Ybl Miklós Az építészet mestereiben

Egyéb

Az albumok nagy gonddal válogatott dokumentumai áttekintést adnak az egyes építészek korának legfőbb stílusirányzatairól, a művészek életéről naplójegyzetek, levéltári források, visszaemlékezések, méltatások közlésével. A műjegyzékekben fölsorolt alkotások legjelentősebbjeinek részletes elemzése korabeli újságcikkekre és legfrissebben megjelent tanulmányokra, kiállítás-katalógusokra, továbbá a legújabb kutatásokra támaszkodik.

 

A sorozatszerkesztő Gerle János és a szerzők nemes célja valósult meg az egyes kötetekben: a válogatásokból kirajzolódik az építészek életműve, érzékeltetve a kort, a kulturális és társadalmi viszonyokat, amelyek között az alkotások születtek.

 

A kiemelkedő építészek ? köztük a méltatlanul elfeledettek ? művészetét tárgyaló monográfiák hiányát igyekszik ellensúlyozni a Holnap Kiadó vállalkozása az igényes nyomdai kivitelben készült kötetekkel.

 

Az építészet mesterei sorozat kötetei a következő művészeket mutatják be: Ybl Miklós mellett Feszl Frigyes, Hauszmann Alajos, Hudec László, Komor Marcell, Jakab Dezső, Korb Flóris és Giergl Kálmán, Lajta Béla, Lechner Ödön, Medgyaszay István, Pollack Mihály, Steindl Imre, Toroczkai Wigand Ede, és Vágó József szerepel a sorozatban.

 

2014 az Ybl bicentenárium, egyben a Magyar Építészet Éve a kétszáz esztendeje született kivételes egyéniségű Ybl Miklós munkássága előtt tiszteleg. Nap mint nap megcsodálhatók többek között a fővárost gazdagító jelentős művei: az Operaház más európai dalszínházakét felülmúló eleganciája, a német és francia kastélyok függőkertjeinek mintáját követő, lenyűgöző szépségű Várkert építészeti rekonstrukciója, a Szent István-bazilika monumentalitása, s Ybl érett neoreneszánszának kiteljesedése, az egykori Fővámház, a mai Corvinus Egyetem központi épülete.

 

?Az építészet mesterei nem kapcsolódik közvetlenül az Ybl-emlékévhez, azonban a kötetsorozat első része épp Ybl Miklósról szólt. Annyiban aktualizáltuk azt a kiadást, hogy a Várkert Bazárról szóló írást kicseréltük benne, ugyanis az még akkoriban íródott, amikor nem volt meg az átadás. L. Simon László előszót írt hozzá, a kötet ennyiben aktualizálódott ? ? mondta el Róna Judit, a sorozat szerkesztője a Kultúra.hu-nak.

 

?Ez a sorozat nem akart monografikus igényű lenni, mert a cél az volt, hogy a szélesebb olvasóközönség figyelmét is felkeltsük. Emellett sok tervrajzot, fotót közlünk, amely szakmai szempontból is izgalmakat kínál? ? tette hozzá a szerkesztő.

 

Az építészet mesterei sorozatban az elsők között jelent meg az Ybl Miklós munkásságát bemutató kötet (amely apró javításokkal bár, de változatlan utánnyomásban látott napvilágot ebben az esztendőben). Noha a kivételes tehetségű építész alkotóművészetének Ybl Ervin 1956-os ritkaságszámba menő életműkötete, valamint az 1991-es Budapesti Történeti Múzeum-beli életmű-kiállítás katalógusa alapos földolgozását adta, azóta sem született a Gerle János és Marótzy Kata válogatta és szerkesztette, bőséges, javarészt addig publikálatlan ? többségében archív ? képanyaggal illusztrált albumához fogható, tudományos igényeket is kielégítő munka.

 

Az Ybl Egyesület és Szmodits Júlia több éve tartó előkészítő munkájának köszönhetően 2014 az Ybl bicentenárium éve lett (és nem utolsósorban a Magyar Építészet Éve is). Szmodits Júlia és a Holnap Kiadó építész-sorozatának szerkesztője, Gerle János 2012-ig folytatott ? a világhálón is olvasható ? levelezése is bizonysága annak, hogy a kétszáz esztendeje született építész teljes életművének monográfiája még várat magára, így különösen fontos és további kutatások ösztönzésére szolgáló lehet a 2002-ben megjelent könyv újrakiadása, hiszen Gerle Jánosnak, a sorozat fájdalmasan korán elhunyt szerkesztőjének egyik levele szerint ez a kötet ? amely a meglévő szakirodalomból a leginkább hiányzó dokumentumokat közli ? a mai napig helytálló műjegyzéket, a legjelentősebb alkotások jelenlegi ismereteink szerint is érvényes, magas szintű leírását adja.