Az Operaházban megrendezett sajtóeseményen beszédet mondott Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter, a Virtuózok nemzetközi fővédnöke, Peller Mariann, a Virtuózok alapítója és producere, valamint a döntő nemzetközi zsűrijének kiemelkedő tagjai is, köztük José Carreras tenor és fia, Albert Carreras, Hauser csellóművész, Veronica Bocelli producer, Keller András hegedűművész, karmester, a Concerto Budapest főzeneigazgatója, Mikko Kodisoja, a FireFrame Studios alapító-vezérigazgatója, Yelena Dudochkin szoprán és Dimash Qudaibergen énekes, zeneszerző.
„A zene összeköt, hidat képez nemzetünkben és a nemzetek között” – hangsúlyozta Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter, aki kiemelte: „büszkén mondjuk, hogy Kodály, Bartók, Liszt nemzete vagyunk, s ennek kristályosodási pontja a Virtuózok.” Hozzátette: „a tehetségkutató 10. évadát ünnepeljük, s ennek olyan különlegességei is lesznek, mint a zsűritagok, valamint a fellépő tehetségek, akik a magyar nemzet mellett külhonból, a Nyugat-Balkánról és idén Ausztriából is csatlakoznak.”
„Idén még erőteljesebben állítjuk a klasszikus zenét a középpontba” – mondta a miniszter, hozzáfűzve: „minden részt vevő ország nyertes, de a legnagyobb nyertesek a klasszikus zene rajongói.”
Peller Mariann kiemelte, hogy a zenetanároknak köszönhetően csak válogatniuk kell a tehetségek között. Megjegyezte: olyan műsort álmodtak meg, hogy a fiatalabb generációkat is meg tudják szólítani. „A Virtuózok mára sokkal többé vált, mint egy televíziós műsor, hiszen a tehetséggondozás ugyanolyan meghatározó része, mint maguk az adások. Egy évtizede gazdagítja a hazai zenei életet a magyar kulturális innováció szellemében a klasszikus zene területén új interpretációkkal, fiatal tehetségekkel és a hagyományok friss megközelítésével.” „Külön öröm számomra, hogy a döntőben a fiatalokat egy olyan élvonalbeli szimfonikus zenekar kíséri, mint a Concerto Budapest, melynek főzeneigazgatója zsűritagként nemcsak a döntőben, hanem a középdöntők során is végig figyelemmel kísérte és támogatta a versenyzőket.” Hozzátette: a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával megvalósuló program nemcsak a fiatal tehetségek felkarolását tűzte ki célul, hanem különleges lehetőséget biztosít arra is, hogy a sztárok és az újonnan felfedezett művészek közösen lépjenek színpadra olyan rangos helyszíneken, mint a New York-i Carnegie Hall vagy a londoni O2 Aréna.
Keller András kifejtette: „A Virtuózok többféle kulturális és nemzetpolitikai missziót tölt be: egyszerre közvetíti közérthetően a magas kultúrát a széles közönség felé, technokrata világunkban őszinte, tiszta érzelmeket közvetít magyar, határon túli, és nemzetközi tehetségek által, egyben a fiatal tehetségek kortársaik millióinak mutat példát olyan szellemi és lelki értékekből, melyektől jobb lehet a világ.” Hozzátette: „Mi, magyarok teljes nemzetként vehetünk részt határon túli testvéreinkkel ebben a felemelő programban. Úgy érzem, a Virtuózok 10. jubileumi évada után eljött az ideje, hogy ez a nagyszerű magyar innováció elindítsa saját magyar, határon túli és nemzetközi oktatási hálózatát a nagy zenei tehetségek fejlesztése és a klasszikus zene jövője érdekében.”
A középdöntők és a döntő során a jelen lévő zsűritagok mellett olyan nemzetközileg elismert művészek kísérik még figyelemmel az előadásokat zsűritagként, mint Plácido Domingo és fia, Plácido Domingo Jr., Káel Csaba, Bogányi Gergely, Várdai István, ifj. Kohán István, valamint Yinuo Wang.
A műsorvezetők Ida Nowakowska és Pietro Polidori lesznek, akik együtt garantálják az esemény eleganciáját és dinamizmusát. A döntőben a versenyzőket a Concerto Budapest kíséri Ács János vezényletével. A műsort április 25-től péntekenként sugározza a Duna csatorna.
Az idei évben is öt nemzet – Magyarország, Ausztria, Montenegró, Szerbia és Szlovénia – tehetségei mérhetik össze tudásukat a fődíjért és az abszolút győztes címéért.
Az évad különös hangsúlyt helyez a határon túli magyar tehetségek támogatására. A Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával külön válogatókat szerveztek a határon túli területeken, hogy a fiatal muzsikusok számára közelebb hozzák a lehetőséget. A legjobban teljesítők különdíjakban részesültek, a továbbjutók pedig esélyt kaptak a nemzetközi versenyben való szereplésre.