A Veszprém-Balaton régióba költözik a Magyar Mozgókép Szemle, együttműködésben az Európa Kulturális Fővárosa 2023 programsorozattal – mondta el Káel Csaba, a magyar mozgókép fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Káel Csaba elmondása szerint a nyár elején „különleges helyszíneken egy fantasztikus hangulatú magyar mozgókép fesztivált” terveznek Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban.

„Legendás televíziós seregszemle volt már korábban Veszprémben, ezt a hagyományt folytatjuk szabadtéri vetítésekkel, közönségtalálkozókkal és izgalmas filmes programokkal” – közölte.

A kormánybiztos felidézte, hogy a pandémia első szakaszában a külföldi filmes produkciók kivonultak az országból, de a hazai forgatások hamar újra tudtak indulni, majd a járványhelyzet enyhülésével és a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően már 2020 nyarán visszajöhetett jó néhány külföldi produkció is.

Közben a kulturális mentőcsomagban sikerült plusz támogatást szerezni arra, hogy összefogjon a színházi és a filmes szakma: mozgóképes produkciók születhetnek meg a színházak infrastruktúrájával, alkotóival és színészeivel. „Izgalmas műfaji kísérletnek tűnik mind a 16 támogatott produkció. Emellett koprodukciós filmeket is beindítottunk: 8 új, nemzetközi összefogással készülő film gyártása vagy előkészítése indulhatott el tavaly. Ezek a filmek munkalehetőséget teremtettek azoknak, akiknek a nagy nemzetközi filmek elmaradása bevételkiesést okozott” – számolt be az eddigi eredményekről a kormánybiztos.

Káel Csaba a magyar gyártásban vagy koprodukcióban tervezett történelmi témájú filmekről kiemelte: nem „poros, idejétmúlt tablókról” van szó, hanem „fontos és kiválóan elmesélhető, magával ragadó történetekről”; ilyen téma lehet például Erzsébet királyné, azaz Sissi élete.

Megújult a filmpályázati rendszer is: két pályáztatási szisztémát kapcsolt össze 2020 elején a Nemzeti Filmintézet (NFI).

Volt egy folyamatos mozifilmes pályáztatás, amihez társult a Magyar Média Mecenatúra rendszere a nem mozifilmes műfajokkal, televíziós és streaming bemutatóra készülő tartalmakkal. Idén már folyamatos pályázási lehetőséget szeretnének biztosítani a nem mozis mozgóképek alkotóinak is.

Káel Csaba hangsúlyozta: a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) átalakítása szintén a filmes ágazat fejlesztésének része, a filmipar fejlesztésébe kell integrálni az egyetemen folyó oktatást. Az NFI komoly programmal támogatja úgy a felsőfokú oktatást, mint a szakemberképzést, „ezeknek együtt kell működnie. Az SZFE a láncolat fontos eleme, alapvető, hogy az ágazat érdekeit képviselje” – fogalmazott.

A szakember szerint a sikeres jövő szempontjából kulcskérdés a forgalmazás, ezért a mozikat 300 millió forintos gyorssegéllyel támogatták. Az NFI nemrég hirdetett meg egy új pályázatot is a nehéz helyzetbe került üzemeltetői szektornak, így jelentős keretösszeggel tudják támogatni a mozik és különböző vetítőhelyek működését.

Nyitókép: a tavaly Veszprémben és Balatonfüreden debütált filmes esemény, a Veszprém-Balaton Filmpiknik nyitónapja 2020. szeptember 3-án. Fotó: MTI / Vasvári Tamás