Világvégi univerzum – A Madách Imre Emlékmúzeum Alsósztregován

„Lakunk egy dombon vagyon, körülvéve egy ángol ízlésű, majdnem igenis nagy körű kerttől, mely hegyen s völgy ölén fekvén, erdőt, rétet, szőlőt, aklot és tavat is foglal magában, de egy része most igen elhagyott. E vad, csendes magány tehát, mely másnak nem tudom, de nékem kimondhatatlan bájt foglal magában, hazám, kedves lakóhelyem.” Így festette le Madách Imre szülőhelyét, Alsósztregovát 1838-ban egyetemi iskolatársának, barátjának, Lónyay Menyhértnek. Akkortájt nagyjából ötszázan lakták, túlnyomó többségében szlovákok. Fényes Elek 1851-es országismertetője 60 házban 414 evangélikus, 76 katolikus, 4 református és 3 zsidó lakót jegyzett fel, egy-egy evangélikus és katolikus templommal, valamint „a Madách nemzetség ősi laká”-val. A 2021-es arányok: 1013 lakosából 977 szlovák, 10 cseh, 3 magyar, 2 cigány, 1 ukrán, 20 ismeretlen nemzetiségű. A templomok ma is állnak – a katolikus a falu szélén, az evangélikus a közepén, a Madách-kastély mellett –, de a gazdasági statisztikákban a határbeli „vasérczkő”, a két malom és az 1430-ig visszamenően datálva létező családi rezidencia „nagy kertje, gyümölcsöse és üvegháza” helyett a termálfürdő és az arra épült wellnesshotel jóval nagyobb súllyal szerepel.

A Madách Imre Emlékmúzeum

Ahogy Szászi Zoltán költő, Madách Imre egyik avatott ismerője fogalmazott a bicentenárium kapcsán Alsósztregován rendezett konferencián, az, amit száz évvel ezelőtt találtunk volna itt, „még az irodalmi emlékházat se ütögette meg”. Többször átalakult a tárlat, egyre bővült és formálódott strukturálisan, az épp tíz éve felújított kastélyban látható aktuális kiállítás – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma filiáléjaként – méltó emlékhely, Madách-tisztelőknek igazi zarándokhely.

Először az épület hátsó frontját látjuk, ha megkerüljük, elénk tárul a dimbes-dombos nógrádi táj, az angolkert, és innen látszik teljes szépségében a visszafogottan elegáns rokokó-klasszicista homlokzat, amelynek sárgája és fehérje szerencsés időjárási viszonyok közt, ragyogó napsütésben, kék ég alatt érvényesül igazán.

Az épület melletti pergola egészen friss, virágok, gyógynövények díszítik. A természeti környezetben való elmerülés és a ’70-es években ideépített iskola épületén való elcsodálkozás után egy kis játékkal frissíthetjük fel ismereteinket Madách Imréről, hogy ráhangolódjuk az előttünk álló múzeumi tripre. A hátsó bejáraton lépünk be, az ajtó mellett látható a kőtábla, amelynek latin nyelvű felirata arról tanúskodik, a Madách nemzetség 1430 óta honos itt.

Öt terem a miliőt, a közvetlen környezetet és a korhangulatot idézi meg, amelyben a Tragédia megszületett.

Az első termet, a kastély többi részétől elkülönülő, Madách Imre hazaköltözésekor lóistállóból lakrésszé alakított „oroszlánbarlang”-ot ifj. Balogh Károly emlékei, Kimnach Károly és Szerémy Alajos korabeli rajzai alapján rekonstruálták. Boltív választja el a dolgozórészt a kikapcsolódást szolgáló biliárdasztaltól, egy apró szegletben pedig a hálófülke kapott helyet. Ide érkeztek a barátok, a csodabogarak a környékről, a régi ismerősök és a falu népe. A szobában pipatórium, vívókardok, könyvek, földgömb, a falakon a tékozló fiú története – otthonos a hangulat, annak ellenére sem komor, hogy ide alig süt be a nap. Itt készült a Tragédia, a Mózes, a Csák végnapjai, Arany János is itt látogatta meg.

A levéltár bemutatja az egyik legrégebbi magyar nemesi család, a 12. századig visszavezethető, birtokaikkal 1238-tól Nagykürtös és Zólyom környékén nyilvántartott, a Madáchok történetét, amelyben Imrén kívül több felmenő is foglalkozott irodalommal. A könyvtár alapjait mintegy ezer kötettel vetette meg Madách Sándor, a nagyapa, majd gyarapította az apa, id. Madách Imre, és még tovább a fiú. A polcokon levő mintegy másfélezer szépirodalmi, történeti, filozófiai és természettudományos mű hatása egyértelműen kimutatható a Tragédián.

A következő szoba a kártyaasztallal, a korabeli lapokkal jelzi, ez volt a férfiszalon. Ide érkeztek azok a vendégek, akikkel a közügyekről, a megyei és az országos politikáról folyt a disputa. Innen egy kisebb, intimebb a térbe, a női szobába lépünk át, és egy markáns berendezési tárgyak, imazsámoly, Biblia, feszület, karosszék, illetve a szépészkedés eszközei sűrítik a Madách Imre életében fontos szerepet játszó nők, édesanyja, Majthényi Anna, valamint felesége, Fráter Erzsébet jellemét.

A falakat valaha színes selyemtapéták borították, családi képek, Majthényi Anna saját festményei és angol metszetek díszítették. Ezeket ma nem láthatjuk, ahogy a berendezés sem teljes. Az ok gyakorlati: kevés dolog maradt meg belőlük. A kiállítás rendezői ezért sem a korhű helyreállítást célozták meg, hanem azt, hogy az atmoszférát megteremtsék jól megválasztott printekkel, idézetekkel, bútordarabokkal, dísztárgyakkal. Törekvésük sikerrel járt.

A palotaterem galériaként is funkcionál, itt Madách Imréről és Madách Imre által festett portré egyaránt látható. Ez a kastély központi terme, és ahogy egykor, úgy ma is rendezvényteremként használják. Ez a helyiség zárja le az első tematikus egységet, és vezet át a másodikba, amelynek öt egymásba nyíló terme a mű gondolatiságára fókuszál.

Szárnyas oltár, időkerék, egy keresztbe helyezett kard, Kepler kozmoszának sajátos megjelenítése, egy guillotine, egy korabeli metszetből kinagyított vásári jelenet, az urnatemetőkhöz hasonlóan kiállított, értelmüket, létüket vesztett tárgyak, a Föld fotója a világűrből, egy iglu és az Úr szavainak fényessége – az installációk sűrítenek, a falakat, mennyezetet, függönyt beborító kéziratos szövegek akarva-akaratlanul asszociációkra indítanak.

A folyosón Zichy Mihály, Kass János illusztrációi, valamint Nagy Zoltán Pozsonyban élő grafikus Hódolat Madách előtt című grafikasorozata láthatók, míg az éritőképernyők segítségével a látogató érdeklődve lubickolhat az adatok tengerében. Részletesen megismerheti az életutat és a teljes szerzői oeuvre-t, böngészheti majd’ negyven nyelven közel kétszáz megjelent Tragédia-kiadás borítóját, belső oldalait és illusztrációit, fotók, felvételrészletek, díszlet- és jelmeztervek segítségével pedig színháztörténeti utazásra indulhat, amelyben kiemelt fókuszt kap a szlovákiai recepció.

Egy képernyő a múzeum és Madách-kultusz történetét dolgozza fel. A tiszteletadás azonban itt nem zárulhat le.

A Madách család mauzóleuma

A kastély angolparkjában álló iskola megtöri a tájépítészeti kompozíciót, de amint a kerítés eltűnik, az ősfák között megpillanthatjuk a Madách-pantheon nemrég telepített első csemetéit. Az út és a park végén a Madách család síremléke áll, rajta az ég felé törő Ádám közadakozásból finanszírozott bronzszobra.

„Sírom kint álljon szabadban, / Honnan messzi, messzi látni, / Nap sugára, éj viharja – Járjon azt meglátogatni” – írta Madách Imre Sírom című versében, ennek ellenére földi maradványait 1864-ben a községi temetőben lévő, kis kápolnaszerű építményben, a régi családi sírboltban helyezték el. Már 1909-ben kezdeményezték a vármegyében a – ha nem is vershű, de méltó – síremléket, ám az ötlet hamar lekerült a napirendről. A centenáriumi évben került ismét elő, igaz, akkor sem történt előrelépés.

1932 júliusában látogatott el Sztregovára Horánszky Lajos, a Kisfaludy Társaság tagja, és megegyezett Madách Imre unokájával, a Lolaként emlegetett Madách Flórával, hogy hivatalosan az ő nevében történik majd az új sírhely kialakítása. Horánszky a Kisfaludy Társaság és a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával, a kor jeles közszereplőinek bevonásával elérte, hogy 1934. július 2-án a kastélyparkban épített új sírboltba áthelyezzék Madách Imre és családtagjai földi maradványait. Az újratemetésen számos magyarországi és szlovákiai magyar közéleti személyiség megjelent. Ezt követően felkérték Rigele Alajos pozsonyi szobrászt egy szobor és egy dombormű elkészítésére, ám hamar kiderült, hogy „elégtelen műszaki és pénzügyi ellenőrzés következményeképpen” az új sírbolt két év alatt annyira tönkrement, hogy át kell építeni. 1936. október 1-én Rigele értesítette Horánszky Lajost, hogy a szoboralakot gipszbe öntötték, indulhat a bronzba öntés, Sztregován befejezték a kriptát, már a szobor talapzatának burkolásánál tartanak.

1936. november 12-én kerültek végleges helyükre Madách Imre, fia, Aladár, édesanyja, Majthényi Anna, Madách Aladárné, Fekete Mária és az ősök egy koporsóba helyezett földi maradványai, valamivel több, mint egy hónappal később, december 19-én pedig felállították a 3,6 méter magas bronzszobrot, amely a Tragédia soraira utal („Nem tántorítsz el, lelkem felfelé tör.”) A talapzaton egy Madách profilját ábrázoló dombormű található, szintén Rigele Alajos alkotása.

Alsósztregova autóval könnyen elérhető, Budapestről balassagyarmati határátlépéssel alig valamivel több, mint két óra az út. A sztregovai kirándulást érdemes összekötni Magyarország egyetlen Madách-emlékhelye, a csesztvei Madách Imre Emlékház meglátogatásával.

Nyitóképen az alsósztregovai Madách-kastély. Fotó: Wikimedia / Ladislav Luppa