A nyolc Oscar-díjra jelölt Vérző olaj a család, a végzet, a hatalom és nem utolsósorban az olaj története. A helyszín: Kalifornia tűzveszélyes határvidéke a századforduló idején, amikor minden a petróleumról szólt. A főszereplő: Daniel Plainview (Daniel Day-Lewis), az egykori ezüstbányász, aki saját erejéből vált nagyhatalmú olajmágnássá.
Mikor Plainview titokzatos tippet kap, hogy van egy kis városka nyugaton, ahol egész olajóceán szökell ki a földből, úgy dönt, hogy fiával együtt nekivág, és szerencsét próbál a poros Little Bostonban. Ebben a kis koszfészekben, ahol az egyetlen szórakozás a helyi templom karizmatikus fiatal papja, Eli Sunday (Paul Dano) miséin való részvétel, Plainview és fia valóban megcsinálják a szerencséjüket. Ám akármekkora is az öröm, és bár tetőfokra hág a gazdagság, semmi sem marad a régi. A kitermelt olaj mennyiségével együtt nőnek a konfliktusok is, és az emberi értékek - a szeretet, a remény, a közösség, a hit, az ambíció, valamint az apa és fia közti kötelék - veszélybe kerülnek a korrupció, a csalás és az olaj kimeríthetetlen áramlása miatt.
Ritka esemény, hogy Daniel Day-Lewis kamera elé áll; felbukkanása a Boogie Nights (kétszeresen is az Akadémia aranyszobrocskájára jelölt) rendezőjének, Paul Thomas Andersonnak új mozijában ezúttal ismét Oscar-eséllyel kecsegtet.
Az alábbiakban közölt A.V. Club interjúban a produkció rendezője egyebek közt arról nyilatkozik, hogy milyen nehézségekkel kell szembenéznie egy direktornak, ha adaptálni szeretne, megosztja az olvasókkal, hogy miért van összefirkálva az összes gyermekkori olvasmánya és a szenvedés öröméről is beszél. A Vérző olaj című filmet február 28-án mutatják be a hazai mozik.
- Mikor botlott bele először a filmje alapjául szolgáló Upton Sinclair-műbe?
- A Covent Gardenen sétálgattam és betértem egy antikváriumba. Sinclair kötetét nem lehetett nem észrevenni. A cím óriási piros betűkkel van szedve, szinte kiszúrja az ember szemét. Korábban egyébként egyetlen könyvet sem olvastam tőle, még A dzsungelt sem, pedig az kötelező olvasmány volt a középiskolában. Ha akkor tudtam volna, hogy mit szalasztok el... Letehetetlen remekmű.
- Hogyan nyúl egy ilyen munkához? A Vérző olaj előtt egyáltalán kísérletezett már azzal, hogy mások írásaiból készítsen filmet? Beavatná az olvasót az adaptálás folyamatába!?
- A Vérző olaj az első olyan rendezésem, amely nagyrészt más művén alapszik. Nagyon régen ugyan nekigyürkőztem Russell Banks Rule Of The Bone című regényének, de az nem igazán sikerült jól, így az Sinclair-írástól kezdem az "időszámítást". Tizenhárom évvel ezelőtt fogalmam sem volt arról, hogyan közelítsek egy irodalmi alapanyaghoz, milyen technikákkal adja meg magát egy könyv egy rendezőnek. Teljesen összezavarodtam, totális káosz uralkodott bennem, amit csak még jobban fokozott, hogy nagyon kedveltem Banks írását. Zavart, hogy nem tudtam hogyan hozzányúlni. Emlékszem, az iskolában azt sulykolták, hogy az ember húzza alá azokat a mondatokat, amelyek különösen megfogják. Gyerekként minden olyan fontosnak tűnt. "Ez biztos lényeges, ez meg még annál is alapvetőbb gondolat" - méricskéltem a mondatokat, majd szépen egymásután aláhúztam mindet. Így hát tele voltak vonalakkal a könyveim. Apám persze kioktatott, hogy "nem úgy van az fiacskám, ne firkáld össze az egész könyvtárat. Csak a központi motívumokat tisztelt meg a tolladdal." Azt hiszem, az volt a baj a Rule Of The Bone adaptációjával, hogy szóról szóra le akartam másolni Banks írását. Ami a Vérző olajat illeti, nem igazán éreztem, hogy egy Sinclair-könyvet ültetek át a forgatókönyv, majd a film nyelvére. Kétségbeesetten kutattam valami után, kiindulási pontként szolgáló írást kerestem. Amikor becsukom a szemem, még mindig látom az íróasztalomat, tele a huszadik század eleji olajipar történetéről szóló cikkekkel, vaskosabbnál vaskosabb kötetekkel és csomó forgatókönyv-kísérlettel, amiket ezek alapján próbáltam meg összehozni. Amit a filmben lát, az hosszas kutatómunka eredménye, rengeteg forrás összeolvasztása. Sinclair műve persze az igazodási pont, az alapmű számomra a tárgyban, mely annyira összefogottan értekezik erről a korszakról, hogy keresve sem találhattam volna kiválóbb munkát. Sinclair ráadásul saját élményeiből merít, beleépíti tapasztalatait az Olajba, egy idő után azonban eltér a tárgytól, messze kalandozik "a központi magtól", így az ötszázhatvan oldalas regénynek csak pár száz oldalát használtuk fel. Ez adta a Vérző olaj gerincét, de a felépítmény az előbb említett forrásmunkáknak legalább ugyanennyit köszönhet. A könyv kiváló együttműködő partner volt, ha élhetek ezzel a kifejezéssel.
- Általában elégedett a végeredménnyel? A forgatás során vannak olyan pillanatok, amikor tudja, hogy ez vagy az nem lesz így jó, vagy pont ellenkezőleg, azt gondolja, hogy ennél nem is lehetett volna jobban leforgatni az adott jelenetet? Be szokott ülni a nézőtérre, hogy megfigyelje a közönség reakcióit?
- Természetesen sokszor tudja az ember, hogy valamit sikerült elkapnia, elképzelései szerint működik az adott jelenet. Éjszaka hazakocsikázol a forgatási helyszínről, forgolódsz az ágyadban, képtelen vagy lehunyni a szemedet, annyira örülsz, hogy minden a tervek szerint halad, magabiztos vagy. Majd néhány nappal később elfog a kétségbeesés, és azért nem tudsz jót aludni. Azt gondolom, hogy ezek az érzések teljesen rendben vannak, az alkotói folyamat részei. Sőt, valójában élveztem ezeket a nehéz pillanatokat, a küzdelmet, hogy megtaláljam a Vérző olaj ritmusát. Aztán, amikor egy kis elővetítést tartasz a családodnak, barátaidnak, ellenőrizheted az eredményt. Amiről korábban határozottan azt állítottad, hogy működni fog, nem jön be másoknak, és fordítva. Biztos voltál abban, hogy itt meg ott még korrigálni kell, nem várt eredményt hoz majd és a legnagyobb meglepetésedre, tágra nyílt szemeket látsz és pozitív visszajelzéseket kapsz. Szembesülni a barátok reakcióival az egyik legfaramucibb dolog, valamelyest mindig veszítesz a magabiztosságodból.
- A forgatás előtt tisztában volt azzal, hogy nem lesz olyan könnyű menet a Vérző olaj, hogy megszenved majd a végeredményért?
- Igazából ennek nem nagyon van jelentősége. Mint az előbbiekben említettem, kifejezetten kellemes kilépni a pihentető hétköznapokból. Határozottan emlékszem arra az érzésre, amikor azt mondogatom magamban, hogy "át kell teljesen adom magam a filmnek, együtt kell vele lélegeznem, mert annyira gyorsan elröppen, észre sem veszem és betettük a végleges kópiát a dobozba." És tényleg így volt. Elröpült az idő. Hogy teljesen őszinte legyek, azt kívánom, bárcsak még az elején tartanánk. Rendkívül nehéz elengedni a mozit.
- Daniel Day-Lewis egy olajbányászt játszik, aki olyan, lepusztult városkába érkezik, amely egyedülálló olajkinccsel büszkélkedhet - kevéssel a felszíne alatt. Míg Plainview meggazdagszik a bevételből, a város szenved. Végzetesen megrontja a pénz, embergyűlölővé, pesszimistává válik és megromlik a kapcsolata a fiával is. A New Yorker kritikájában az írja, hogy ön hasonló jellemvonásokkal bír, mint filmje főhőse. Mennyire igaz ez?
- Teljes mértékben. Hisz mindannyiunkban benne lappanganak ezek, vagy nem így van? Badarság lenne azt állítani, hogy makulátlanok vagyunk, hogy nincsenek kegyetlen gondolataink. Csak valahogy úgy alakult, hogy szocializálódtunk, ami nem engedi meg, hogy mindent megcsináljunk, ami átvillan az agyunkon. Ahogy egyre idősebb leszek, a bennem élő személyiségek száma egyre csökken.
- Plainview karakterét Daniel Day-Lewisnek írta. Találkozott vele valaha a Vérző olaj előtt?
- Nem, a forgatásig nem ismertük egymást személyesen.
- Akkor ez azt is jelenti, hogy úgy küldte el neki a félig kész szkriptet, hogy benne volt a pakliban a visszautasítás?
- Többé-kevésbé igen, de azért nem szerettem volna teljesen vakvágányra futni. Volt egy közös barátunk, aki biztosított arról, hogy Daniel nem fog nemet mondani, ugyanis nagyon tetszett neki a Kótyagos szerelem. Ez magabiztossá tett. Ha nem tudtam volna ezt, fogalmam sincs, hogyan állok elé. Azaz a kérdésre a válasz, igen, benne volt a pakliban, hogy Daniel nem vállalja el.
- Korábban azt nyilatkozta, hogy sok időt töltöttek együtt. Mesélne erről egy kicsit bővebben. Milyen volt a próbafolyamat?
- Valóban, több hónapig együtt jártuk New York utcáit. Arra emlékszem, hogy sokszor beültünk reggelizni, mászkáltunk erre-arra, tudja, mint a kutyák, körbeszaglászgattuk, kóstolgattuk egymást. Keveset beszéltünk a filmről. Elhatároztuk, hogy közösen készítjük a következő produkciónkat és kész. Pontosabban, Daniel kiválasztott engem a rendező szerepre. (Anderson itt nevet.) Aztán elváltak útjaink, én meg sem álltam Kaliforniáig, ő visszarepült Írországba. Ez egy nagyon kellemes periódus volt, mind a ketten végeztük a saját dolgunkat. Írtam a forgatókönyvet, Daniel is elütötte az időt. Ahogy visszaemlékszem, nem kellett semmit sem túlmagyarázni. Egyszerűen csak jelen voltam, és válaszoltam a kérdéseire.
- Vissza tud emlékezni, hogy mikor hallotta először Danielt azzal a speciális arisztokratikus hanghordozással beszélni, amit kifejezetten a film kedvéért fejlesztett ki?
- Időről-időre diktafonfelvételekkel örvendeztetett meg, amelyekről először valami olyasmit gondoltam, hogy "atyaúristen, ez teljesen eszement". Aztán rájöttem, hogy akkor bomlanak ki igazán a dolgok, amikor senki és semmi nem kontrollál, amikor nincs, ki befolyásoljon, amikor magad vagy. Izgalmasak, de idegőrlőek voltak ezek a kazetták. Sok időt eltöltöttem felettük; egy idő után rátaláltam arra az útra, amin Daniel végighaladt, és amelynek végeredménye a filmben használt hanghordozás. Jó régi diktafont használhatott, öregember benyomását keltette, ahogy beszélt, de a sercegések, zörejek is erre utaltak.
- Nem aggódott e különös stílus miatt?
- Mint említettem, egy kicsit kiakasztott, de izgatott is egyben. Sokszor átéltem már ehhez hasonló érzést, úgyhogy annyira nem lepődtem meg. Philip Seymour Hoffman is valami speciálissal állt elő a Boogie Nights forgatásakor, de a Vérző olaj zenéjét jegyző Radiohead-gitáros, Jonny Greenwood munkája sem egy egyszerű darab. "Mi van?" - mondtam magamban, amikor elküldte a felvételeket. Kell egy-két nap, amíg ki tudsz lépni a saját magad alkotta sémákból és belelátsz a másik fejébe, vajon mire is gondolhatott, amikor ezt meg azt csinálta.
- Az Upton Sinclair név hallatán és a produkció motívumai miatt sokan valószínűleg azt fogják mondani, hogy filmjének egyértelmű az üzenete és az áthallása. A szkript írása és a forgatás közben sokat gondolt a kapitalizmus mai formájára és az egyházra?
- Megpróbáltuk a lehető legnagyobb mértékben elkerülni, hogy a nézők a mára vonatkoztassák a látottakat. Persze elkerülhetetlen, hogy egy olyan történetben, melynek egyik főszereplője egy embergyűlölő olajmágnás és egy ifjú lelkipásztor, aki prófétának vallja magát, szembeszáll Plainview-val, de hamarosan őt is megrontja a hatalom, asszociációkra adhat okot. "Csak óvatosan" - mondogattuk, hiszen rendkívül csúszós a talaj, könnyen arcra eshetünk.
