051_XxjpbeE007480_20241125_PEPFN0A001.jpg

A kínai hatóságok szerint a pandavédelmi programok működnek

A pandavédelmi programoknak köszönhetően világszerte már 757 óriáspanda él fogságban – számolt be róla Kuan Cseou, az erdőkkel és legelőkkel foglalkozó kínai hatóság vezetője kedden egy Csengtuban megrendezett nemzetközi konferencián.

Kínában 67 természetvédelmi területet és egy nemzeti parkot hoztak létre összesen mintegy 2,58 millió hektárnyi területen a vadon élő óriáspanda-populáció számára. Ezek a területek a vadon élő mintegy 1900 példány élőhelyének 85 százalékát kötik össze.

Kuan a kedden kezdődött Global Panda Partners 2024 konferencián emlékeztetett rá, hogy Kína 20 ország 26 intézményével működik együtt a faj megőrzését célzó kutatások terén, és ennek eredményeként 71 pandabocs született. Kína az óriáspanda nemzeti park fejlesztését és világszínvonalú óriáspanda-kutatási együttműködési platform kiépítését tervezi a jövőben, továbbá az óriáspandákkal kapcsolatos széles körű együttműködést és csereprogramokat is folytatni kívánja – mondta Kuan.

Ez is érdekelheti

Tízezrek kíváncsiak a berlini állatkertben született pandaikrekre

Az állatkert szóvivője vasárnap elmondta, hogy a látogatók száma az egekbe szökött, és hosszú sorok alakultak ki a Pandakert előtt, mióta október 16-án első alkalommal lehetővé tették az augusztusban született bocsok megtekintését.

Pandaikrek születtek a berlini állatkertben

A Meng Meng nevű pandamama augusztus 22-én 13.03-kor és 14.19-kor jozta világra két kicsinyét.

Óriáspanda-ikrek születtek Dél-Koreában

Jongin (Yongin) állatkertjében óriáspanda-ikrek születtek. A pandamama és a bocsok is jól vannak.