A The Hollywood Reporterben ismertetett 24. „celluloidplafon-tanulmány” szerint a 2020-as kiugróan jó eredmények nem folytatódtak Amerikában. A nők televíziós és filmes munkáit és képviseletét nyomon követő San Diegó-i Egyetem központjának elemzése azt mutatta, hogy míg 2020-ban a száz legnagyobb bevételű film rendezői között 16 százalékban voltak nők, tavaly már csak 12 százalék volt az arányuk. Viszont amikor a merítést a 250 legnagyobb bevételű filmre terjesztették ki, a női rendezők képviselete 17 százalékra kúszott fel, ami ugyanakkor még mindig elmaradt a 2020-as 18 százaléktól.

Martha Lauzen, a központ alapítója és ügyvezető igazgatója a közleményében arra figyelmeztetett, hogy a látszat néha csal: miközben Chloé Zhao tavaly Oscar-díjat nyert A nomádok földje rendezéséért, Jane Campion pedig az idei Oscar-mezőny egyik nagy esélyese A kutya karmai között című filmjéért, a női filmrendezők aránya 2021-ben valójában csökkent. A kulisszák mögött betöltött kulcsfontosságú foglalkozásokban a nők a 100 legnagyobb bevételű filmnél a munkakörök 21 százalékát töltötték be, a 250 legnagyobb bevételű filmnél pedig 25 százalékát, ami a 2020-as 23 százalékhoz képest enyhe növekedést jelent. Utóbbi javulás a női producerek 30 százalékról 32 százalékra és az executive producerek 21 százalékról 26 százalékra történt emelkedésének köszönhető. A forgatókönyvírók (17 százalék), a vágók (22 százalék) és az operatőrök (hat százalék) aránya azonban változatlan maradt.

A 2021-es filmek 61 százaléka legfeljebb négy nőt alkalmazott ezekben a pozíciókban, míg a filmek 72 százalékában legalább tíz férfi dolgozott ezekben a munkakörökben. Mivel a feladatok egy részét koedukált csapatok látták el, a 2021-es év 250 nagyobb bevételű filmjénél a nők kulcspozícióban betöltött szerepe úgy is értékelhető, hogy 82 százalékukban nem volt női rendező, 72 százalékban nem volt női forgatókönyvíró, 94 százalékban nem volt női operatőr és 73 százalékban nem volt női vágó.

Jövőre minden nagy stúdiónak lesz legalább két olyan filmje, amelyet női rendező forgatott − mutatott rá Lauzen, kiemelve, hogy ez lesz az első ilyen év, mióta a tanulmányt készítik.

Nyitókép: jelenet A nomádok földje című filmből. Fotó forrása: Forum Hungary