dsc_8522__copy__600x404.png
Fischer Iván

?Sokat dolgoztunk azon, hogy összeállítsunk egy szép évadot a budapesti és a vidéki közönségnek. Nagyon sokrétű, rengeteg projektből álló sorozat született? ? mondta Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar alapítója és zeneigazgatója. A Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) a 2016/2017-es évadot is a Müpával közös szervezésű Bridging Europe ? Európai Hidak fesztivállal indítja szeptemberben. A BFZ alapítója elárulta, hogy ebben az évadban három fiatal karmester fog debütálni a közönség előtt a FIÚK (Fischer Iván Új Karmestereket mutat be) elnevezésű koncertfüzér keretében. A három ifjú karmester Dubóczky Gergely és az ausztrál Vladimir Fanshil, akik évek óta dolgoznak Fischer Iván mellett asszisztenskarmesterként, illetve a francia Victor Aviat, akit elsősorban oboaművészként ismerhet a koncertre járók.

 


dsc_8560__copy__600x399.png
Hoppál Péter

Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár beszédében megjegyezte: ha a magyar kultúrát megpróbálnánk egy képzeletbeli programban pozícionálni, amelybe egy-két egységből álló csokrot kellene összeállítani, akkor abban biztos benne lenne a Budapesti Fesztiválzenekar mint a magyar kultúra egyik reprezentánsa. ?A minőségi kultúrát, a magas művészetet olyanokkal is meg kell ismertetni, akiknek erre nem nagyon van módjuk. A fesztiválzenekar ezt teszi, ami ? a kormány céljaival egybehangzóan ? hozzájárul az életminőség javításának eléréséhez? ? emelte ki az államtitkár. Hoppál Péter a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy míg 2010-ben 320 millió forinttal támogatta az állam a zenekart, idén csaknem megnégyszerezték ezt az összeget: összesen egymilliárd 150 millió forintot biztosítanak a BFZ számára.

 


dsc_8581__copy__600x399.png
Stefan Englert

Stefan Englert, a BFZ ügyvezető igazgatója két projektet emelt ki: februárban visszatér a 73 éves Beethoven-specialista, Richard Goode, a Bartók-emlékévhez kapcsolódva pedig műsorra tűzik A csodálatos mandarint Gergye Krisztián tánckoreográfiájával, valamint A fából faragott királyfit, melyet számos országba elvisznek majd. Jönnek vendégkarmesterek is: az orosz programmal visszatérő Dmitrij Kitajenko, az észt zene nagykövete, Paavo Järvi, valamint a zenei élet egyik nagy üstököse, a tavaly meggyőző francia műsorral debütáló fiatal karmestertehetség, Robin Ticciati, aki két évvel ezelőtt már járt Budapesten.

A fesztiválzenekar barokk együttese többször is fellép az évad során: a japán-bajor származású hegedűművész, Midori Seiler, a régi zene valódi kiválósága kétszer látogat el Magyarországra egy olasz és egy német műsorral, Hervé Niquet pedig egy francia barokk programot játszik a muzsikusokkal művészeti vezetőként és koncertmesterként.

Folytatódnak a kortárs zenei programok is: francia műveket hallhat majd a közönség Ilan Volkov vezényletével, aki misszióként tekint a feledésbe merülő zeneszerzők műveinek újjáélesztésére. Emellett idén is megtartják a Müpával közösen szervezett maratont, melynek főhőse Johannes Brahms lesz.


dsc_8704__copy__600x399.png
A három debütáló karmester

Erdődy Orsolya, a BFZ igazgatóhelyettese kiemelte: Budapesten évtizedek óta kiterjedt ifjúsági programja van a fesztiválzenekarnak ? tavaly több mint tízezer gyermek jött el a koncertjeikre. Folytatni fogják az autizmusbarát Kakaó-koncerteket, illetve a Midnight Music is várja majd a közönséget. Célként tűzték ki azonban, hogy behálózzák az egész országot, így minél több helyre eljuttatva a klasszikus zenét. Először 2014-ben rendezték meg a közösségi heteket, amikor is 60 napon 60 koncertet hallgathattak meg ingyenesen az érdeklődők országszerte. Ezek között voltak templomi koncertek, ahol Bach-zenéjét mutatták be, felléptek elhagyatott zsinagógákban, idősotthonokban és gyermekeket segítő intézményekben. Szoros kapcsolatot ápolnak az Igazgyöngy Alapítvánnyal, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fenntarthatósági kutatócsoportjával, az EcoLabbal és a Baranya megyei Cserdi településsel. Idén a zenekar ellátogat e ?misszió? keretében többek között Egerbe, Kecskemétre, Komlóra, Orosházára, az új SOS Gyermekfaluba, Sellyére, Pannonhalmára, Hódmezővásárhelyre, Toldba és Bódvaszilasra is.

Ismét lesz TérTánc-koncert, melynek célja, hogy fejlesszék a fiatalok szociális kompetenciáit ? ebben hátrányos helyzetű gyerekekkel dolgoznak együtt. Az idei koncert június 3-án lesz, melyre a gyerekek már január óta próbálnak. Az eseményen 500 hátrányos helyzetű fiatal lép fel ? ők kilenc megyéből és 15 városból érkeznek.


dsc_8663__copy__600x464.png
Bogdán László és Fischer Iván

A sajtótájékoztató zárásaként Fischer Iván két hegedűt adott át Cserdi polgármesterének, Bogdán Lászlónak, megkérve őt, hogy olyan fiatalokhoz juttassa el a hangszereket, akik megbecsülik azokat. A két hegedűt a BFZ németországi baráti köre adományozta a zenekarnak. A polgármester is készült egy meglepetéssel: átadott a zeneigazgatónak egy, a BFZ emblémájával díszített téglát, hozzáfűzve: legyen ez egy közös ház alapköve.

 

Újságírói kérdésre válaszolva Fischer Iván elmondta: abban bíznak, hogy március végéig sikerül megállapodni a Fővárosi Önkormányzattal a BFZ idei támogatásáról. A zeneigazgató ezzel arra utalt, hogy Budapest február 17-én elfogadott költségvetésében nem szerepelt zenekar finanszírozása.

A bérletárusítás március 18-án (pénteken) indul.

Szíjjártó Anita

Fotó: Csákvári Zsigmond