci végezte. Szerencsénk volt, hogy ebben a helyzetben nem kellett messzire utaznunk profi stúdióért: a lemezünk nagy részét a gyergyói Mountain Air stúdióban vettük fel Bagossy Laci segítségével, egy dalt pedig a csíkszeredai Big Sound Stúdióban rögzítettünk.

Milyen egyéb különbségeket láttok a két lemez között?

Tihamér: Lényeges különbség az első lemezhez képest, hogy ezúttal több dalszöveges együttműködés jött létre, és irodalmi kötődések születtek.

Melyek voltak a leghangsúlyosabbak?

A Deck az A38 Hajón című sorozat koncertjére született meg az első két versfeldolgozásunk. Miriámon keresztül megismerhettünk Astra Papachristodoulout. Fear Is a Colour című dalunkban Astra két versét is felhasználtuk. Szondy-Adorján György versrészleteit a Végső köztársaság című dalunkba építettük bele. Osszián írta a dal refrénjét, és ő rappeli Szondy sorait. Az Impreuna című román dalunk egy dalszöveg feldolgozása, de komolyabb mondanivalója miatt mi versként fogtuk fel, és úgy dolgoztuk fel Andrei Robin Proca dalszövegét, hogy az eredeti, Robin and the Backstabbers című dalt meg sem hallgattuk, nehogy befolyásoljon.

Mennyiben volt más irodalmi szövegekkel dolgozni?

Véleményem szerint irodalmárokkal, versekkel dolgozni több szempontból is provokatív. Minden általunk feldolgozott versnek komoly mondanivalója van, és ilyenkor ez különösen nagy szerepet kap. Hosszabb alkotási folyamat, amikor megpróbáljuk megérteni a vers mondanivalóját, és azt zenében is kifejezni. Szerintem mind a négy versmegzenésítésben sikerült megteremtenünk a kellő hangulatot. Ez olyan folyamat, amiből mi is sokat tanulunk mint szövegírók, mivel a versekben olyan gondolatok jelennek meg, amikkel mi is tudunk azonosulni. Jó, ha egy dalszöveg önmagában is megállja a helyét, és van üzenete. De az is igaz, hogy mindenki mást ért meg egy szövegből, másra figyel, máshogy jön le neki a mondandó. De ha a dalainkból akár egyetlen sor is megérinti a hallgatót, akkor már előrébb vagyunk.

A későbbiekben hogyan lesz jelen az irodalom a munkátokban?

Réka Kata: Mindenképpen szeretnénk folytatni az irodalmi vonalat, együtt dolgozni költőkkel, szövegírókkal.

Milyen célokat tűztetek ki a munkafolyamat kezdetén?

Tihamér: A fő célunk ugyanaz volt, mint az első lemeznél, tehát hogy olyan dalokat alkossunk, amiket mi is nagyon szívesen hallgatunk, és amiket élvezünk játszani. Modernebb hangzásvilágot akartunk létrehozni, különböző elektronikus zenei elemekkel kibővítve a produkciónkat. És szerettünk volna együttműködni különböző dalszövegírókkal, költőkkel. Több próbasorozat szervezését fontolgattuk, amelyek során részletesen kidolgozzuk a dalokat, mielőtt stúdióba vonulunk. A kiadás utáni időszakra pedig lemezbemutató turnét terveztünk.

Mi valósult meg ezekből, és mi az, amin változtatni kellett?

Örs: A sorozatos próbák elmaradtak, az egész folyamat alatt különböző országokban voltunk elszórva, de szerintem tudtunk alkalmazkodni a helyzethez. Az online munka egy része nagyjából úgy történik, mint egy próbán: megbeszélés és iterációk (ismétlések), csak nem egyszerre, és sokkal lassabban, előre elkészített demókra. A felvétel módja is új volt a zenekar számára, hiszen a részeket külön vettük fel, és csak az éneket, a fuvolát és a dobokat a stúdióban, a többit otthon. A keverés és a produkció is saját volt, hiszen azokkal ennél az albumnál már én foglalkoztam. A célokat, ami a hangzást, a produkciót és az együttműködéseket illeti, sikerült elérnünk.

Milyen volt a dalok román fogadtatása?

Istvan: Mivel még nagyon friss a dolog, nem beszélhetünk túl sok véleményről. Ahova eljutott, ott nagyon jó fogadtatásra talált az új anyag. A Radio Romania Cultural júliusi kiadásába „kollekcióalbumként” került be. Egy központi zenei online portál két cikket is lehozott rólunk: egy recenziót és egy zenekari interjút. Az Impreuna című szám terjesztésében segítenek a Robin and the Backstabbers tagjai, a reakciók pozitívak. Tehát összességében jónak ígérkezik az anyag fogadtatása a román piacon. 

Meséljetek a grafikai tervekről!

István: Szerencsések vagyunk, mert kezdetektől fogva Szentes Zágon grafikussal dolgozunk együtt, minden grafikai munkát vele készíttetünk el. Zágon ismeri a zenekart, az elképzeléseinket, szereti a zenénket, tudja, mi a célunk. A lemezborító grafikájához, akárcsak az előző lemeznél, egy New York-i tanulmányútján készült fotót választott, amely a The Bushwick Collective című gyűjteményből származik.

Kulisszatitkok a videóklipről?

István: Két videóklip készült az új lemezhez, a Take Me karanténkörülmények között. Mindenki az otthonában vette fel a jeleneteket, és próbálta a legjobbat kihozni belőlük. De ezek telefonos felvételek voltak, így változtatni kellett rajtuk. Veres Albertnek és Csíki István Zsoltnak jutott eszébe, hogy profi kamerákkal ők is forgassanak valamit, ami illik a szöveghez, a mi felvételeinket pedig bevágtuk ennek a képei közé.

És a másik?

A másik, a Breath picit célirányosabb történet volt. Már maga a szám is úgy íródott meg, hogy lesz hozzá egy Borszéket bemutató drónos felvétel, amely akár turisztikai célzatú is lehet.

Mi lenne az a tíz szó, amivel New Dimension című albumotokat jellemeznétek?

Kata: Tömör hangzás, groove, váltakozó dinamika, váratlan fordulatok, több stílus fúziója, mély mondanivalójú szöveg, együttműködés költőkkel, online lemezkészítés, provokáció, ambíció, új koncepció… New Dimension.