6598072de623687b7794cac3.jpg

Wunderlich József Hamvas Bélát énekel a Várkertben

Új, zenés irodalmi sorozat indul Koncertköltészet címmel a Várkert Bazárban – az első esten, június 19-én, a Hamvas-dalokkal veszi kezdetét az utazás a szavak és dallamok határán. Tárkány-Kovács Bálint szerkesztésében, Wunderlich József előadásában, a Tárkány Művek zenei kíséretével Hamvas Béla gondolatai öltenek hangot és ritmust.

Mi lett volna, ha Hamvas Béla filozófiai esszéi mellett írt volna dalokat is? Mi lett volna, ha a szigligeti szőlőhegyen, a Balaton fölött, amikor az író hármasban maradt Istennel és a borral, dalban mondta volna el gondolatait? Lehet, hogy meg is tette, de csak a szőlőtőkék és a seregélyek hallgatták, a bazalthegyek visszhangozták, és ma már csak a szél emlékezik rájuk. Az esten Hamvas műveiből válogatnak az előadók, az izgalmas írásokból dalok születnek, különös tekintettel a borra, A bor filozófiájára és a gasztronómia mögötti mélyebb gondolatokra, amelyek az olyan ártatlannak tűnő esszékben tűnnek föl, mint A Jóisten uzsonnája és a Rántott leves.

Június 19-én debütál a Koncertköltészet címmel induló új előadás-sorozat a Várkert Bazárban, amelyben a zene és az irodalom kerül reflektorfénybe. Októbertől minden hónapban új előadás várja a közönséget. Összesen nyolc művész áll majd színpadra, Wunderlich József és Vecsei H. Miklós alkalmanként váltják egymást. A színművészek verseket és prózai szövegrészleteket adnak elő, Tárkány-Kovács Bálint felvezeti a témát, a Tárkány Művek muzsikál. 

Közreműködők

Wunderlich József színművész
Tárkány-Kovács Bálint cimbalomművész
Fekete Borbála ének 
Viszkeleti Júlia ének és fúvós hangszerek
Fekete Márton brácsa
Molnár Péter nagybőgő
Rónai Zsolt gitár

Alkotók

Szöveg: Hamvas Béla
Szerkesztő: Tárkány-Kovács Bálint
Rendező: Galán Géza
Látványtervező: Albicz Ágnes
Dalszerző: Tárkány-Kovács Bálint

Ez is érdekelheti

Jótékonysági árverést és kiállítást rendeznek a Vígszínház színművészeinek munkáiból

A Vígszínház művészei ezúttal képzőművészeti alkotásaikkal állnak a közönség elé. A Víg Szalonban december 13-ig megtekinthető VígArt című tárlaton harmincöt alkotás látható, amelyeket jótékonysági árverésre bocsátanak. A művekre november 10-ig lehet licitálni. Az aukció teljes bevételével elhunyt színészkollégák családjait, illetve nehéz helyzetbe került idős színművészeket támogatnak.

Terített gondolatok, cirkuszi játék, családi nap és Demjén-slágerek – Programajánló

Szüreti családi nap a Várkert Bazárban, konferencia az amerikai–magyar kapcsolatokról, Barabássy Orsolya kiállítása Szentendrén, Pribil György-emlékkoncert a Gödör Klubban, Demjén-slágerek az Erkel Színházban, cirkuszi játék Veszprémben, zenei hadművelet a Danubia zenekarral – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.

Csuja, hát miért nem megy színésznek?

Csuja Imre elvileg már nyugdíjba vonult, munkatempója azonban alig változott: a közönség továbbra is találkozhat vele sorozatokban és a színpadon is. Októberben az Imi, mondj egy verset!, decemberben pedig az EgyÉletem című életrajzi stand-up előadással érkezik a Várkert Bazárba.

Hírmozaik – augusztus 19.

Legendás magyar festők itáliai témájú képeit állítják ki a Várkert Bazárban, helyszínek és szervezők jelentkezhetnek a Kulturális Örökség Napjaira, nemsokára elkezdődik a Városmajori Szabadtéri Színpad Szemle Plusz, a Kolozsvári Magyar Színház három előadással vesz részt a Kolozsvári Magyar Napokon – hírösszefoglalónk.