Székesfehérváron offolták a Woyzecket

Egy kis woyzeckológia

A Woyzeck Georg Büchner 1836 júliusa és októbere között írt, de 1837 januári halála miatt befejezetlenül maradt darabja. A történet kiindulópontját valós események jelentik: 1821-ben Lipcsében egy Johann Christian Woyzeck nevű borbély több késszúrással megölte barátnőjét. A tett és az, hogy Woyzeck beszámítható-e, sokáig izgatta a korabeli közvéleményt. A szöveget először 1879-ben adták ki, szinte teljesen visszhangtalanul. Az első világháború idején került az érdeklődés középpontjába, azóta látomásossága, töredék mivoltából és a szerző által nem rögzített szerkezetéből (is) következő filmszerűsége és nem utolsósorban témája, a kisemberi kiszolgáltatottság, a hatalmi elnyomás és annak következményei miatt azóta is színházi, sőt filmes alkotók érdeklődésének középpontjában áll.

Magyarországon is időről időre színre viszik, a Színházi adattár szerint az elmúlt hat évtizedben mintegy harminc előadás született belőle – hogy ez sűrű vagy ritka megjelenés a repertoáron, mindenki maga eldöntheti, mindenesetre egy középkorú újságíró kolléga rácsodálkozó megnyilvánulásai arra utaltak, ő először találkozott a művel –, Szász János pedig filmre adaptálta Büchner történetét.

A Woyzeckből Robert Wilson ötletére 2000-ben készített zenés darabot Tom Waits és Kathleen Brennan. Ez volt harmadik közös munkájuk az 1990-es The Black Rider és az 1992-es Alice után. Tom Waits így emlékezett vissza: „Semmit nem tudtam a Woyzeckről. Kathleen valamivel többet tudott nálam, de én nem igazán ismertem sem a sztorit, sem az egészet. Úgy mesélték el nekem a történetet a rántottám fölött, egy bostoni kávézóban, pár éve.” A történet nem véletlenül hatott rá inspirálóan: „A Woyzeckben minden együtt van, ami érdekes: őrület, gyerek, szenvedély, gyilkosság. Vad, szexi, izgalmas, megragadja a fantáziát, arra kényszerít, hogy töprengj azokon az embereken, akik benne szerepelnek, ezáltal reflektálj a saját életedre. Úgyhogy szerintem minden benne van, amit egy történettől várni lehet, és érdekes lesz még ötszáz év múlva is.”

Az ősbemutatót Koppenhágában tartották a Betty Nansen Színházban. A prózai szöveg dánul, a dalok angolul hangzottak el. A magyarországi premier 2011-ben volt a Katona József Színházban, az előadáshoz a székesfehérvári Woyzeck rendezője, Horváth Csaba készítette a koreográfiát.

Új profilú játszóhely születik?

A Woyzecket a Pelikán Fészekben játsszák. Mint az a június 4-i előadást követő közönségtalálkozón kiderült, ez a különleges, bár akusztikai adottságában nem feltétlenül szerencsés játszóhely mégis inspirálóan hatott Horváth Csabára. A rendezőt a mű és a tér egyaránt motiválta: a Woyzeck már régóta foglalkoztatta, a Pelikán Fészket pedig régóta szerette volna kipróbálni. Úgy vélte, mérete okán ez a mellékutcai, a nagyszínháztól rövid sétára található hely ideális lenne off-produkciókra, ez a nem nagyszínpadi zenés előadások nyomdokán járó Woyzeck pedig kijelölhetné a hely profilját.

Robert Wilson ötletét zseniálisnak, az író és a dalszerző-előadó párosítását telitalálatnak nevezte Horváth Csaba. Nézői kérdésre elmondta, kihívást jelentett számára Büchner és Tom Waits sajátos világának „eggyé kovácsolása” és egy sztereotípiák nélküli, koherens zenés színházi nyelv megteremtése. Az volt a célja – húzta alá –, hogy ne sérüljön a két világ, a végeredmény pedig ne egy hatásos zenés előadás legyen, hanem a drámai mű és a határozott zenei világgal rendelkező öntörvényű művész közös nyelven szólaljon meg. Tom Waitset úgy jellemezte, mint a periférián alkotó öntörvényű művészt, merész, tabukat döntögető popikont. A Katona-beli előadás kapcsán felidézte: a rendezővel, Ascher Tamással mindketten folyamatosan tapogatóztak, és úgy vélte, a végeredmény nem lett minden ízében sikeres, de tartalmas munka volt. Úgy fogalmazott, akkor „túlságosan konszolidált” előadás született a Woyzeckből. A székesfehérvári produkciónak is vannak hibái – fogalmazott –, de konszolidáltnak biztosan nem nevezhető.

A nyelv meg a létra

A dalszövegeket csakúgy, mint a Katona József Színházban, Szálinger Balázs magyar szövegével vetítik ki. Ennek kapcsán merült fel a kérdés, hogy miért nem magyarul hangzanak el a dalok. Horváth Csaba elmondta, ennek szerzői jogi akadályai vannak. Megjegyezte, hogy bár ez a nézőnek megnehezítheti a dolgát, de nem biztos, hogy gátolja abban, hogy átadja magát az előadás világának. „Nekem kedvemre való” – jegyezte meg. Az előadásban Marie-t alakító Kiss Diána Magdolna egy praktikus szemponttal támogatta a rendező véleményét. Elmondta, a hangkészlet miatt kényelmesebb angolul énekelni, szöveg és zene kölcsönösen segíti egymást. Az amerikaiak és angolok tudnak mássalhangzón is énekelni – idézte volt tanárát, Selmeczi Györgyöt, és hozzátette, számára így lesznek bensőségesebbek a dalok.

Az előadásnak hagyományos értelemben vett díszlete nincs, néhány létrát használnak az előadók. Ennek okára is kíváncsiak voltak a közönségtalálkozó résztvevői. Horváth Csaba elmondta, el akarta kerülni, hogy artisztikusan rendezzék be a színpadot, nem akart homokot, földet, esőt, vért, hanem a lehető legpuritánabb eszközökkel akart fogalmazni. Az első dalban szerepel a létra motívuma, de nem csupán ezért használják a fémeszközöket, hanem az asszociációs lehetőségei miatt. Elárulta, két ide gyártott kivételtől eltekintve mindegyiket egy barkácsáruházból szerezték be. Igazán low budget produkció – jegyezte meg. Ezúttal is állandó alkotótársa, Benedek Mari jegyzi a jelmezeket, amelyek egyszerre idézik a militáns világot, rikító színeikkel mégis játékosak, alkalmazkodnak ahhoz a groteszk nyelvhez, amely a zene lírája és a történet brutális drámaisága mellett a mozgásban is megjelenik, mondta el nézői kérdésre.

Volt néző, aki megjegyezte, számára a történet egyértelműen a máról szól. Horváth Csaba azonban hárított. „Sokkal izgalmasabb annál az anyag”, jelentette ki, hogy bármilyen szándékolt aktualizás lenne az előadásban.

Odafigyelés és odaadás

Az előadásban játszók közül Rovó Tamás táncos beszélt arról, milyen megterhelő feladatot jelent a közel kétórás előadás: amellett, hogy fizikailag kihívás, erős koncentrációt és rendkívüli pontosságot igényel. A Woyzecket fárasztó, de élvezetes munkaként jellemezte. Horváth Csaba hozzátette, sok gyakorlás szükséges a színpadi biztonsághoz. Mivel a Woyzeck friss bemutató, a június 4-i alkalom pedig mindössze a negyedik előadása volt, ráadásul két héttel korábban játszották, így délután több mint két órát próbáltak. A nézők meglepődtek, hogy a színházi üzemmenetben bevett idő, mindössze öt hét próbaidőszak állt a társulat, valamint a vendégként a kart alakító negyedéves fizikai színházi rendező-koreográfus szakos színművészeti egyetemisták rendelkezésére. Horváth Csaba és Rába Roland növendékeinek tehetségére több néző felfigyelt, odaadó munkájukat Kiss Diána Magdolna és Rovó Tamás dicsérte.

Kötelem és szabadság

A fizikai színház mibenlétéről Horváth Csaba magyarázatában rámutatott, a fizikalitás segíti az alakítást: azáltal, hogy a test a centrum, az előadónak egyfajta támpontot ad; ugyanakkor ez a fogalmazásmód széles asszociációs lehetőségeivel a nézőt is megdolgoztatja. A koreográfus-rendező úgy fogalmazott, a fizikai színházat nem kell túlmisztifikálni, a műfaj nem különleges, de talán kevesen élnek vele, mert félnek tőle.

A közönségtalálkozó egyik résztvevőjét az érdekelte, mennyi lehetősége van az improvizációra a színészeknek egy ilyen kötött formában. Horváth Csaba vázolta, hogy szigorú az előadás rendszere, ami sem vizuálisan, sem ritmikailag, de a biztonság érdekében sem sérülhet. Felhívta a figyelmet arra, hogy a színészek igénylik a határozott keretet, ám épp ez ad nekik bátorságot a szabad karakterformáláshoz.

A Woyzeck történetében van emberkísérlet, testi és lelki megalázás és gyilkosság, nem véletlen, hogy egy nézőben felmerült, vajon mennyire nehéz a színészeknek egy ilyen előadást „letenni”. Kiss Diána Magdolna elárulta, a színháztól hazáig kibeszéli magából az aktuális estét, nem cipeli magával otthonra az adott dráma érzéseit, benne az „agyalás” a próbafolyamat alatt zajlik. Az Ezreddobost játszó Sághy Tamás a hazaúton – ami az ő esetében Budaörsig tart – gondolja át az előadást. A címszerepet alakító Krisztik Csaba elmondta, alapvetően szorongó alkat, ezért a néző által felvetett témával sokat küzd. Számára ez a próbaidőszak tanulási folyamatot is jelentett. Igyekezett magát minél tudatosabban távol tartani magát Woyzecktől, mert pontosan tudta, úgyis közel fog hozzá kerülni. Mint beszámolt, sokat fejlődött, és a tudatosságnak köszönhetően sikerült nem „magára húzni a karaktert”.

A Woyzeck ebben az évadban már nem látható, de az se aggódjon, aki lemarad(t), mert ősztől pótolható a Székesfehérváron.

Fotók: Kiss László