659d301820b3f0a474ebf85b.jpg

Willem Dafoe lett a Velencei Biennálé színházi szekciójának művészeti vezetője

Az olasz feleségével Róma közelében élő 68 éves színész elmondta, hogy a kinevezés meglepte, de nagyon örült neki.

„Rájöttem, hogy filmszínészként ismernek ugyan, de valójában a színházban születtem, a színház készített fel és indított útnak. Színpadi lény vagyok. Színész vagyok. A színház tanított a művészetre és az életre” – fogalmazott közleményében.

Dafoe 1977-ben New Yorkban társalapítója volt a The Wooster Group színtársulatnak, amellyel mintegy húsz éven át lépett fel. Később filmszínészi pályafutásának több produkcióját kísérte el a Velencei Filmfesztiválra, tavaly a filmmustra versenyprogramjában szereplő Szegény párák című filmmel érkezett, amelyért a rendező, Jórgosz Lánthimosz a legjobb filmnek járó Arany Oroszlán díjat kapta. Idén nyáron is ott lesz a Lidón a filmfesztivál nyitó filmjének választott Beetlejuice, Beetlejuice rendezőjével, Tim Burtonnel és a szereplőgárdával.

Willem Dafoe 2016-ban Karlovy Varyban kapott életműdíjat, 2018-ban a Berlini Filmfesztiválon Arany Medve életműdíjat vehetett át, a Velencei Filmfesztiválon pedig megkapta a legjobb színésznek járó díjat a Van Gogh az örökkévalóság kapujában című filmben nyújtott alakításáért. 

Ez is érdekelheti

Bájos szörnyetegek

A görög származású, Londonban élő rendező, Jórgosz Lánthimosz új filmje, a Szegény párák kifordított Frankenstein-történet, amelynek középpontjában a női útkeresés, öntudatra ébredés áll. A magyarországi díszletek között forgott és a Velencei Filmfesztivál Arany Oroszlán díját elnyert, szédítő látványvilágú, fekete humorral és jó adag erotikával fűszerezett filmet 11 Oscar-díjra jelölték. A jelöltek között van a budapesti születésű Mihalek Zsuzsa berendező is.

Bill Skarsgård és Willem Dafoe az új Nosferatu-filmben borzolja a kedélyeket

Robert Eggers író-rendező a gótikus vámpírtörténetben az 1922-es legendás némafilm alapján idézi meg Drakula gróf alakját.

Csillagot kapott Willem Dafoe a hollywoodi Hírességek sétányán

A 68 éves amerikai színész rajongói által övezve hétfőn avatta fel a csillagot a híres Los Angeles-i sétányon. Dafoe még le is hajolt a földre és csókot hintett csillagának.