A joruba törzsbeli Soyinka a Nigéria nyugati részén fekvő Abeokutában született. Az Ibadani Egyetemen, majd az angliai Leeds egyetemén folytatott felsőfokú tanulmányokat, 1957-ben angol nyelv- és irodalomtanári diplomát szerzett. Részt vett az egyetemi drámafesztiválokon, 1958–59-ben a Royal Court Theatre dramaturgja volt. 1960-ban Rockefeller-ösztöndíjat kapott, és visszatért Nigériába, különböző egyetemeken angolt és irodalomelméletet tanított. Több színházi csoportot alapított, amelyek közül az Orisun Theatre Company Soyinka saját darabjait is játszotta – a szerző színészként szintén fellépett.
Hamar ráébredt hazája társadalmi ellentmondásaira, ami esszéin kívül legjelentősebbnek tekintett darabjában, a Kongi szüretében nyilvánul meg legélesebben. A véres nigériai polgárháborúban békítő-közvetítő szerepet vállalt, ezért 1967–69 között politikai fogolyként börtönben ült. Szabadulása után az Ibadani Egyetemre került, majd ösztöndíjjal ismét Angliába ment. Afrikai szellemben dolgozta fel Euripidész Bakkhánsnők című drámáját, megírta a Jero metamorfózisa, valamint A halál és a király című darabjait.
Hazájába visszatérve az ibadani, majd az ifei egyetem tanára lett, Transition címmel pedig folyóiratot indított. 1976-ban megjelent Mítosz, irodalom és az afrikai világ című esszékötetében az európai kultúrához túlságosan kötődő, akkor divatos eszmeáramlat, az úgynevezett négritude gyengéit és hiányosságait boncolgatta, és határozottan fellépett kulturális egyeduralmi törekvései ellen. Művészeti és politikai hitvallását a legteljesebb igénnyel az Aké. A gyermekkor évei című önéletírásában fogalmazta meg, amelyből nem hiányzik írásművészetének egyetlen jellemzője sem: a líraiság, a harsány humor, a törzsi misztikum, az éles szemű társadalomrajz és a politikai jelenségek átgondolt bírálata. 1985-ben a Nemzetközi Színházi Intézet elnöke lett, majd 1986-ban elnyerte az irodalmi Nobel-díjat.
Politikai aktivitása sem csökkent, írásaiban éles hangon bírálta a fennálló rendszer visszásságait, a virágzó korrupciót, 1993-ban utcai tüntetéseket is vezetett a katonai kormányzat elleni tiltakozásul. Válaszként utazási tilalommal sújtották, de 1994-ben a hatóságok éberségét kijátszva titokban Franciaországba, majd Londonba utazott – később az Egyesült Államokban élt.
Többször is felhívta a világ közvéleményét, hogy közösítse ki Sani Abacha tábornok katonai rezsimjét. 1997-ben a lagosi bíróság hazaárulás vádjával távollétében eljárást indított ellene, a katonai rezsim kiadatását követelte, sikertelenül. Végül Abacha halála után, 1998 októberében tért haza, és az ifei egyetemen dolgozott. Akkor azt mondta, jobban szeretne csak író lenni, de aktivistatevékenységét azóta sem hagyta abba. 2011-ben a szíriai polgárháború kitörése után hat másik neves értelmiségi és író, köztük Salman Rushdie, Umberto Eco és Ámosz Oz társaságában az ENSZ Biztonsági Tanácsának küldött levélben szorgalmazta a damaszkuszi rezsimet elítélő határozat elfogadását. 2016-ban, Donald Trump amerikai elnökké választása után eldobta az Egyesült Államokban való állandó tartózkodásra feljogosító engedélyét, mondván: „borzalommal tölt el az a gondolat, hogy mi történik majd Trump elnöksége alatt”.
2017-ben munkásságáért elnyerte az Európai Színházi Díjat, amellyel az emberek közötti megértést és tudáscserét, valamint az idegen kultúrák közötti kapcsolatokat elősegítő színházi teljesítmények létrehozását jutalmazzák. 2022-ben mutatták be a torontói filmfesztiválon A király lovasa című történelmi filmet, amely az 1975-ben íródott A halál és a király lovasa című drámájának filmes adaptációja.
Művei közül néhány magyarul is megjelent: 1978-ban a Drámák Karig Sára válogatásában, 1980-ban A fékevesztettség évada, 1987-ben az Aké. A gyermekkor évei. Legutóbbi műve, a Krónikák a föld legboldogabb népének országából című szatirikus regénye 2023-ban került a magyar olvasók elé.
Soyinka kilencvenedik születésnapja alkalmából idén júliusban Lagosban és Londonban mutatják be a börtönélményeit feldolgozó 1972-es The Man Died című memoárjából készült filmet.
