Dr. Hoppál Péter közölte: a fesztivál versenyprogramjába ?elképesztő mennyiségű?, összesen 151 alkotást nyújtottak be a filmesek. A Sára Sándor, Rófusz Ferenc, Ternovszky Béla alkotta zsűri a felnőtt alkotók számára meghirdetett dokumentum, animációs, ismeretterjesztő, kisjátékfilm, nemzetközi és egyéb kategóriába benyújtott művek közül összesen 60 alkotást válogatott be a versenyprogramba. A 10 és 18 év közötti diákok további öt kategóriában versenyeznek ? közölték korábban a szervezők. A seregszemlét az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) 11 millió forinttal, a komlói önkormányzat pedig további kétmillió forinttal támogatja ? részletezte Dr. Hoppál Péter, aki külön kiemelte a fesztivál összedíjazásának négymillió forintos összegét.


hetdombfilmfeszt.jpg
Fotó: hetdombfilmfesztival.hu

 

A seregszemlének otthont adó mecseki várost méltatva Dr. Hoppál Péter kitért arra is: a többi között a Komlói Amatőr Színházi Találkozó (KASZT) sikerei is azt mutatják, hogy a komlói közönség igényli a magas színvonalú, rangos művészeti produkciókat és rendezvényeket. Magyar Ferenc operatőr, fesztiváligazgató az eseményen arról beszélt, hogy szinte minden szomszédos, magyarlakta országból érkeznek filmesek Komlóra, továbbá az Egyesült Államokból, Bahreinből és Abu-Dzabiból és Írországból is képviselteti magát a szakma. Kevin Williams saját rendezői bevezetőjével a seregszemlén mutatja be először Blood Type című idei filmjét ? hívta fel a figyelmet. A sajtótájékoztatón Polics József polgármester szólt arról, hogy Komló immár fesztiválváros, amely a Hét Domb Fesztivál keretében a többi között Hollywoodból és az arab világból érkező filmeseket is vendégül láthat.

 

Oscar-díjas alkotó a zsűriben

Ahogy korábbi cikkünkben is olvasható, a fesztivál két: felnőtt és gyermekfilm szekcióból áll ? előbbi zsűrijének elnöke Sára Sándor Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr, filmrendező, tagjai pedig Rófusz Ferenc Oscar-díjas filmrendező és Ternovszky Béla rajzfilmrendező, grafikus.

 

Rófusz Ferenc a seregszemlét 2017 januárjában bejelentő sajtótájékoztatón örömét fejezte ki, hogy újtára indul a fesztivál, hiszen ? mint mondta ? ?sokan vannak, akik meg szeretnék mutatni magukat és szeretnének visszajelzéseket kapni, így jó, ha minél több helyen tudják vetíteni a filmjeiket ? most már Kecskemét, Szolnok és Miskolc mellett Komlón is?. A légy című, aranyszobrocskát elnyert animációs film atyja arra is rámutatott: az alkotók csak úgy tudnak pályázni egy-egy alkotás elkészítésére, ha előtte szándéknyilatkozatot kapnak valamelyik televíziós csatornától, hogy az elkészült filmjeiket levetítik. Rófusz Ferencék is így készítették el a Hoppi mesék című, 13 részes, a magyar és a külföldi jeles napokat, ünnepeket bemutató animációs sorozatot, melynek első három részét ugyan levetítették ? a közönség is jól fogadta ?, a többi tíz részt azonban egyelőre nem.


20110311123439_rofusz_ferenc_300x376.png
Rófusz FerencFotó: 2011.kaff.hu

 

Ternovszky Béla rajzfilmrendező, grafikus üdvözölte, hogy a Hét Domb Fesztivál a ?hóna alá vette a gyermekfilmeket?. Úgy véli ugyanis, hogy a ?mostani gyermekfilmek nívója nem megfelelő?, ahogy az animációs filmeké sem. ?Valaha nagyon komoly kapacitás és tehetség gyűlt össze ? fejtette ki ?, ami a filmek minőségén is megmutatkozott, ám sajnos az utóbbi időben a televíziók nem vagy csak korlátozottan rendelnek animációs filmeket.? Ami a rajzfilmrendező szerint nagy baj.

 

Sára Sándor Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr, filmrendező egy anekdotát mesélt el: jó barátja, Kányádi Sándor erdélyi származású író sokszor látogat el iskolákba, és tart előadásokat a versről. Egyik alkalommal, mikor megkérdezte, mi a vers, egy kislány így válaszolt: vers az, amit mondani kell. ?Ezzel a hasonlattal élve én azt mondom: film az, amit vetíteni kell? ? fogalmazta meg Sára Sándor, a fesztivál zsűrijének elnöke.

 

Forrás: Kultúra.hu/MTI